Akvarell

Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.07.11. 15:04

kulturális paletta
Az ókor testközelben – egy római otthon Aquincumban

A körtemuzsika, A szánkó és A monoszlói harangok – Móra-novellák a Katolikus rádióban

Találkozás Magyarföldön – hit, programok, Fatemplom

A közönség, mely olykor-olykor Ó-Budára kirándul, hogy az ott eszközölt ásatások előhaladásáról tudomást vegyen, bizonyára kellemes meglepetést fog érezni, látva a romok által körülövezett téren azt a magasan kiemelkedő épületet, mely alakjával már messziről elárulja rendeltetését.” -így számolt be 1894-ben a korabeli sajtó az Aquincumi Múzeum létrejöttéről. Az idén 130 esztendős kiállítóhely egy majdnem kétezer éves újdonsággal várja a látogatókat: a korhűen visszaépített és berendezett Festőházzal. A helyszínt Zsoldos Szilvia járta be - Láng Orsolya régész, főmuzeológus segítségével.

Benne bizonyos típusú filmforgatókönyvek szerzői könnyen megláthatnák a témát, ahogyan a szegénysorból származó fiú saját tehetségének köszönhetően karriert csinál, elindul felfelé a társadalmi ranglétrán, nevet szerez magának. Ebben van ugyan igazság, hiszen lediplomázik, még tanít is, aztán dolgozik újságíróként, állandó munkatársként, főszerkesztőként; könyvtáros és régész, sőt múzeumigazgató; íróként pedig felolvasókörutakra jár. Ám a pénztelenség elkíséri. Nősülése utáni első lakhelyéről írja: „úgy fölvitte az Isten a dolgomat, hogy kétszobás lakásra is futotta a keresetemből. De még konyhát is adtak hozzá, s azt is a két szoba közé tették, ami azért volt nagyon célirányos beosztás, mert így sokkal egyenletesebben lehetett fűteni a központi ételgőzzel”. Móra Ferenc novelláit viszi el az Önök otthonába a Rádiós regénytár július 13. és 17. között.

Ha Magyarföld, akkor Fatemplom fesztivál. Három nap együttlét a Hármashatárnál, az Őrségben : július 12. és 14. között. Az előzményekről az egyik alapító házigazda: Rátóti Zoltán, az idei programokról pedig a másik: Gryllus Dániel beszél Fülöp Tamás felvételén.


Kapcsolódó képek:

Fatemplom_fesztiv__lhoz.jpg

Legutóbbi adások:

2024. október 22.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
- Mezey Katalin Örökség című új verseskötete
- Terror Háza Múzeum 1956 – MÚLT, NEM MÚLT Lentikuláris fotókiállítás a szabadságharcról
- Simplicissimus régizenei kamarazenekar: Linus atya tánczai (Óbudai Társaskör, 2024. 10. 25.)
» bővebben...
2024. október 21.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
- Megnyílt a Néprajzi Múzeum új gyűjteményi állandó kiállítása
- II. Oltári Múlt konferencia - a műemlék templomok falképeinek bemutatása a digitális technológia eszközeivel
- A teremtő bűne - Bártfai Barnabás új regénye a mesterséges intelligencia fejlődéséről és annak potenciális veszélyeiről
» bővebben...
2024. október 18.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. október 17.
csütörtök
15:04
Onczay_Csaba.jpgAkvarell
kulturális paletta
Brazília, Japán, Szlovákia – avagy csellóval a világ körül és a versenyek élén
Jazz, pop, meg minden más zongorára és énekhangra – Egy különleges formáció
Nobel-díjasok és társaik – Tudósok és találmányok a Várkert bazárban

» bővebben...
2024. október 16.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
MATEHETSZ: segítő kártyák pedagógusoknak; Magyar Képzőművészeti Egyetem: Jump Start; Kulturmorzsák
» bővebben...
2024. október 15.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
A MÁV Szimfonikus Zenekar közel jövőben esedékes különleges alkalmaira hívjuk fel a figyelmüket, majd egy könnyű zenei estre, a Margo szombati lemezbemutató koncertjére invitáljuk önöket, végül a Fekete pont c. film főszereplőjével, Mészöly Annával hallhatnak beszélgetést
2024. október 14.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
- Magyar-lengyel szentek: Szent Kinga és Szent Hedvig képző- és textilművészeti kiállítás Kecskeméten
- Implom József emlékére rendeznek idén is középiskolai helyesírási versenyt Gyulán
- Konstantinápoly Budapesten - az egykori épületegyüttes és szórakozónegyed világát idézi meg az MKVM kiállítása
» bővebben...
2024. október 11.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogatunk
» bővebben...
2024. október 10.
csütörtök
15:04
Nagy_Alma_Vir__g.jpgAkvarell
kulturális paletta
Egyszerre operett és musical – A Hamupipőke (saját változatban) a magyar fővárosban
Gyümölcskosár, Rózsamadrigál, Csínom Palkó, Rákóczi kantáta – Farkas Ferencre emlékezünk
Egy ponton a világ csodái – Pontfesztivál a Múzeumkertben


» bővebben...
2024. október 09.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Jogosan: jogi stand-up és előadás, Ókori kalligráfia, Kulturmorzsa
» bővebben...


Következő adások:

2024. október 23.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Életpéldák a huszadik századból: Esterházy János gróf és Györgypál Albert atya, Kulturmorzsák

» bővebben...
2024. október 24.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Életpéldák a huszadik századból: Esterházy János gróf és Györgypál Albert atya, Kulturmorzsák

» bővebben...
2024. október 24.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. október 25.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
2024. október 25.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Partnereink: