Hagyományok éltetői

Petneházy Kata, stylist-divattervezővel a pezsgő munkaidő lázában találkoztunk először: fotósok, előadóművészek, esküvőre készülő boldog menyasszonyok és különleges öltözéket kereső nők adják egymásnak a kilincset kis boltjában. A tüll szoknyai hazai nagyköveteként is ismert tervezővel egy hosszú nap után ültünk le beszélgetni.

Tervező: ME&KA (Petneházy Kata)
Fotó: Minya Gergő
MUAH: Vörös Eduard

Aki keres, az talál. Aki talál, az rácsodálkozik. Aki rácsodálkozik, az megismer. Talán azt mondhatjuk, ez a múzeumok és ismeretterjesztő előadások igazi célja: ma már nem csak a megilletődött szemlélésnek, de a meghökkenésnek, a vidám kacagásnak és az örömteli részvételnek is helye van a múzeumok nem is titkos életében.

Mi is szeretnénk most az elmúlt év legfurcsább, legkalandosabb vagy éppen legmulattatóbb perceivel visszatérni a múzeumi kulisszák közé.

Akárhányszor a budapesti Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban járok, mindig azt érzem: a népi kézművesség él és virul, nem kell temetni. Köszönhető ez a hagyományokat éltető, művelő és tanító szakembereknek.
Így történt ez XXIX. Kisjankó Bori Hímzőpályázat kiállításán is. A legrégebbi múlttal rendelkező hímzőpályázatra ebben az évben 114 tervező és több mint 200 kivitelező munkájaként 397 alkotás érkezett. A díjazott munkákat 2020. január 16-ig láthatja a közönség a Magyar népi Iparművészeti Múzeumban.

Különleges utazáshoz készülhetünk fel az Evangélikus Országos Múzeumban. Elegendő csak kinyitni az intézmény ajtaját, lesétálni a csigalépcsőn, hogy a földalatti kiállító terem boltívei közül egyszer csak eltűnjenek a téglafalak és máris a Tátra magas hegyei integessenek felénk. Megérkezhetünk a Szepességbe, ahol úti kalauzunk Harmati Béla László, múzeumvezető a cipszerekről mesél nekünk. De hát akkor kik is azok a cipszerek?

Lépésenként járunk mindnyájan az úton. Olykor azonban még szebbet teszünk: nem csupán lépünk, de táncot járunk. Sőt figurázunk, pontozunk, dobbantunk, kanyart írunk le. A lépéseknek mesterei legfőképpen a táncosok.
Boldog László, táncművésszel erről is beszélgettünk, hiszen egészen különös helyeken is táncot járt és igazán nagy idők tanúja lehetett.
Tehát kezdőpozícióba állunk és máris indul lépés: egy-két-há, egy-két-há!

Budapesten, a Paloma művészudvar 6. számú bemutatótermében a nagyszülők vagy a dédszülők otthonából ismerős tárgyakra bukkan a látogató. A kerámia-, porcelán– és ötvöstárgyak az ötvenes évek közepétől a 90-es évek elejéig, az utolsó magyar porcelángyár bezárásáig tartó időszakból származnak. Sebők Judit és Borbély Tamás gyűjtőként álmodták meg a tematikus boltot, a Retrohungaryt.

István király intelmei ma is a középkori bölcsességgel szólítják meg az embert: „Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.”
A szokásokat azonban nem csak követni jó és illő, de felderíteni is, és minden hozzá tartozó tárggyal, tudással, ismerettel gazdagítani. Éppen ezt teszik a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei is, akik közül dr. Papp Adrienn és Szolnoki Tamás régészekkel a nemrégiben nyílt Középpontban a középkor 2018 című tárlat kiállítótermében beszélgettünk.

(Súly Bronz 16-17. század Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 6.,
fotó: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence)

Gyerekként eleinte azt hisszük, mindenki úgy látja a világot mint mi. Aztán felnőttként rádöbbenünk: még mi sem pillantunk egyformán ugyanarra a dologra kétszer. Ezért lehet a fotózás a fényben rögzített pillanat eszköze.

Szipál Péter és Szeghő Áron fényképészekkel a fotómasina másik oldaláról nézünk kicsit a lencsébe. Felidézünk tablófotókat, családi albumokat és a Szipál fotósdinasztia történetét is megvillantjuk a fényben.