A héten történt

közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.10.18. 20:04

Zarándokúton járt Veres András győri megyéspüspök. Élményeiről számol be elsőként.
Az Európai Újságírók Szövetségének 62. Nemzetközi konferenciájáról a szervezet alelnökével, dr. Radetzky Andrással, rádiónk vezérigazgató-helyettesével beszélgetünk.
Az Izrael és a Hamász közötti békemegállapodás aláírásának alkalmával rendezett eseményről Lesti árpád politikai elemző fejti ki véleményét.
Donald Trump amerikai elnök gázai béketervéről N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet szakértőt, egyetemi tanárt, az MTA doktorát kérdezzük.
A nemzetközileg is számontartott Breuer -gyűjtemény létrehozását tűzte ki célul a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ. Sebestyén Ágnes művészettörténésszel beszélgetünk.
Idén tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Szervdonáció és Transzplantáció Európa- és Világnapját a Transzplantációs Alapítvány. Szalamanov Zsuzsa kuratóriumi elnök nyilatkozik.
A Jogsegélyben a jogképességgel, valamint egy morális és jogi problémával, az eutanáziával foglalkozunk Szalay Kornél Géza ügyvéddel. Kérdéseiket, észrevételeiket várjuk mindennap a 255-33-76-os telefonszámon, illetve a szalaykg@gmail.com címen . Kérjük hagyják meg elérhetőségüket és jogi szakértőnk visszahívja Önöket. A műsorból hallanak egy részletet.

Kapcsolódó képek:

img1.jpg

Legutóbbi adások:

2025. november 29.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. november 22.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. november 15.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. november 08.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. november 01.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. október 25.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. október 18.
szombat
20:04
img1.jpgA héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. október 11.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. október 04.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. szeptember 27.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2025. december 06.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2025. december 08.
hétfő
2:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2025. december 13.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2025. december 15.
hétfő
2:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2025. december 20.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: