Szent Barnabás apostol

Mt 10, 7-13
Menjetek, és hirdessétek: közel van az Isten Országa!


Barnabás szép jellemzést kap az Apostolok Cselekedeteiben: derék ember volt. Vajon rólam elmondható? Én is hallom a jézusi felszólítás: menjetek és hirdessétek az Isten Országát! Vajon merek-e nekivágni az igehirdetésnek a magam lehetőségei szerint.


A zsolozsma második olvasmánya az apostol ünnepén:
Szent Chromatius püspöknek Szent Máté evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

 (Tract. 5, 1. 3-4: CCL 9, 405-407)
 Ti vagytok a világ világossága
 Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világosságot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban (Mt 5, 14-15). Az Úr a föld sójának mondta tanítványait, mivel az ördög által elcsábított emberszíveket a mennyei bölcsességgel ők fűszerezték. Most a világ világosságának is nevezi őket, mivel ő maga, az örök és igazi világosság világítja meg tanítványait, s így ők is világossággá lettek a sötétségben.
 Mivel Krisztus az igazság Napja, méltán nevezi tanítványait is a világ világosságának: rajtuk keresztül mint ragyogó sugarakon át árasztja az egész világra ismeretének a fényét. Ők az igazság fényét felragyogtatva, kiűzték az emberek szívéből a tévedés sötétségét.
 Mi magunk is általuk nyertük a fényt, s lettünk világosság a sötétségből, ahogy az Apostol mondja: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai (Ef 5, 8). S máskor: Mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé és a sötétségé (1 Tessz 5, 5).
 
 Méltán tanúskodik Szent János is levelében: Az Isten világosság (1 Jn 1, 5), és aki Istenben marad, az világosságban van, amint Isten is fényben van. Ezért, mivel annak örvendünk, hogy megszabadultunk a sötétség tévedéseitől, mint a világosság fiainak, állandóan fényben kell járnunk. Emiatt mondja az Apostol: Úgy kell ragyognotok közöttük, mint a csillagoknak a mindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz (Fil 2, 15-16).
 Amit ha nem teszünk meg, olyanok leszünk, mint akik önmaguk és mások kárhozatára is hitetlenségük fátylával eltakarják és elhomályosítják az annyira szükséges fény áldásait. A Szentírásból olvassuk és tudjuk, hogy az az ember, aki a mennyei kamatoztatásra kapott talentumot inkább elrejtette, mint hogy a pénzváltó asztalára adja, megkapta megérdemelt büntetését.
 Éppen ezért annak az égő lámpásnak, amely üdvösségünk javára gyulladt fel bennünk, állandóan világítania kell. A lelki kegyelem és a mennyei törvény lámpásának birtokában vagyunk, amelyről Dávid ezt mondta: Lámpás a te igéd lábam előtt, ösvényemen csak ez világít (Zsolt 118, 105). Salamon is azt mondja róla: Lámpás a törvény parancsa (vö. Péld 6, 23).
 Nem szabad tehát elrejtenünk a törvény és a hit lámpását, hanem az Egyházban mindenki üdvösségére mintegy tartóra kell helyeznünk, hogy az igazság fényét mi magunk is élvezzük, és a többi hívőt is megvilágítsa.