Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

nagyböjt 2. hét, péntek
** Mt 21,33-43.45-46 **

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.03.06. 05:34

Hallgassatok meg egy másik példabeszédet. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített [Iz 5,1-2]. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését. A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: ,,A fiamat majd tiszteletben tartják.'' De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: ,,Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.'' Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték. Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?'' Azt felelték neki: ,,A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.'' Jézus ekkor azt mondta nekik: ,,Sohasem olvastátok az Írásokban: ,,A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben''? [Zsolt 118,22-23] Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit. Példabeszédeit hallva a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk beszél. Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől, mert az emberek prófétának tartották őt.

Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.


    

Legutóbbi adások:

2026. április 19.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
A év, húsvéti idő 3. vasárnap
** Lk 24,13-35 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. április 18.
szombat
5:34
Napi evangélium
húsvéti idő 2. hét, szombat
** Jn 6,16-21 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. április 17.
péntek
5:34
Napi evangélium
húsvéti idő 2. hét, péntek
** Jn 6,1-15 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. április 16.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
húsvéti idő 2. hét, csütörtök
** Jn 3,31-36 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. április 15.
szerda
5:34
Napi evangélium
húsvéti idő 2. hét, szerda
** Jn 3,16-21 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. április 14.
kedd
5:34
Napi evangélium
húsvéti idő 2. hét, kedd
** Jn 3,7-15 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. április 13.
hétfő
5:34
Napi evangélium
húsvéti idő 2. hét, hétfő
** Jn 3,1-8 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. április 12.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
A év, húsvéti idő 2. vasárnap
** Jn 20,19-31 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. április 11.
szombat
5:34
Napi evangélium
húsvéti idő 1. hét, szombat
** Mk 16,9-15 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. április 10.
péntek
5:34
Napi evangélium
húsvéti idő 1. hét, péntek
** Jn 21,1-14 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...


Következő adások:

2026. április 19.
vasárnap
12:08
Napi evangélium (ism.)
A év, húsvéti idő 3. vasárnap
** Lk 24,13-35 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2026. április 19.
vasárnap
21:04
Napi evangélium (ism.)
A év, húsvéti idő 3. vasárnap
** Lk 24,13-35 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2026. április 20.
hétfő
5:34
Napi evangélium
húsvéti idő 3. hét, hétfő
** Jn 6,22-29 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2026. április 20.
hétfő
12:08
Napi evangélium (ism.)
húsvéti idő 3. hét, hétfő
** Jn 6,22-29 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2026. április 20.
hétfő
21:04
Napi evangélium (ism.)
húsvéti idő 3. hét, hétfő
** Jn 6,22-29 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...

Partnereink: