Nyelvédesanyánk

Elhangzott: 2020.10.18. 16:04

Adás információk:

anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Nagy György András

Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Fizikus, hegymászó, fotográfus és nem mellesleg költő - A megfejtés egy mai egyetemünk névadója

Félre vagy telibe – A fordítás rejtelmei egy Nobel-díj kapcsán

Játékunkban egy tragikus évfordulót idézünk meg

Kép: Az akkor 15 éves Eötvös Loránd verse édesanyjához (forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

Archívum: hallgassa meg!

- Diákkorában kicsapták a gimnáziumból - mert egy társával fellázadt a kötelező német tanítási nyelv ellen – igaz ezek után vissza is vették. Valószínűleg nem ez a forradalom évében született Eötvös Loránd életének legismertebb pillanata, ám jól jellemzi a kort. Vélhetően azt is kevesen tudják, hogy a világhírű természettudós verseket is írt, ha úgy teszik kezdeti lépéseit apja nyomdokain tette meg ezen a téren. A költeményeket és fordításokat Kis Domokos Dániel történész, levéltáros, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa gyűjtötte egy most megjelent kötetbe.

- Amikor a svéd akadémia október 8-án bejelentette: kié idén az irodalmi Nobel-díj, még igencsak kevesen ismerhették Magyarországon a nyertes, Louise Glück műveit. Az amerikai szerző a díjat - a hivatalos indoklás szerint - összetéveszthetetlen költői hangjáért kapta, amely zord szépségével egyetemessé teszi az emberi létezést. Egyik fordítója, Gerevich András költő azt mondja: szikár és tömör szövegekről van szó, amelyek intenzitása azonban könnyen elsodorja az olvasót. De, hogy ez valóban így is legyen, át kell lendülni a nyelvi korlátokon.

Kapcsolódó képek:

e__tv__s_lev__lvers_anyj__hoz.jpg

Legutóbbi adások:

2021. január 17.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2021. január 10.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A magyar nyelv életrajzírója – Egy elegáns, pontos, összefüggést-teremtő tudós
Ha menthetetlen a mentén – Jegyzet hibajavítás céljából
Mai játékunkban a vidámságé a főszerep

» bővebben...
2021. január 03.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2020. december 27.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Egy bőregerész és a nyelvészet – Herman Ottó különcségei

Nincs lába, de botlik – nyelvi furcsaságaink

Irodalmi játékunkban pedig egy útelőkészítőről lesz szó

» bővebben...
2020. december 20.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2020. december 13.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

A rádió hangja, aki … - Nyelvművelők, figyelem!

Tudni illik, hogy mi illik – avagy mi kerül egy mondatba...

Játékunkban lucázunk - de az ajándék a jó megfejtésért jár!
» bővebben...
2020. december 06.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2020. november 29.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Szómagyarázatok színről színre – nyelvészet más megközelítésben

Abszurd-e az abszolút – egy divatszó nyomában

Játékunkban ismét egyetlen mondat rejt egy egész költeményt

» bővebben...
2020. november 22.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2020. november 15.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Mely nyelv merne … - Hivatalosan magyarul – 1844. óta
Csak okosan – avagy egy jelző, az alkalmazás és az alkalmazása
Játékunkban is a magyart dicsérjük.


» bővebben...


Következő adások:

2021. január 23.
szombat
23:00
Nyelvédesanyánk (ism.)
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

» bővebben...
2021. január 24.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2021. január 30.
szombat
23:00
Nyelvédesanyánk (ism.)
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2021. január 31.
vasárnap
16:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2021. február 06.
szombat
23:00
Nyelvédesanyánk (ism.)
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Partnereink: