Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Romano Guardini: Az imádság iskolájában című könyvből Kékesi Enikő olvas fel (90/88.)
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvi rovat Mayák és piknikek – interjú Nem addig! – jegyzet Szerzőt keresünk! - játék Szerkesztő: Nagy György András
Szokás eljátszani a kultúra szóval, önálló életre keltve az utolsó négy hangot és ebben az esetben a kifejezés már nem pusztán a térben, hanem az időben és az ismeretekben tett kirándulást is jelenti. Van, aki szabadsága idején sem tud szabadulni attól, hogy nyelvész és néprajzos. Állandó szakértőnket,Balázs Gézát kérdeztük. Olykor egy nyelvművelő is azt érzi, mint egy szappanopera főhőse, hogy "Eddig, eddig, eddig"… H. Tóth Tibor jegyzete.
1:00
egyéb műsorok
Cementlap egykor és ma Iamart Cementlap- és Terrazzo Manufaktúra Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A századforduló építészetének kiemelkedő épületei máig meghatározzák Budapest sajátos arculatát és hangulatát. Az építészek és éppíttetők minden részletre ügyeltek, így a pompás bérházakhoz, palotákhoz hozzájuk méltó burkolatok készültek. Előcsarnokok, folyosók, udvarok ezreit díszítették a gyönyörű, magyar gyártmányú, színes, mintás cementlapok, amelyek megmentését, pótlását, újragyártását is célul tűzte ki a kicsiny, magyar manufaktúra. Az Iamart valódi magyar startup cementlap és terrazzó manufaktúra: jellegzetes, élénk színvilággal, folyamatos gyártási innovációval, egyszerre modern és klasszikus mintavilággal. Meglátogattuk alkotóműhelyüket, amelyet Csepel szívében, egy korábbi repülőgépmotor-gyárban alakítottak ki.
1:30
egyéb műsorok
Buzaösszeöntés. Szeretetkonyha Kárpátalján Szerkesztő: Nyíri Kata
Idén is a nagydobronyi református gyermekotthonban tartották a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem össznemzeti program kárpátaljai búzaösszeöntő ünnepségét. A kárpátaljai magyar gazdák 13 éve csatlakoztak a kezdeményezéshez. A gyűjtést és a búzaösszeöntést a kezdetektől Pro Agricultura Carpatika Alapítvány végzi. Miközben sokunk számára nyári hónapok a pihenésről szólnak, Kisdobronyban minden nap ugyanazzal az odaadással készül a meleg ebéd azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. A református gyülekezet szeretetkonyhája immár tíz éve működik megszakítás nélkül: önkéntesek főznek, csomagolnak és viszik házhoz az ételt az időseknek, magányosaknak és rászorulóknak. A szolgálat a háború éveiben sem állt meg, sőt, még több embert állított a közös ügy mellé. Vajon mi ad erőt azoknak, akik nap mint nap nemcsak ételt, hanem reményt és törődést is visznek az asztalokra?
2:00
portré- és riportműsorok

Kvaterka
(ism.)

Digitális inspiráció. Fából vaskarika? Beszélgetőtárs: Marton Árpád
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
3:30
irodalmi és versműsorok
Lázár Csaba szépirodalmi félórája A heverő - Falusi Márton hangjátéka 4/2. Rendező:Lázár Csaba Fsz.:Szélyes Imre, Reviczky Gábor
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
egyéb kulturális műsorok
Technokraták a pártállamban - beszélgetés a könyv szerzőjével, Bódy Zsomborral Szerkesztő: Pál Amanda
Több, szocializmushoz kötődő sztereotípiával is leszámol Bódy Zsombor könyve, a Technokraták a pártállamban. A történész és szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékének egyetemi tanára néhány elképesztő életutat is megmutatva árnyalja a korban meghatározó szakemberek képét. Hogyan és mire használta a '45 utáni rendszer a tudást?
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
A év, évközi idő 19. vasárnap ** Mt 14,22-33 ** Felolvassa: Varga László
Ezután mindjárt megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előtte a túlpartra, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elbocsátotta a tömeget, egyedül fölment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, még mindig egyedül volt ott. A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!'', és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!'' Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.'' Ő azt mondta: ,,Gyere!'' Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!'' Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?'' Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: ,,Valóban Isten Fia vagy!'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:15
vallási műsorok
Romano Guardini: Az imádság iskolájában című könyvből Kékesi Enikő olvas fel (90/89.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
6:52
vallási műsorok
7:00
egyéb műsorok
Szalakóta (Coracias garrulus) Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Gyíkokkal, szöcskékkel, kisebb pockokkal táplálkozik ez a főleg az Alföldön élő, pompázatos kék madár. A hangja... hát.. nem kell mindenben a legjobbnak lenni. A magyar madárvédelmi munkának hála, nemcsak hazánkban, hanem lassan a környező országokban is egyre több lesz belőle. Halmos Gergővel, az MME igazgatójával beszélgetünk.
7:15
aktuális és hírműsorok
XIII. Leó pápa és a magyarok. Érszegi Márkkal beszélgetünk a nagy pápa síremlékénél. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
8:00
aktuális és hírműsorok
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Rómában, a falakon kívüli Szent Ágnes-bazilikába látogatunk Terdik Sebestyénnel. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom 1.) Csuka Edit: Kiskutya a nagyvilágban Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter (21/14.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezte: E. Román Kata 2.) Ludwig Bechstein: Az állatok hálája Felolvassa: Béres Ilona Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Varga Andrea
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából Kabdebó Lóránt irodalomtörténészre emlékezünk, aki ma lenne 90 esztendős 1. rész
9:30
zenei műsorok
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
vallási műsorok
közvetítés Valkóról a Szent Mihály templomból.
A szentmisét bemutatja Palya János plébános.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
11:30
portré- és riportműsorok
Szocialista vadászatok - presztízs és menü. György Sándor történésszel a NEB kutatójával Szerkesztő: Pál Amanda
Milyen jelentősége volt a vadászatnak a második világháború után? Sport, urizálás vagy politikai szempontok miatt maradt meg az úri hobbi? Mit evett Tito és felesége egy telki vadászat után1964-ben? És mi hogyan készítsünk ízletes vadpörköltet?
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
A év, évközi idő 19. vasárnap ** Mt 14,22-33 ** Felolvassa: Varga László
Ezután mindjárt megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előtte a túlpartra, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elbocsátotta a tömeget, egyedül fölment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, még mindig egyedül volt ott. A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!'', és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!'' Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.'' Ő azt mondta: ,,Gyere!'' Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!'' Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?'' Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: ,,Valóban Isten Fia vagy!'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Bögös Henrietta
14:30
irodalmi és versműsorok
Móra Ferenc: Hannibál feltámasztása Felolvassa: Kaszás Gergő (7/7.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Páholy és pódium. "Mindennapi katarzisunk" Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Füzesi Magda, Kányádi Sándor, ercsey Gréti, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, Gyökössy Endre, Füle Lajos és Balassi Bálint verseit hallották a Zsongom együttes megzenésítésében és előadásában. Dsida Jenő versét Lázár Csaba mondta el, Szenci Molnár Albert költeményét Bánffy György adta elő. Astor Piazzola műveit az Art's Harmony Tango Ensemble adta elő. Csorba Győző versét Harcsik Róbert mondta el.
16:30
zenei műsorok
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Nemlaha György Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Vendégünk most is felvétel ritkaságokat hozott magával, a régmúltból,, mégpedig zömmel archív értékeket.. Hozzájuk "kis színesek" társulnak, így azok nemcsak az idősebb korosztály figyelmére számíthatnak.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
aktuális és hírműsorok
Magyarok nyomában a római Veranói temetőben Érszegi Márkkal Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom 1.) Csuka Edit: Kiskutya a nagyvilágban Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter (21/14.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezte: E. Román Kata 2.) Ludwig Bechstein: Az állatok hálája Felolvassa: Béres Ilona Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
zenei műsorok
Vásáry Tamás legszebb felvételeiből XXVI/26. Kodály Zoltán műveiből Szerkesztő: Magyar Kornél
Vásáry Tamás utolsó lemezfelvétele, Chopin két zongoraversenye Farkas Gábor szólójával a Hungaroton 2023-as kiadásában jövő szombaton a Kvaterka adásában hallható 15,04-től
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
A év, évközi idő 19. vasárnap ** Mt 14,22-33 ** Felolvassa: Varga László
Ezután mindjárt megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előtte a túlpartra, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elbocsátotta a tömeget, egyedül fölment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, még mindig egyedül volt ott. A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!'', és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!'' Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.'' Ő azt mondta: ,,Gyere!'' Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!'' Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?'' Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: ,,Valóban Isten Fia vagy!'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Móra Ferenc: Hannibál feltámasztása Felolvassa: Kaszás Gergő (7/7.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04

23:00
aktuális és hírműsorok
Magyarok nyomában a római Veranói temetőben Érszegi Márkkal Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
23:30
zenei műsorok