Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Anselm Grün - Linda Jarosch: Éld, ami vagy! című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (39/11.)
0:30
zenei műsorok
A trombita arcai. Szerkesztő: Marton Árpád
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
turisztikai magazin Békéscsaba - Csabai tanya és gabonatörténeti kiállító hely Idén 130 éves Balatonmáriafürdő Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Utazási műsorunk első részében Békéscsabára, a Csabai Tanya és gabonatörténeti kiállítóhelyre hívom önöket ahol megnézzük a 4 szintes Csókási szélmalmot, és teszünk egy sétát a 202 éves Gajdács tanya portáján. Ezt követően a balatonmáriafürdői helytörténeti gyűjtemény állandó és időszaki kiállításán, az idén 130 éves község történetével ismerkedünk.
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta A hét legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
3:00
ismeretterjesztő műsorok
Dévényi Sándor építész munkásságáról Dénes Eszter építésszel, építészeti szakíróval beszélgetünk Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
3:30
portré- és riportműsorok
Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökével beszélgetünk. Szerkesztő: Takács Bence
A versmondás-, és írás helyzetéről, a fiatalok megszólíthatóságáról, a Tokaji Írótáborról és a hazai irodalmi élet lélegzéséről Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökével Takács Bence beszélget.
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Bemutatjuk a budapesti Zarándokközpontot
Közélet című adásunk tartalma: Bemutatjuk a budapesti Zarándokközpontot Szakmai tanulmányúton jártak a Vallásturisztikai szakember szakirányú továbbképzés hallgatói Szerkesztő: Sinkovics Andrea Műsorvezető: Tikovits Ernő
5:00
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
páros év, évközi idő 20. hét, szombat ** Mt 23,1-12 ** Felolvassa: Varga László
Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: ,,Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:15
vallási műsorok
Anselm Grün - Linda Jarosch: Éld, ami vagy! című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (39/12.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a vasárnapi szentleckéről
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Az ezeréves lengyel-magyar barátság alapjai Szerkesztő: Hámori Kinga
Tudják-e hogy miért István és nem a lengyel Meskó fejedelem kapta meg II. Szilveszter pápától a koronát? A válaszért 1000 évet utazunk vissza az időben, s közben sokmindent megértünk a két, szinte egyidőben megtért nép szoros barátságáról. Molnár Imre történész tavaly vehette át a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Kereszt kitüntetést a magyar-lengyel kapcsolatok és a közép-európai együttműködés építéséséért végzett munkájáért. Vele beszélgetünk az ezer éves barátság első éveiről.
8:22
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Tündér Erzsébet magyar népmese, Kriza János gyűjtéséből (2/1.) Szerkesztő: Varga Andrea
Felolvassa: Kristán Attila Hangmérnök: Horváth János Rendező: E. Román Kata
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb műsorok
Ürgetelepítési akció Fehérváron Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Székesfehérváron, a Börgöndi repülőtéren jártunk, ürgetelepítési programban vettünk részt. Dr Flesch Márton állatorvossal, a program koordinátorával, és Lendvai Gábor biológussal, az MME helyi csoportjának vezetőjével beszélgettünk. (Fotó: DINPI)
9:30
egyéb műsorok
Szinház, Brunszvik Teréz, Sporttábor, Sepa Anton kiállítás Szerkesztő: Nyíri Kata
Egy utazóláda, néhány régi tárgy és egy rendkívüli élet története. Brunszvik Teréz alakja elevenedett meg a Megyei Magyar Drámai Színház színpadán. Az Angyalkert című előadás a magyar óvodai nevelés egyik legmeghatározóbb alakjának életét, küzdelmeit és szellemi örökségét mutatja be. A Déryné Program által támogatott vendégelőadást a Magyar Batthyány Alapítvány szervezésében láthatta a kárpátaljai közönség. Hatodik alkalommal szervezte meg az Ung-vidéki sporttábort a "GENIUS" Jótékonysági Alapítvány Nagydobronyban. A szervezők célja az volt, hogy a fiatalok minél több mozgásformát kipróbáljanak, miközben az egészséges életmód és a rendszeres sport fontosságára is felhívják a figyelmüket. A résztvevők a nagy nyári meleg ellenére is aktívan töltötték a napokat: a labdajátékok mellett asztalitenisz, tollaslabda, sakk és dámajáték is szerepelt a programban. : Emlékkiállítással tisztelegnek Sepa Anton festő életműve előtt a Munkácsy Mihály Magyar Házban. A Kárpátok szerelmese című tárlaton közel negyven alkotás révén ismerheti meg a közönség a kárpátaljai alkotó sokszínű munkásságát. Sepa Anton már pályája kezdetén kereste az új művészi kifejezés lehetőségeit, a korabeli szemlélettől eltérően modernebb irányzatokhoz is nyúlt, miközben képein mindvégig meghatározó maradt a szülőföld és a Kárpátok világa.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
portré- és riportműsorok
A Koronázó palást szobrásza - Rieger Tibor Szerkesztő: Gadácsi János
"Szent István korából szinte minden elpusztult, csak alapköveket találunk, és akkor az egyik legesendőbb anyag, a textil megmaradt, és már hajszál híján ezer év óta létezik. Arra gondoltam, hogy ha valaki érezni akarja azt a szellemiséget, ami István király udvarában volt, akkor legjobban a paláston keresztül lehet ezt érzékeltetni." - mondta az alkotó. A Koronázó palást bronz domborművén a szobrászművész 2000 és 2004 között dolgozott.A palást a király számára az isteni védelmet, segítséget jelenti, amely oltalmazza őt, hogy betölthesse a küldetését az ország javára. A díszes miseruha a maga korában is páratlanul nagy művészi és szellemi alkotás volt, ami a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán látható, félhomályban, a fénytől védve. A bronz dombormű a budavári Mária Magdolna romtemplom szentélyében áll. Vendégünk a stúdióban a Kossuth-, M.S. mester és Magyar Örökség-díjas Rieger Tibor.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
11:30
egyéb kulturális műsorok
Jules Verne, a tudomány és utazásról szóló regények atyja - beszélgetés Paár Ádám történésszel Szerkesztő: Pál Amanda
2. rész A 20. század fordulójának legnépszerűbb kalandregényeinek, ifjúsági történeteinek szerzőjéről beszélgettünk a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársával. A műsor első része itt hallgatható meg.
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
páros év, évközi idő 20. hét, szombat ** Mt 23,1-12 ** Felolvassa: Varga László
Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: ,,Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Szent Jobb érintéses ereklyéjének restaurálásáról a pálházi kisvasút különleges programjáról
Mai összeállításunkban Szószóló című közéleti magazin műsorunkat hallják, melyben a Szent Jobb érintéses ereklyéjének restaurálásáról, a Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Műve nyári táboráról és a pálházi kisvasút különleges programjáról lesz szó. Szerkesztő: Bérczessy András Ezután Lélek szava című műsorunkban Kormos Csaba poroszlói plébános atya elmélkedését hallják. Szerkesztő: Sinkovics Andrea Műsorvezető: Tikovits Ernő Zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvi rovat Szerkesztő: Nagy György András
14:30
irodalmi és versműsorok
Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Miből él az ember Felolvassa: Gáspár Sándor (3/2.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezte: E. Román Kata
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
portré- és riportműsorok
Mikes Attilával, az Alabástrom Projekt egyik alapítójával beszélget Máry Szabó Eszter. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Mikes Attila az Alabástrom Projekt egyik alapítója, az egyik szervezője a Mohácsi csata 500. évfordulóján tartott Nemzeti Imanapnak. "Közös emlékezetből közös jövő." 500 évvel a csata után, nem gyászolni szeretnénk, hanem emlékezni és jövőt építeni. A múlt sebeiből kiindulva, a jövő felelősségére hívunk minden magyar testvért. Isten a legmélyebb vereség helyét is képes áldás kapujává tenni. A nyomorúság völgye az új kezdet kapuja lehet... Találkozzunk augusztus 29-én Mohácson, és imádkozzunk együtt Hazánkért. Sok jó program várja Önöket. A műsorból érdekes részleteket is megtudhatnak. Tartsanak velünk!
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
16:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás Nemes Nagy Ágnes versei Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Házigazda: Juhász Előd Válogats: Kecskés együttes - Duogenész Társszerkesztő: Bögös Henrietta
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
mezőgazdaság és környezetkultúra
Közösségek, hagyományok, programok szerkesztő: Gulyás Lóránt
Mai magazinunkban néhány város-, illetve falunapról és egy, a népi építészet kulisszatitkai köré szervezett táborról tudósítunk Önöknek, adásunkat pedig azzal kezdjük, hogy szeptember 25-e és 27-e között ismét 40 ezer embert várnak a KÁN Egyetemi Napokra.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Tündér Erzsébet magyar népmese, Kriza János gyűjtéséből (2/1.) Szerkesztő: Varga Andrea
Felolvassa: Kristán Attila Hangmérnök: Horváth János Rendező: E. Román Kata
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
portré- és riportműsorok
közéleti elemző műsor Előtérben a háttér Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Szent Istvánra emlékezünk. Az őt ábrázoló falképmásolatokat a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ őrzi. Kovács Gergely művészettörténésszel, a tervtár munkatársával beszélgetünk. A kormány bejelentésére átalakítja iskolakezdési segélyprogramját az Ökumenikus Segélyszervezet. Gáncs Kristóf ügyvezető elnök nyilatkozik. Babaringató programot indított a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház és az SOS Gyermekfalvak. A program céljáról Szilvási Lénát, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetőjét kérdezzük. A Rubicon Intézet Fény és árnyék - USA 250" című konferenciája kapcsán Hahner Péter főigazgatóval beszélgetünk. A Katolikus Karitász híreiről Zagyva Richárd országos igazgató számol be. Iskola Ugandában. A kormány bejelentésére átalakítja iskolakezdési segélyprogramját az Ökumenikus Segélyszervezet. Gáncs Kristóf ügyvezető elnök nyilatkozik. Külpolitikai kérdések. Az Európai Tanács véglegesen jóváhagyta a mesterséges intelligenciára vonatkozó egyes szabályok észszerűsítését és egyszerűsítését célzó új rendeletet. Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgetünk.
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
páros év, évközi idő 20. hét, szombat ** Mt 23,1-12 ** Felolvassa: Varga László
Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: ,,Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Miből él az ember Felolvassa: Gáspár Sándor (3/2.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezte: E. Román Kata
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
zenei műsorok
Házigazda: Juhász Előd Válogats: Kecskés együttes - Duogenész Társszerkesztő: Bögös Henrietta
23:00

23:30
zenei műsorok