Reggeli riport
Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
Hogyan alakította át egy szerzetes a magyar informatika oktatását? Kovács Mihály piarista szerzetes munkásságáról Képes Gábort, a Neumann Társaság ügyvezető igazgatóját kérdezzük. 1. rész
Szerkesztő: Balázs Zsanett
Kovács Mihály piarista szerzetes nemcsak tanárként, hanem a modern informatika hazai úttörőjeként is maradandót alkotott. Az 1958-ban általa alapított kibernetikai szakkör révén a Budapesti Piarista Gimnázium falai között a számítástechnika alapjait ismerhette meg egy egész generáció. Kovács elkötelezettségének köszönhetően vált lehetővé, hogy olyan innovatív eszközök, mint a "Mikromat" kibernetikai építőkészlet, elérhetővé váljanak a diákok számára, ezzel megkönnyítve a kibernetika elsajátítását.
Ennek az örökségnek állít emléket a szegedi Informatika Történeti Kiállítás, amelyet a Neumann Társaság szervezett. A kiállítás betekintést nyújt abba, hogyan kapcsolódik össze a múlt és a jövő az informatika történetében, és megőrzi Kovács Mihály egyedülálló hatását a magyar oktatásra.
Ajánljuk figyelmükbe a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában tavaszig látogatható kiállítást, amely Kovács Mihály életútját is bemutatja. A kiállítás részleteiről csütörtökön 8:08-kor hallhatnak beszélgetést Képes Gáborral.
Legutóbbi adások:
2025. március 26. szerda 8:08 |
![]() |
![]() Jön! Hófehérke táncjáték az Operettben Szerkesztő: Pozsgai Nóra » bővebben... |
2025. március 25. kedd 8:08 |
![]() |
![]() Ervin Gábor atyának, a nyilasok által meggyilkolt embermentő papnak a boldoggá avatási eljárásáról Erdő Péter bíboros, prímást és Depaula Flavio Silvio plébánost, a folyamat posztulátorát kérdezzük. Szerkesztő: Gőbel Ágoston » bővebben... |
2025. március 24. hétfő 8:08 |
![]() |
Reggeli riport A PregHello egy magyar nyelvű mobilalkalmazás, amely a várandósság különböző szakaszaiban nyújt hasznos és könnyen érthető információkat a kismamáknak. Az ötlet megálmodójával, Németh Nórával beszélgetünk. Szerkesztő: Balázs Zsanett » bővebben... |
2025. március 22. szombat 8:08 |
![]() |
Reggeli riport Szerzetesek a szinodusban Szerkesztő: Hámori Kinga » bővebben... |
2025. március 20. csütörtök 8:08 |
![]() |
Reggeli riport Józsefváros-univerzum – Tárgyak és történetek a körúton innen és túl Szerkesztő: Balázs Zsanett » bővebben... |
2025. március 19. szerda 8:08 |
![]() |
Reggeli riport Kárpátalja zászlóshajója a Kárpát-medencében a GULAG-GUPVI kutatásoknak, mondja Dupka György kutató. Új adatok kerültek a nyilvánosságra az 1944 novemberében Kárpátaljáról sztálini munkatáborokba elhurcoltakról, így a kutató munka folytatódik. Szerkesztő: Nyíri Kata |
2025. március 18. kedd 8:08 |
![]() |
![]() Az Európai Cserkészekről Jankovics Emília Szerkesztő: Szikora József » bővebben... |
2025. március 17. hétfő 8:08 |
![]() |
Reggeli riport Március 21-én ismét megrendezésre kerül a Down-szindróma Világnapja, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a Down-szindrómás emberek is aktív, értékes tagjai a közösségnek. Szerkesztő: Balázs Zsanett » bővebben... |
2025. március 15. szombat 8:08 |
![]() |
Reggeli riport 177 év távolából tekintünk vissza 1848 márciusára, és csodálatunk nemzeti hőseink iránt mit sem változott. Jancsák Csabával, a Magyar Tudományos Akadémia – Szegedi Tudományegyetem Elbeszélt Történelem és Történelemtanítás Kutatócsoport vezetőjével beszélgetünk. Szerkesztő: Tráser László |
2025. március 13. csütörtök 8:08 |
![]() |
Reggeli riport A várandósság időszaka rengeteg kérdést vet fel a kismamákban, miközben az elérhető információk sokszor ellentmondásosak vagy nehezen érthetőek. Erre a problémára kínál megoldást egy magyar nyelvű mobilalkalmazás. Németh Nórával, a PregHello létrehozójával beszélgetünk. Szerkesztő: Balázs Zsanett » bővebben... |
Következő adások:
2025. március 27. csütörtök 8:04 | Reggeli riport Legénybajusztól a Világbajnokság Magyar Bajusz kategóriájáig. Március 15-én a Bálna ünnepi műsorsorozatán már másodszor szerepelt a Magyar Bajusz Társaság. Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa |
2025. március 27. csütörtök 10:08 | Reggeli riport (ism.) Legénybajusztól a Világbajnokság Magyar Bajusz kategóriájáig. Március 15-én a Bálna ünnepi műsorsorozatán már másodszor szerepelt a Magyar Bajusz Társaság. Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa |
2025. március 29. szombat 8:08 | Reggeli riport Szerkesztő: Hámori Kinga |
2025. március 31. hétfő 8:08 | Reggeli riport Szerkesztő: Balázs Zsanett |
2025. március 31. hétfő 10:08 | Reggeli riport (ism.) Szerkesztő: Balázs Zsanett |