2026. március 18. szerda 5:34 |
|
Napi evangélium nagyböjt 4. hét, szerda
** Jn 5,17-30 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Jézus azt felelte nekik: "Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.'' Ezért a zsidók még inkább életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel. Jézus azt felelte nekik: "Bizony, bizony mondom nektek: a Fiú nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik. Mert amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz. Ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok. Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát nem tiszteli, aki őt küldte. Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre. Bizony, bizony mondom nektek: eljön az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és akik meghallották, élni fognak. Mert amint az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mivel ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amikor mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az ő szavát, és előjönnek: akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. Én nem tehetek magamtól semmit. Amint hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 17. kedd 5:34 |
|
Napi evangélium nagyböjt 4. hét, kedd
** Jn 5,1-3a.5-16 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Ezek után volt a zsidók ünnepe, és Jézus fölment Jeruzsálembe. Van Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy fürdő, amelyet héberül Betezdának neveznek, és öt oszlopcsarnoka van. Ezekben feküdt a betegek, vakok, sánták, bénák sokasága. Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt. Mikor Jézus meglátta őt, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta van így, megkérdezte tőle: ,,Akarsz-e meggyógyulni?'' A beteg azt felelte: ,,Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.'' Jézus azt mondta neki: ,,Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!'' Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett. Azon a napon pedig szombat volt. Ezért a zsidók azt mondták a meggyógyított embernek: ,,Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned.'' Azt felelte nekik: ,,Aki meggyógyított engem, ő mondta nekem: ,,Vedd ágyadat, és járj.'''' Erre megkérdezték tőle: ,,Ki az az ember, aki neked azt mondta: ,,Vedd ágyadat és járj''?'' A meggyógyult azonban nem tudta, hogy ki volt az, mert Jézus eltávozott a helyszínen levő tömegből. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: ,,Íme, meggyógyultál, többé már ne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjék veled.'' Az ember elment, és megvitte a hírt a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók pedig üldözték Jézust azért, mert ezeket szombaton tette. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 16. hétfő 5:34 |
|
Napi evangélium nagyböjt 4. hét, hétfő
** Jn 4,43-54 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Két nap múlva eltávozott onnan Galileába. Jézus ugyan saját maga tanúsította, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában, mégis, amikor Galileába ment, befogadták őt a galileaiak, mivel látták mindazt, amit Jeruzsálemben művelt az ünnepen, mert ők is ott voltak. Ismét elment tehát a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte őt, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert az már a halálán volt. Erre Jézus azt mondta neki: ,,Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!'' A királyi tisztviselő erre azt felelte: ,,Uram, gyere el, amíg meg nem hal a gyermekem!'' Jézus azt mondta neki: ,,Menj, a fiad él!'' Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment. Amint hazafelé tartott, már eléje jöttek a szolgái, és jelentették, hogy a fia él. Megtudakolta tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték neki: ,,Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz.'' Megértette ebből az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: ,,A fiad él.'' Hitt ő és egész házanépe. Ez már a második csodajel volt, amelyet Jézus művelt, amikor Júdeából Galileába ment. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 15. vasárnap 5:34 |
|
Napi evangélium A év, nagyböjt 4. vasárnap
** Jn 9,1-41 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Amikor továbbment, látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték őt: ,,Mester, ki vétkezett, ő vagy a szülei, hogy vakon született?'' Jézus azt felelte: ,,Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem Isten tetteinek kell megnyilvánulniuk benne. Nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött, míg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.'' Miután ezeket mondta, földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente, és azt mondta neki: ,,Eredj, mosakodj meg a Síloe tavában!'' Ez küldöttet jelent. Elment tehát, megmosdott, és ép szemmel tért vissza. Ezért a szomszédok és akik azelőtt látták őt mint koldust, azt kérdezték: ,,Nem ő az, aki itt ült és koldult?'' Egyesek azt mondták: ,,Ő az.'' Mások így szóltak: ,,Nem, csak hasonlít rá.'' Ő azonban kijelentette: ,,Én vagyok az.'' Erre megkérdezték tőle: ,,Hogyan nyíltak meg a szemeid?'' Azt felelte: ,,Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: ,,Menj a Síloe tavához, és mosakodj meg.'' Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.'' Azok megkérdezték tőle: ,,Hol van ő?'' Ő azt felelte: ,,Nem tudom.'' Ekkor elvitték a farizeusokhoz azt, aki előbb vak volt. Azon a napon pedig, amikor Jézus a sarat csinálta és megnyitotta szemeit, szombat volt. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok is, hogy hogyan nyerte vissza a szemevilágát. Ő azt felelte: ,,Sarat tett a szemeimre, megmosdottam, és látok.'' Azt mondták erre néhányan a farizeusok közül: ,,Nem Istentől való ez az ember, aki a szombatot nem tartja meg!'' Mások azt mondták: ,,Hogyan cselekedhet bűnös ember ilyen jeleket?'' És szakadás támadt köztük. Erre ismét megkérdezték a vaktól: ,,Te mit gondolsz róla, miután megnyitotta szemeidet?'' Ő pedig azt felelte: ,,Próféta!'' A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt, és visszatért a látása, amíg elő nem hívták a most már ép szemű ember szüleit. Megkérdezték őket: ,,A ti fiatok ez, s azt mondjátok róla, hogy vakon született? Most hogyan lát tehát?'' A szülei azt felelték: ,,Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek őt, megvan a kora, majd ő beszél magáról.'' Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel már elhatározták a zsidók, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: ,,Megvan a kora, őt kérdezzétek.'' Másodszor is előhívták tehát az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: ,,Adj dicsőséget Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.'' Ő azt felelte: ,,Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok.'' Erre megkérdezték tőle: ,,Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?'' Az azt felelte nekik: ,,Megmondtam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is a tanítványai lenni?'' Erre megátkozták őt, és azt mondták: ,,Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, ezt pedig nem tudjuk, honnan van.'' Az ember erre azt felelte: ,,Éppen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, nekem pedig megnyitotta a szemeimet. Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.'' Azok azt felelték neki: ,,Mindenestől bűnben születtél, és te oktatsz minket?'' És kidobták őt. Jézus meghallotta, hogy kidobták, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: ,,Hiszel-e az Emberfiában?'' Az így felelt: ,,Ki az, Uram, hogy higgyek benne?'' Jézus azt mondta neki: ,,Hiszen láttad őt: ő az, aki veled beszél.'' Erre az így szólt: ,,Hiszek Uram!'' És leborult előtte. Akkor Jézus ezt mondta: ,,Ítélkezni jöttem erre a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.'' A farizeusok közül, akik vele voltak, néhányan hallották ezt, és azt mondták neki: ,,Csak nem vagyunk mi is vakok?'' Jézus ezt válaszolta: ,,Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. Ti azonban azt mondjátok most: ,,Látunk.'' Ezért megmarad a bűnötök.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 14. szombat 5:34 |
|
Napi evangélium nagyböjt 3. hét, szombat
** Lk 18,9-14 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Azoknak pedig, akik elbizakodtak, mert azt gondolták, hogy ők igazak, és másokat megvetettek, ezt a példabeszédet mondta: ,,Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: ,,Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenből.'' A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: ,,Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!'' Mondom nektek: ez megigazultabban ment haza, mint amaz. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 13. péntek 5:34 |
|
Napi evangélium nagyböjt 3. hét, péntek
** Mk 12,28b-34 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: ,,Melyik a legelső az összes parancs közül?'' Jézus így felelt neki: ,,Az összes parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!'' [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.'' Az írástudó ekkor azt mondta neki: ,,Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat -- többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.'' Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: ,,Nem vagy messze az Isten országától.'' Ezután senki sem merte őt többé kérdezni. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 12. csütörtök 5:34 |
|
Napi evangélium nagyböjt 3. hét, csütörtök
** Lk 11,14-23 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Egyszer kiűzött egy ördögöt, amely néma volt. Amikor az ördög kiment, a néma megszólalt, a nép pedig elcsodálkozott. De közülük néhányan így szóltak: ,,Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.'' Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: ,,Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 11. szerda 5:34 |
|
Napi evangélium nagyböjt 3. hét, szerda
** Mt 5,17-19 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 10. kedd 5:34 |
|
Napi evangélium nagyböjt 3. hét, kedd
** Mt 18,21-35 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: "Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?" "Mondom neked - felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? - Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának." Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 09. hétfő 5:34 |
|
Napi evangélium nagyböjt 3. hét, hétfő
** Lk 4,24-30 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Majd így folytatta: ,,Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz [1 Kir 17,8-16]. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán'' [2 Kir 5,1-27]. Ezeket hallva mindnyájukat düh töltötte el a zsinagógában. Fölkeltek, kidobták őt a városból, és fölvitték annak a hegynek a oldalára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák őt. Ő azonban áthaladt köztük és eltávozott. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 19. csütörtök 5:34 | Napi evangélium Szent József, a Boldogságos Szűz Mária Jegyese
** Mt 1,16.18-21.24a **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: ,,József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 19. csütörtök 12:08 | Napi evangélium (ism.) Szent József, a Boldogságos Szűz Mária Jegyese
** Mt 1,16.18-21.24a **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: ,,József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 19. csütörtök 21:04 | Napi evangélium (ism.) Szent József, a Boldogságos Szűz Mária Jegyese
** Mt 1,16.18-21.24a **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: ,,József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 20. péntek 5:34 | Napi evangélium nagyböjt 4. hét, péntek
** Jn 7,1-2.10.25-30 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Ezek után Jézus átment Galileába. Nem akart ugyanis Júdeába menni, mert a zsidók halálra keresték. Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Amikor azonban testvérei felmentek az ünnepre, ő is felment, de nem nyilvánosan, hanem mintegy titokban. A jeruzsálemiek közül egyesek azt mondták: ,,Nem ő az, akit halálra keresnek? Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak neki. Talán a főemberek valóban fölismerték, hogy ő a Krisztus? Róla azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki sem tudja, honnan van.'' Akkor Jézus, aki a templomban tanított, így kiáltott fel: ,,Ismertek engem is, és azt is tudjátok, hogy honnan való vagyok. Márpedig én nem magamtól jöttem, hanem az küldött engem, aki Igaz, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.'' Ekkor szerették volna elfogni, de senki sem emelte rá kezét, mert még nem jött el az ő órája. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2026. március 20. péntek 12:08 | Napi evangélium (ism.) nagyböjt 4. hét, péntek
** Jn 7,1-2.10.25-30 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Ezek után Jézus átment Galileába. Nem akart ugyanis Júdeába menni, mert a zsidók halálra keresték. Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Amikor azonban testvérei felmentek az ünnepre, ő is felment, de nem nyilvánosan, hanem mintegy titokban. A jeruzsálemiek közül egyesek azt mondták: ,,Nem ő az, akit halálra keresnek? Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak neki. Talán a főemberek valóban fölismerték, hogy ő a Krisztus? Róla azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki sem tudja, honnan van.'' Akkor Jézus, aki a templomban tanított, így kiáltott fel: ,,Ismertek engem is, és azt is tudjátok, hogy honnan való vagyok. Márpedig én nem magamtól jöttem, hanem az küldött engem, aki Igaz, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.'' Ekkor szerették volna elfogni, de senki sem emelte rá kezét, mert még nem jött el az ő órája. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |