KultúrpalántákMeditáció zenével és ékszerekkel |
A mai adásban egy sokoldalú művésznőt ismerhetünk meg, aki a természet szeretetével igyekszik összekötni fő hivatását, a zenét.
Kovács Adél szülővárosában, Ajkán indult el a zenei pályán, majd kecskeméti és budapesti tanulmányai után eljutott egészen az amszterdami konzervatóriumig, melyet követően több holland és egy svájci szimfonikus zenekarban is játszott.
Magyarországra visszatérve saját karrierje egyengetése mellett elkezdte zenepedagógusi tevékenységét, valamint egyre inkább bevonódott másik nagy szenvedélyébe, az ékszerkészítésbe, melynek kapcsán saját vállalkozást is indított Adel Jewelry néven.
Beszélgetésünkből kiderül, hogyan szakadt el a klasszikus zenei vonaltól, és kacsintott ki olyan műfajok felé, mint az általa leginkább kedvelt meditációs zene, valamint azt is megtudhatjuk, miként kapcsolta össze a lovak iránti rajongását a fuvolaművészettel egy gyerekkori álom megvalósításaként.
Fotó: Kovács Adél/Facebook
Kapcsolódó képek:
![]() |
Legutóbbi adások:
| 2026. március 17. kedd 16:04 |
|
KultúrpalántákMeditáció zenével és ékszerekkel Vendégünk: Kovács Adél fuvolaművész és ékszerkészítő Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben... |
| 2026. február 17. kedd 16:04 |
|
KultúrpalántákSportolónak szánták, de klarinétművész lett belőle Vendégünk: Lugosi Dániel Ali » bővebben... |
Következő adások:
| 2026. április 14. kedd 16:04 | Kultúrpalánták Szerkesztő: Szentimrei Kristóf |
| 2026. április 15. szerda 3:00 | Kultúrpalánták (ism.) Szerkesztő: Szentimrei Kristóf |






hallgassa meg! 
















