Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
Elhangzott: 2024.04.13. 15:04
Csikos Sándor, a nemzet színésze
Szerkesztő: Ungváry Judit
Egy korábbi beszélgetésünkkel köszöntjük Csikos Sándort, akit április elején választottak maguk közé a Nemzet Színésze cím birtokosai. Ez annál is inkább fontos elismerés, mert egy olyan életútról beszélünk, amely nem sokszor került országos reflektorfénybe, hiszen Csikos Sándor vidéken töltötte pályafutása nagy részét, igaz, mégis páratlanul gazdag színészi pályát tudhat magáénak. Az idén 83. évében járó művész immár csaknem hatvan évet töltött a színpadon, és ebből mintegy négy évtized jutott Debrecennek. Ezalatt mintegy kétszáz szerepet játszott el, több darabot rendezett is, volt egy rövid ideig igazgató is Nyíregyházán, sok mindent kipróbált a szakmából. De nem csupán ez teszi meghatározóvá a színházi pályán, hanem az a majdnem három évtizednyi tanítás is, amelynek köszönhetően sok száz tanítványt nevelt a versek szeretetére, és akik közül csaknem százan lettek színészek vagy rendezők az évtizedek alatt.
Kapcsolódó képek:
2024. október 09. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Vendég: Viola Szandra
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Író, költő műsorvezető és kulturális forradalmár – weboldalán így aposztrofálja magát Viola Szandra. Már az első ifjúsági regényével bekerült a legjobb tíz közé az év könyve szavazáson 2023 év végén. Az alkotó tavaly a könyvhétre jelentette meg A világfa kilenc ága című ifjúsági regényét, amelyben a magyar mitológiából merített fantasy-elemek fűszerezik a főszereplő fiatal lány, Hajnal fejlődéstörténetét. Most jelent meg a második kötet, A hetedik Égbolt címen, amelyben tovább folytatja Hajnal négykötetesre tervezett történetét. Viola Szandra magyar–pedagógia szakon diplomázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, kommunikációt és filozófiát is tanult. Írt már színházi- és táncszínházi kritikákat, recenziókat, esszéket, interjúkat és tanulmányokat különböző lapokban, ezeken kívül költészetet népszerűsítő programok szervezésében is részt vett. A szépirodalmi írást versekkel kezdte, 2008-ban jelent meg a Léleksztriptíz és 2014-ben a Testreszabás című kötete, 2021-ben napvilágot látott a Használt fényforrások versgyűjtemény is. A Covid időszakában vágott bele a prózaírásba, és rögtön sikeresen: A világfa kilenc ága szerencsésen debütált. Most pedig már a második kötetet is kézbe vehetik az olvasók. A Művészbejárónkban Viola Szandrával beszélgetünk. |
2024. szeptember 25. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Vendég: Polyák Anita
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Óvodapedagógusnak készült, mert eleinte nem gondolta, hogy színész lehet belőle. Hosszas keresgélés után mégis rátalált az útjára Polyák Anita, a kárpátaljai nagyborzsovai születésű színművészhallgató, aki most végez a Kaposvári Egyetemen. Játszik a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban és a budapesti Nemzeti Színházban is. Az első nagyobb szerepe a beregszászi társulattal a Tóték Ágikája volt, amit Orosz Melindától vett át az immár 20 éve játszott előadásban. A Nemzeti Színházban is látható Háztűznézőben Agafja Tyihonovnát formálta meg, az alakításért megkapta a legígéretesebb fiatal tehetségnek járó Teplánszky Kata-díjat a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján. A Nemzeti Színházban több más szerepe mellett a King Lear Show-ban Cordeliát alakítja. Pályára kerüléséről, szerepeiről és a szülőföld fontosságáról is beszélgetünk a fiatal színésznővel. |
2024. szeptember 11. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Vendég: Géczi János
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Az időnek és az emberi beavatkozásnak köszönhetően roncsolt óriásplakátokból készít úgynevezett dekollázsokat Géczi János. Munkáiból október 6-áig látható kiállítás a Műcsarnokban. Géczi János az utolsó polihisztorok egyike – írják a tárlat ismertetőjében. A biológusként végzett, művelődéstörténészként és antropológusként is jegyzett alkotót a szélesebb közönség elsősorban íróként, költőként tartja számon, de a képzőművészeti-vizuális nyelvvel való kísérletezése (kezdetben a szépirodalommal szorosan összefonódva, idővel magának önálló érvényt szerezve) is több évtizedre nyúlik vissza. Géczi Jánossal a Feltakarás című kiállítás apropóján beszélgetünk nem mindennapi pályájáról, sokrétű alkotói tevékenységéről. |
2024. augusztus 28. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Szilágyi Andor Széchenyi és az éjszakai látogató című filmjéről beszélgetünk
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Bátorságról, önvizsgálatról, eszmékről és realitásokról, a magyar történelem örök tanulságairól is elgondolkodhat a közönség Szilágyi Andor most készülő filmje alapján, amelynek forgatása a nyár kezdetén fejeződött be. A Művészbejáró adásában a Széchenyi és az éjszakai látogató című alkotásról hallhatnak, a szereplőket, Szalma Tamást és Rátóti Zoltánt, valamint az író-rendezőt a forgatás utolsó napján kérdeztük. |
2024. augusztus 14. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Szerkesztő: Ungváry Judit |
2024. július 31. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Szerkesztő: Ungváry Judit |
2024. július 17. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Beszélgetés Farkas Ibolya marosvásárhelyi színésznővel
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Jelentős színészi jubileummal indult el június 21-én a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. Az idén 65 éve pályán lévő Farkas Ibolya marosvásárhelyi színésznő a versenyprogramon kívül mutatta be az Ady Endre és Léda kapcsolatáról szóló, Ady és Adél – „Lázálmok” az életünkből című monodrámát, amelyben az idős Léda alakját formálja meg, aki felidézi a költővel kapcsolatos emlékeit. Az előadást a marosvásárhelyi Spectrum Színházban mutatták be 2023. március 4-én, Török Viola rendezésében, és Farkas Ibolya máig játssza ezt a darabot. A marosvásárhelyi színjátszás nagyasszonyát a kisvárdai fesztiválon kérdeztük az előadásról, színészi pályájáról. |
2024. július 03. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Szerkesztő: Ungváry Judit |
2024. június 22. szombat 15:04 |
|
Művészbejáró Vendég. Toót-Holló Tamás
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Egyfajta szellemi régészetnek nevezte Hoppál Mihály néprajzkutató azt a munkát, amellyel Toót-Holló Tamás író, irodalomtörténész új, drámai formába ülteti a népmesékből ismert történeteinket. A korábban megjelent Aranyhajú hármasok című könyv mellé most egy újabb kötet is társult, az idei könyvhétre jelent meg a szerző Boldogasszony keresztlánya című műve, amely az előzőhöz hasonlóan a népmesei hagyományokra támaszkodó, sokrétegű liturgikus dráma. Ezekről és a magyar kultúrkincs tanulságairól is beszélgetünk Toót-Holló Tamással a műsorban. |
2024. június 08. szombat 15:04 |
|
Művészbejáró Vendég: Rusz Milán
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Folytatjuk a nemzetiségi színházak alkotóit bemutató sorozatunkat a Művészbejáróban, aminek külön aktualitást ad az, hogy ezen a héten tartják a Jelenlét Fesztivált a Nemzeti Színházban. A június 9-én záruló rendezvényről is kérdeztük Rusz Milánt a Magyarországi Szerb Színház vezetőjét, akivel a nemzetiségi színházak helyzetéről, küldetéséről is beszélgetünk. |