2026. 08. 10. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Színészből lett túrázó
Zenei országjárás a mohácsi csata emlékére
Történelmi gramofonfelvételek

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Hivatást váltani, sőt még nevet is váltani – egyik sem könnyű döntés, hiszen mindkettő egy új élet kezdetét jelenti. Különösen ritka ez egy sikeres színművész életében, aki már elérte a szakmai elismerést és a közönség szeretetét.
Csutka Istvánt – vagy ahogy ma már sokan ismerik, Camino Steve-et – számos rangos díjjal ismerték el, többek között 2005-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel is kitüntették. Ő azonban egy ponton úgy döntött, hogy a reflektorfény helyett a hegyeket, a természet csendjét és egy egészen más életutat választ. Hogy mi vezetett ehhez a különleges döntéshez, erről beszélget vele Kovács Éva Rebecca rádiónk stúdiójában.

Az 1526-ban megvívott mohácsi csata jubileumának alkalmából rendhagyó vállalkozásra szánta el magát Keresztury-Albert Zsolt, aki egy egészestés színpadi zeneművel kíván mementót állítani a fél évezrede történt tragikus eseménynek Penta Essentia címmel. Az emlékév során az egész Kárpát-medencét bejáró előadásról – amely augusztusban Kaposváron, Sárospatakon, Siófokon és végül Mohácson is várja a közönséget – Szentimrei Kristóf kérdezte a zeneszerzőt.

„A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér” – ez a Claude Debussy idézet szerepel az OSZK Hangtár nevű online felületén (hangtar.oszk.hu), amely egyedülállóan gazdag gyűjteménnyel rendelkezik az 1902 és 1962 közötti időszak magyar vonatkozású hangfelvételeiből.
Az Országos Széchényi Könyvtár ingyenesen elérhető tartalomszolgáltatása az idei évben közel nyolcszáz digitalizált gramofonlemezzel gyarapodott, miközben kezelőfelülete és arculata is megújult. Ennek kapcsán Laskai Annát, az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtárának osztályvezetőjét Szentimrei Kristóf kérte mikrofon elé.


Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2026. 08. 17.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Jankovics Marcell és a Biblia
Filmpiknik és a Veszprém-Balaton régió
Horváth Ria és a tanulás öröme

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 08. 14.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

2026. 08. 13.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 08. 12.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

MOM Park: The Artist Chamber
Újrafordítások – Egy este magyarul, de idegen nyelven
22 Arcus Temporum
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 08. 11.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Zár a Magyar riport,1948 című kiállítás
Reneszánsz alkotások a megújult Keresztény Múzeumban

Szerkesztő: Tóth J. András

Épp ezt az adást nézed
2026. 08. 07.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb riportjaiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 08. 06.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Egy tenor és egy orgona
Zichy és Vasarely, mint lehetőség
Uralkodók és királysírok a történelemben
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 08. 05.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum
XX. Ars Sacra fesztivál
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 08. 04.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

MNG: A vágyott remekmű. Gruber Béla (1936–1963) művészete
Martus Éva: Festett lapátok
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 08. 03.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

5. Nemzetközi Cigány Dal Napja
Színházi párbaj a Barabás Villában
Strobl életmű-kiállítás a Képzőn

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 07. 31.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kulturális válogatás
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 07. 30.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Csipkebokor Katolikus Udvar a 35. Művészetek Völgyében, debreceni bor-és jazznapok, operett sorozat
Szerkesztő: Fülöp Tamás

2026. 07. 29.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kiskőrösi Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeum
Petőfi Irodalmi Múzeum: Sorstalanság – alakzatok
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 07. 28.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Marton László Emlékház, Tapolca (képeink)
A megújult Keresztény Múzeum termei 1. rész
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 07. 27.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az Óbudai Hajógyár története
VIII. Kőfeszt – A nyugalom fesztiválja
Nyári színház Szigligeten

szerkesztő: Szentimrei Kristóf