Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter" />

Hagyományok éltetői

Elhangzott: 2022.02.13. 13:04

Adás információk:

Lengyel emlékek egy "csak" kalotaszegitől
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

Archívum: hallgassa meg!

Van, hogy az ember szinte nap, mint nap találkozik valakivel, de mégsem ismeri eléggé. Aztán egyszer csak történik valami, és rádöbbenünk, mit mulasztottunk. Én is így voltam a Katolikus rádió recepciósával. Először a fotóit láttam, aztán megtudtam, hogy már fiatalon cikkeztek róla az újságok: a 80-as évek végén ugyanis egy társával különleges módon tiltakozott a Ceausescu-diktatúra ellen. A tollat valójában már a jelképes turistabot előtt érvényesen a kezébe vette, ám az is egy valódi tortúra volt, míg első könyve megjelenhetett. Most az erdélyi lengyel emlékhelyeket, történetek gyűjtötte kötetbe. Beszélgetőtársam Okos Márton a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke.

Kapcsolódó képek:

Okos_M__rton.jpg

    

Legutóbbi adások:

2022. június 26.
vasárnap
13:04
Hagyományok éltetői
A közelmúltban 94. életévében elhunyt Szeghalmi Elemér író, újságíró az ötvenes évekről: bölcsész kar, katonaság, Operaház.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. június 19.
vasárnap
13:04
Hagyományok éltetői
In memoriam Szeghalmi Elemér (1929-2022) Pesti bencés gimázium, Józsefváros, háborús évek.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. június 12.
vasárnap
13:04
szt_mart.jpgHagyományok éltetői
Szent Márton kultusza
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
2022. június 05.
vasárnap
13:04
K__nyvh__t_1929_stand.JPGHagyományok éltetői
A kultúra ingujjban, avagy Ünnepi Könyvhét Pünkösdtől Pünkösdig
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
2022. május 29.
vasárnap
13:04
Hagyományok éltetői
A budafoki Barlanglakás Múzeumban Appel Péterrel Szerdahelyi Csongor beszélget.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. május 22.
vasárnap
13:04
Hagyományok éltetői
A szabadkígyósi Wenckheim kastéllyal ismerkedünk Pap Mária intézményvezető segítségével.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. május 15.
vasárnap
13:04
05_CM_rozsakert_1.jpgHagyományok éltetői
Történeti értékű kertjeink és a Magyar Kertörökség Alapítvány. Herczeg Ágnes tájépítésszel, az Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgetünk.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
2022. május 08.
vasárnap
13:04
Hampel_-_Londoni_t__bla.JPGHagyományok éltetői
Divatos hagyományok - Ruhák, reformkor, remények
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
2022. május 01.
vasárnap
13:04
Hagyományok éltetői
Gellérthegyi séta Csillag Péterrel.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. április 24.
vasárnap
13:04
Hagyományok éltetői
A sümegi püspöki palota a Magyar Kastélyprogram keretében megújult. Gombosné Szabó Viktória kalauzolta a szép termekeben Szerdahelyi Csongort.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa


Következő adások:

2022. július 03.
vasárnap
13:04
Hagyományok éltetői
A mesterségek mestere, avagy aki valóban "élteti" a hagyományokat
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

» bővebben...
2022. július 09.
szombat
4:00
Hagyományok éltetői (ism.)
A mesterségek mestere, avagy aki valóban "élteti" a hagyományokat
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

» bővebben...
2022. július 10.
vasárnap
13:04
Hagyományok éltetői
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
2022. július 16.
szombat
4:00
Hagyományok éltetői (ism.)
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
2022. július 17.
vasárnap
13:04
Hagyományok éltetői
Fábián István kollégánk portréja.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Partnereink: