Akvarell

kulturális paletta

Témáink:
Együtt a színpadért - jótékonysági gála a Vígszínházban
Óbudai Világzenei Hét
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.06.16. 15:04

A Biblia többször hangsúlyozza az összefogás, a közösség és a segítségnyújtás fontosságát. A keresztény tanítások szerint az összefogás nem csak egy ajánlott cselekedet, hanem a keresztény élet alapvető eleme. A mások megsegítése áldással jár, és a közösségek erősödését segíti elő.
Ennek ad tanúbizonyságot, hogy a Színházi Dolgozók Szakszervezete ebben az évben is megrendezi az Együtt a színpadért című jótékonysági gálaestjét, ezúttal a Vígszínházban június 19-én, 19 órakor.
A szakszervezet székházában kérdezte erről, valamint a magyar színházi élet jelenlegi helyzetéről Savanyu Gergelyt, a szakszervezet elnökét Kovács Éva Rebecca.

A világ minden tájáról érkező zenészek, izgalmas stílusfúziók és jubileumi koncertek teszik felejthetetlenné az idei Óbudai Világzenei Hetet, melyet június 23. és 29. között rendeznek meg a Kobuci Kertben. A programsorozat nemcsak a világzene rajongóit, hanem a magyar kultúrához és hagyományokhoz kötődő közönséget is megszólítja, melynek keretében ingyenes filmvetítés és táncház is várja az érdeklődőket.
Hogy hogyan indult útjára az Óbudai Világzenei Hét, először erről kérdezte Szentimrei Kristóf Nagy Krisztiánt, a Kobuci Kert marketingvezetőjét, a fesztivál egyik szervezőjét.
A teljes programról és a jegyvásárlásról a www.kobuci.hu oldalon tájékozódhatnak.

Műsorunkat Kultúrmorzsa rovatunkkal zárjuk, melyben színházi fesztivált, operabemutatót, kiállítást, valamint a Múzeumok Éjszakája keretében megvalósuló izgalmas programot is a figyelmükbe ajánl a szerkesztő, Szentimrei Kristóf.


zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

Kapcsolódó képek:

Egy__tt_a_sz__npad__rt.jpg

Legutóbbi adások:

2025. július 09.
szerda
15:04
20250625_102430_Krist____f_Kov____cs.jpgAkvarell
kulturális paletta

Cirkuszközpont Afrikában
Zsámbéki Nyári Színház: július
Kulturmorzsa

Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2025. július 08.
kedd
15:04
Kurtag-Vengerov-scaled.jpgAkvarell
kulturális paletta

- a X. Summerfest,
- a Mesemúzeum,
- Zalka Csenge Virág Cápatestvér című népmesegyűjteménye

Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2025. július 07.
hétfő
15:04
Turi_Endre_ki__ll__t__s_02.jpgAkvarell
kulturális paletta

A 90 éves Turi Endre kiállítása Kecskeméten,
Best of Diploma kiállítás a HAB-ban,
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2025. július 04.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2025. július 03.
csütörtök
15:04
AKVARELL_2025.07.03._Kiscelli_M__zeum.jpgAkvarell
kulturális paletta

"Divat és változás", "Halló! Halló" c. kiállítások, valamint Kultúrmorzsa rovat.
Szerkesztő: Fülöp Tamás
» bővebben...
2025. július 02.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Szegedi Móra Ferenc Múzeum
Péter László: Vándor fecske hazatalál?
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2025. július 01.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Az idei Múzeumok Éjszakája nyomában

Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2025. június 30.
hétfő
15:04
Zsolnay_F__nyfesztiv__l_2025.jpgAkvarell
kulturális paletta

Témáink:
Zsolnay Fényfesztivál,
Kassák Múzeum: Téglatan kiállítás,
Pannonhalmi csendgyakorlatok
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2025. június 27.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb kulturális műsoraiból válogatunk
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
2025. június 26.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A csend rendje
Kriptovilág és képzőművészet
Quasimodo Budapesten
Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...


Következő adások:

2025. július 10.
csütörtök
2:00
20250625_102430_Krist____f_Kov____cs.jpgAkvarell (ism.)
kulturális paletta

Cirkuszközpont Afrikában
Zsámbéki Nyári Színház: július
Kulturmorzsa

Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2025. július 10.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2025. július 11.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2025. július 11.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit
2025. július 12.
szombat
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit

Partnereink: