Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.06.24. 05:34

Keresztelő Szent János születése
** Lk 1,57-66.80 **

Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: ,,Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.'' Erre azt mondták: ,,De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.'' Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: ,,János a neve.'' Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: ,,Mi lesz ebből a gyermekből?'' Mert az Úr keze volt vele. A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.


    

Legutóbbi adások:

2025. július 08.
kedd
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
páratlan év, évközi idő 14. hét, kedd
** Mt 9,32-38 **

» bővebben...
2025. július 07.
hétfő
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
páratlan év, évközi idő 14. hét, hétfő
** Mt 9,18-26 **

» bővebben...
2025. július 06.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
C év, évközi idő 14. vasárnap
** Lk 10,1-12.17-20 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. július 05.
szombat
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 13. hét, szombat
** Mt 9,14-17 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. július 04.
péntek
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 13. hét, péntek
** Mt 9,9-13 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. július 03.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
Szent Tamás apostol
** Jn 20,24-29 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. július 02.
szerda
5:34
Napi evangélium
Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony)
** Lk 1,39-56 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. július 01.
kedd
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 13. hét, kedd
** Mt 7,6.12-14 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. június 30.
hétfő
5:34
Napi evangélium
páratlan év, évközi idő 13. hét, hétfő
** Mt 7,1-5 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. június 29.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...


Következő adások:

2025. július 08.
kedd
21:04
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
páratlan év, évközi idő 14. hét, kedd
** Mt 9,32-38 **

» bővebben...
2025. július 09.
szerda
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
páratlan év, évközi idő 14. hét, szerda
** Mt 10,1-7 **

» bővebben...
2025. július 09.
szerda
12:08
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
páratlan év, évközi idő 14. hét, szerda
** Mt 10,1-7 **

» bővebben...
2025. július 09.
szerda
21:04
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
páratlan év, évközi idő 14. hét, szerda
** Mt 10,1-7 **

» bővebben...
2025. július 10.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
páratlan év, évközi idő 14. hét, csütörtök
** Mt 10,7-15 **

» bővebben...

Partnereink: