Sportkulissza
Futballmaffiózó célkeresztben – Solti Dezső rejtélyes és kalandos élete
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Archívum:
hallgassa meg!
Elhangzott: 2025.09.12. 18:04
Vendégünk: Vörös Csaba, a könyv szerzője, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatója
Részlet a könyv szinopszisából:
Az 1960-as évek olasz futballmaffiájának egyik legismertebb alakja lett Solti Dezső, aki a háttérből, láthatatlanul húzta a szálakat. Kilóra vásárolta meg a játékvezetőket, és így nélkülözhetetlen láncszemmé vált az alvilág gépezetében. A megvesztegetett bírók között magyarok is akadtak, akik néha aktívan, néha kevésbé aktívan segítették az olasz klubok zavaros ügyleteit. Solti nemzetközi szélhámosként és „futballmenedzserként” járta Európát, aki az FC Internazionale oldalán a semmiből tört fel a futballvilág csúcsára – hogy aztán megszégyenülve hulljon vissza a mélybe.
Ez a páratlan életút szokatlan szemszögből mesél az 1960-as évek Magyarországáról. Solti, a távoli országokból visszatérő izgága figura királyként vonult haza, pedig valójában csak egy egyszerű gyalog volt a társadalom sakktábláján. Az itthon töltött idő alatt azonban olyan kalandok várták, melyek filmbe illő fordulatokat tartogattak: rejtélyes üzletek, betörések, és a szerelem árnyalatai ölelték körül, miközben a sötét világ hálójában egyre mélyebbre süllyedt.
2026. január 02. péntek 18:04 |
|
Sportkulissza Egy jubileumi Eb-győzelemtől Dávid Kornél cipőjén át a Sopron Euroliga-trófeájáig
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...A Magyar Kosárlabda Múzeumban jártunk Budaörsön, ahol Lugossy Norbert kurátorral jártuk végig azt az állandó kiállítást, amely a magyar kosárlabdasport több mint száz éves történetébe nyújt betekintést. |
2025. december 05. péntek 18:04 |
|
Sportkulissza Magyar világsiker pool biliárdban – visszatekintés az idei Világjátékokra
Vendégünk: Szolnoki Olivér
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...2025-ben az egyik kiemelt nemzetközi sportesemény volt az augusztus 7. és 17. között megrendezett Világjátékok (Csengtu, Kína), ahol összesen 11 aranyérmet szereztek a magyar sportolók. Közéjük tartozik Szolnoki Olivér profi biliárdjátékos, aki a sportág történetében első magyarként vett részt és győzött a „nem olimpiai sportágak olimpiáján”.
A korábbi világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok versenyzővel beszélgetünk a profi lét kihívásairól, a mentális és fizikai felkészülésről, illetve közelebbről megismerhetjük a pool biliárd különböző játéknemeit és egyik legendás versenyét is.
Kép forrása: NVESZ/Szalmás Péter |
2025. november 07. péntek 18:04 |
|
Sportkulissza A veterán vívás világa, avagy élet a profi sporton túl
Vendégeink: Imreh László és Takácsy László
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Sokan talán nem gondolnák, hogy a vívás is azon sportágak közé tartozik, melyet akár 60-70 éves kor felett is lehet űzni – sőt, még világbajnokságon is lehet indulni és érmekért küzdeni.
A veterán vívás Magyarországon is számos követőre talált. Közéjük tartoznak Imreh László és Takácsy László korábbi veterán vb-érmes vívók, akikkel még egy 2023-ban készült beszélgetésünket idézzük fel a vívás időskori kihívásairól, közösségépítő erejéről, valamint a veterán szakág hazai helyzetéről.
Fotó: Imreh László (Magyar Vívó Szövetség) |
2025. október 10. péntek 18:04 |
|
Sportkulissza Fagyási sérülés miatt négy ujját elvesztette, így lett vb-ezüstérmes Kerekes Bence paramászásban
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Kerekes Bence 2020-ban egy téli mászás során a svájci Mönch északi falán hóviharban a kezén súlyos fagyási sérüléseket szenvedett, melynek következtében négy ujját amputálni kellett. Ennek ellenére folytatta alpinista tevékenységeit, 2022-ben pedig a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott négyfős expedíciójának tagjaként a világon elsőként mászta meg a pakisztáni Karakorum-hegységben emelkedő, 5984 méter magas Bondit-csúcsot.
A Zürichben élő magyar sportoló az idei év elején újabb izgalmas kihívást talált magának a paramászás világában, ahol máris kiemelkedő eredményeket ért el, ugyanis először megnyerte az innsbrucki világkupa-versenyt, majd Szöulban élete első világbajnokságán az ezüstérmet szerezte meg az AU3-as kategóriában.
Hogy pontosan milyen kategóriák vannak a paramászásban, erről is kérdeztük Bencét telefonon, de természetesen bővebben beszélt nekünk a sajnálatos balesetéről, illetve szóba került a szintén nagy szenvedélyének számító ultrafutás, amellyel egy igazán nemes célt szeretne szolgálni.
Képek forrása: Kerekes Bence/Facebook |
2025. szeptember 12. péntek 18:04 |
|
Sportkulissza Futballmaffiózó célkeresztben – Solti Dezső rejtélyes és kalandos élete
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Vendégünk: Vörös Csaba, a könyv szerzője, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatója
Részlet a könyv szinopszisából:
Az 1960-as évek olasz futballmaffiájának egyik legismertebb alakja lett Solti Dezső, aki a háttérből, láthatatlanul húzta a szálakat. Kilóra vásárolta meg a játékvezetőket, és így nélkülözhetetlen láncszemmé vált az alvilág gépezetében. A megvesztegetett bírók között magyarok is akadtak, akik néha aktívan, néha kevésbé aktívan segítették az olasz klubok zavaros ügyleteit. Solti nemzetközi szélhámosként és „futballmenedzserként” járta Európát, aki az FC Internazionale oldalán a semmiből tört fel a futballvilág csúcsára – hogy aztán megszégyenülve hulljon vissza a mélybe.
Ez a páratlan életút szokatlan szemszögből mesél az 1960-as évek Magyarországáról. Solti, a távoli országokból visszatérő izgága figura királyként vonult haza, pedig valójában csak egy egyszerű gyalog volt a társadalom sakktábláján. Az itthon töltött idő alatt azonban olyan kalandok várták, melyek filmbe illő fordulatokat tartogattak: rejtélyes üzletek, betörések, és a szerelem árnyalatai ölelték körül, miközben a sötét világ hálójában egyre mélyebbre süllyedt. |
2025. augusztus 15. péntek 18:04 |
|
Sportkulissza 24 órán át kerékpárral a Hungaroringen
Vendégünk: Őry Kinga, a Mátra Biker Sport Club versenyzője
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Két héttel a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt rendezték meg a mogyoródi versenypályán a "VelenceBike Ring24" elnevezésű kerékpárversenyt, amely július 19-én 13 órakor rajtolt, és július 20-án ugyanebben az időpontban ért véget. Őry Kinga ezúttal női egyéni kategóriában vett részt a 24 órás megmérettetésen, ahol 480 kilométert és 111 kört megtéve a legjobb teljesítményt nyújtotta.
A váci születésű versenyzővel beszélgetünk arról, milyen különleges módszerek révén szokott felkészülni az óriási erőpróbát jelentő versenyre, mi zajlik a fejében a 24 óra alatt, illetve mi a következő nagy célkitűzése a Hungaroringre való visszatérés mellett.
Fotó: MKR/Polcz Péter |
2026. február 03. kedd 16:04 | Sportkulissza Indul a téli olimpia! – Mire lehetnek képesek a magyar korcsolyázók Milánóban?
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Vásárhelyi Tamással, az M4 Sport kommentátorával beszélgetünk a február 6. és 22. között megrendezendő XXV. téli olimpiai játékok rövidpályás gyorskorcsolya versenyeiről, azon belül is a magyar esélyekről.
Olimpiai beharangozó adásunkban bővebben szólunk a magyar short track válogatottban történt változásokról, a világszinten is egyre jellemzőbb honosításokról és azok megítéléséről, valamint hogy milyen helyzetben van a hazai utánpótlás, és mire lehetnek képesek fiatal korcsolyázóink nemcsak Milánóban, hanem a következő évek világversenyein. |
2026. február 04. szerda 3:00 | Sportkulissza (ism.) Indul a téli olimpia! – Mire lehetnek képesek a magyar korcsolyázók Milánóban?
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Vásárhelyi Tamással, az M4 Sport kommentátorával beszélgetünk a február 6. és 22. között megrendezendő XXV. téli olimpiai játékok rövidpályás gyorskorcsolya versenyeiről, azon belül is a magyar esélyekről.
Olimpiai beharangozó adásunkban bővebben szólunk a magyar short track válogatottban történt változásokról, a világszinten is egyre jellemzőbb honosításokról és azok megítéléséről, valamint hogy milyen helyzetben van a hazai utánpótlás, és mire lehetnek képesek fiatal korcsolyázóink nemcsak Milánóban, hanem a következő évek világversenyein. |