Hangárium

4. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutató
6. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny
Szerkesztő: Csuth Judit

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.03.18. 14:04

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által alapított Fesztivál Akadémia Budapestet (FAB) mára a világ legjelentősebb zenei eseményei között jegyzik, ahogy komoly eredményeket tudhat a magáénak a FAB által kialakított versenyrendszer is, melynek keretében korosztályonként egyre nagyobb versenyanyaggal mérhetik össze tudásukat a résztvevő gyerekek, fiatalok. A három verseny szervesen épül egymásra: a Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutató a legkisebbeknek szól, 6 éves kortól. Ezt követi a Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűverseny, amely kilenc közép-kelet-európai ország versenye 9 éves kortól 22 éves korig. Ennek döntősei automatikusan meghívást kapnak a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny három fordulós nagy versenyanyaggal bíró eseményére. Ezek közül ajánljuk most figyelmükbe, a 4. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót, ami nem csak egy egyszerű verseny, hiszen egyszerre fókuszál a fiatal zenészekre és tanáraikra, valamint a 6. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt, mely a háromlépcsős versenyrendszer legmagasabb szintű megmérettetése.

Legutóbbi adások:

2026. március 18.
szerda
14:04
Hangárium
4. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutató
6. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny
Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
2026. március 17.
kedd
14:04
Hangárium
a könnyűzene kiválóságai

Mai vendég Liber Endre a Tükrös zenekar brácsása.
Szerkesztő: Balogh Tibor
2026. március 16.
hétfő
14:04
Hangárium
a könnyűzene kiválóságai
Szerkesztő: Balogh Tibor
2026. március 12.
csütörtök
14:04
Hangárium
quartetto plus – Haydn öröksége párbeszédben a jelennel
Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
2026. március 11.
szerda
14:04
Szabo_Marcell_by_Kondella_Misi_01.jpgHangárium
VIII. Orosz Zenei Fesztivál
Vendégünk Szabó Marcell zongoraművész, a fesztivál alapítója
Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
2026. március 10.
kedd
14:04
Hangárium
a könnyűzene kiválóságai

Vendégünk: Hetessy Csaba, az Attacca World Music világzenei együttes billentyűse, zeneszerzője.
Szerkesztő: Balogh Tibor
2026. március 09.
hétfő
14:04
Hangárium
a könnyűzene kiválóságai

Vendégünk: Hetessy Csaba, az Attacca World Music világzenei együttes billentyűse, zeneszerzője.
Szerkesztő: Balogh Tibor
2026. március 05.
csütörtök
14:04
Hangárium
a könnyűzene kiválóságai

Vendégünk: Hetessy Csaba, az Attacca World Music világzenei együttes billentyűse, zeneszerzője.
Szerkesztő: Balogh Tibor
2026. március 04.
szerda
14:04
Hangárium
a könnyűzene kiválóságai

Mai vendég Balázs Elemér jazzdobos. Bemutatjuk a Balázs Elemér Group legnépszerűbb felvételeit.
Szerkesztő: Balogh Tibor
2026. március 03.
kedd
14:04
Hangárium
a könnyűzene kiválóságai

Mai vendég Balázs Elemér jazzdobos. Bemutatjuk a Balázs Elemér Quintet új nagylemezét.
Szerkesztő: Balogh Tibor


Következő adások:

2026. március 19.
csütörtök
0:30
Hangárium (ism.)
4. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutató
6. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny
Szerkesztő: Csuth Judit

» bővebben...
2026. március 19.
csütörtök
14:04
Hangárium
a könnyűzene kiválóságai

Mai vendég Liber Endre a Tükrös zenekar brácsása-cimbalmosa.
Szerkesztő: Balogh Tibor
2026. március 20.
péntek
0:30
Hangárium (ism.)
a könnyűzene kiválóságai

Mai vendég Liber Endre a Tükrös zenekar brácsása-cimbalmosa.
Szerkesztő: Balogh Tibor
2026. március 23.
hétfő
14:04
Hangárium
a könnyűzene kiválóságai

Mai vendég Heincz Gábor BIGA - gitáros-énekes-zeneszerző.
Szerkesztő: Balogh Tibor
2026. március 24.
kedd
0:30
Hangárium (ism.)
a könnyűzene kiválóságai

Mai vendég Heincz Gábor BIGA - gitáros-énekes-zeneszerző.
Szerkesztő: Balogh Tibor

Partnereink: