Napi evangélium

A szentmiséken felolvasott napi evangéliumi szakaszokat hallgathatja itt meg.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.05.21. 05:34

Felolvassa: Varga László

páros év, évközi idő 7. hét, kedd
** Mk 9,30-37 **

Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni. Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: ,,Miről beszélgettetek az úton?'' Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: ,,Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.'' Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: ,,Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.''


    

Legutóbbi adások:

2024. október 22.
kedd
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 21.
hétfő
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 20.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 19.
szombat
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 18.
péntek
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 17.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 16.
szerda
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 15.
kedd
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 14.
hétfő
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 13.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...


Következő adások:

2024. október 23.
szerda
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 23.
szerda
12:08
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
2024. október 23.
szerda
21:04
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
2024. október 24.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 24.
csütörtök
12:08
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László

Partnereink: