Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

páratlan év, évközi idő 31. hét, kedd
** Lk 14,15-24 **

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.11.04. 05:34

Az egyik vendég ennek hallatára így szólt hozzá: ,,Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!'' Ő pedig ezt válaszolta: ,,Egy ember nagy vendégséget rendezett és sokakat meghívott. A vacsora órájában elküldte szolgáját, hogy szóljon a meghívottaknak: ,,Jöjjetek, mert már minden el van készítve!'' De azok közül sorra mindegyik kezdte magát kimenteni. Az első azt mondta neki: ,,Földet vettem, el kell mennem megnézni; kérlek, ments ki engem!'' A másik meg azt mondta: ,,Öt pár ökröt vettem, megyek kipróbálni őket; kérlek, ments ki engem!'' Egy másik azt mondta: ,,Most nősültem, azért nem mehetek!'' Amikor a szolga visszatért, jelentette mindezt urának. Erre a házigazda megharagudott, és ezt mondta szolgájának: ,,Menj ki gyorsan a város tereire és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat!'' A szolga jelentette: ,,Uram! Megtörtént, amit parancsoltál, de még mindig van hely.'' Akkor az Úr ezt mondta a szolgájának: ,,Menj ki az utakra és a sövényekhez! Kényszeríts mindenkit bejönni, hogy megteljék a házam.'' Mondom azonban nektek, hogy azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli meg a lakomámat.''

Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.


    

Legutóbbi adások:

2025. november 15.
szombat
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 32. hét, szombat
** Lk 18,1-8 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. november 14.
péntek
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 32. hét, péntek
** Lk 18,1-8 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. november 13.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 32. hét, csütörtök
** Lk 17,20-25 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. november 12.
szerda
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 32. hét, szerda
** Lk 17,11-19 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. november 11.
kedd
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 32. hét, kedd
** Lk 17,7-10 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. november 10.
hétfő
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 32. hét, hétfő
** Lk 17,1-6 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. november 09.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
A Lateráni Bazilika felszentelése
** Jn 2,13-22 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. november 08.
szombat
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 31. hét, szombat
** Lk 16,9-15 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. november 07.
péntek
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 31. hét, péntek
** Lk 16,1-8 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. november 06.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 31. hét, csütörtök
** Lk 15,1-10 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...


Következő adások:

2025. november 16.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
C év, évközi idő 33. vasárnap
** Lk 21,5-19 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2025. november 16.
vasárnap
12:08
Napi evangélium (ism.)
C év, évközi idő 33. vasárnap
** Lk 21,5-19 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2025. november 16.
vasárnap
21:04
Napi evangélium (ism.)
C év, évközi idő 33. vasárnap
** Lk 21,5-19 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2025. november 17.
hétfő
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 33. hét, hétfő
** Lk 18,35-43 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2025. november 17.
hétfő
12:08
Napi evangélium (ism.)
páratlan év, évközi idő 33. hét, hétfő
** Lk 18,35-43 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...

Partnereink: