Elhangzott: 2023.03.08. 08:17
Adás információk:
Várják a fiatalokat a 2023-as Fehérvári Versünnepre
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Archívum:
hallgassa meg!
Idén is várják a verset kedvelő fiatalokat Székesfehérvárra, a költészet napjához kötődő, 13. alkalommal meghirdetett Fehérvári Versünnepre. A Székesfehérváron és környékén élő, valamint a székesfehérvári egyházmegye intézményeiben tanuló középiskolásoknak meghirdetett tehetségkutató versenyre, a versunnep.szekesfehervar.hu weboldalon március 14-ig jelentkezhetnek az ihletett, hiteles versmondást felvállaló fiatalok. A Versünnep fővédnökeit: Spányi Antal püspököt, Dr. Cser-Palkovics András polgármestert és Hagymásy Andrást, a Fehérvári Médiacentrum ügyvezető igazgatóját Berta Kata kérdezte
Kapcsolódó képek:
2023. május 31. szerda 8:17 |
|
A föld sója „Kérjétek az aratás Urát!”
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin » bővebben...„Kérjétek az aratás Urát!”
Papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a Bodajki Segítő Szűz Mária-kegyhelyen, ahol Spányi Antal megyés püspök mutatott be szentmisét az egyházmegye papságával, szerzetes közösségeinek képviselővel, a Prohászka Imaszövetség és nagyszámú hívő jelenlétében. A megyés főpásztort a papi és szerzetesi életre szóló meghívásról Berta Kata kérdezte.
|
2023. május 24. szerda 8:17 |
|
A föld sója Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin |
2023. május 17. szerda 8:17 |
|
A föld sója Szent Ágota Nap az emlőbetegekért Sárszentágotán
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin » bővebben...A Szent Ágota Plébánia, Sárszentágota Község Önkormányzata, valamint a 10 éves jubileumát ünneplő Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete szervezésében Szent Ágota Napot tartottak az emlőbetegek védőszentje tiszteletére. Az Alapszervezete elnöke, Siák Gáborné vezetésével, minden lehetőséget felkínálnak azoknak, akik évközben is ellátogatnak a sárszentágotai templomba és környékére, amely mára zarándokhellyé vált. Az ünnepen Spányi Antal megyés püspököt az Ágota-napi szentmise főcelebránsát, és Siák Gáborné elnököt, Berta Kata kérdezte.
|
2023. május 10. szerda 8:17 |
|
A föld sója Indul Zene-szó programsorozat Székesfehérváron
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin » bővebben...Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum 2023-ban folytatja a 2022-ben elkezdett Zene-szó című koncertsorozat. A nagy sikerre való tekintettel a zenei esteket idén magasabb színvonalra emelik, ennek érdekében a Székesfehérvári Egyházmegye és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar együttműködési megállapodást kötött. Spányi Antal megyés püspököt, Ruff Tamás zenei igazgatót és Smohay András múzeumigazgatót Berta Kata kérdezte. |
2023. május 03. szerda 8:17 |
|
A föld sója Szegényekkel, menekültekkel találkozott Ferenc pápa
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin » bővebben...A Szentatya, Ferenc pápa magyarországi látogatásának második napján a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel, menekültekkel és az őket támogató szervezetek tagjaival találkozott. A pápát már a templomkertben is várták a szegények, majd a bejáratnál Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász püspök elnöke fogadta. Az apostoli látogatásról a főpásztort Berta Kata kérdezte. |
2023. április 26. szerda 8:17 |
|
A föld sója Szegényekkel, menekültekkel is találkozik a Szentatya
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin » bővebben...
Magyarországi látogatása során Ferenc pápa nehéz sorsú, rászoruló emberekkel, menekültekkel is találkozik, április 29-én délelőtt a Rózsák terén, a Szent Erzsébet templomban. A Szentatyát Spányi Antal püspök, karitászelnök fogadja, akit a közelgő látogatásról Berta Kata kérdezett.
|
2023. április 19. szerda 8:17 |
|
A föld sója Várjuk a Szentatyát! Ferenc pápa lelkipásztori látogatásra érkezik Magyarországra április 28-30. között. Spányi Antal püspököt a Szentatyával való találkozásairól kérdeztük.
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin |
2023. április 12. szerda 8:17 |
|
A föld sója Húsvét második vasárnapja az Isteni Irgalmasság ünnepe
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin » bővebben...Április 16-án ünnepeljük idén az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Szent II. János Pál rendelte el a húsvét utáni vasárnapra az ünnepet, hogy ezen a napon Isten irgalmasságához fordulva tudjuk a világ gondjait, problémáit orvosolni, gyógyítani. A Szentatya tanításának egyik gyakran visszatérő témája volt az isteni irgalmasság, amelyről Spányi Antal püspököt, Berta Kata kérdezte.
|
2023. április 05. szerda 8:17 |
|
A föld sója Húsvét megváltoztat bennünk valamit, hatása van életünkre
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin » bővebben...A húsvéti készület időszaka reményt ad arra, hogy a Szent Három nap liturgiáján keresztül megéljük azt az átváltoztató találkozást Jézussal, amiben a tanítványok is új értelmet, erőt, bátorságot kaptak új életükhöz. A Jézussal való találkozás magával ragadta az apostolokat és tudtak hatni a világra. Fontos, ez a megállapítás, hiszen a Jézussal való találkozás az, ami továbbvihet bennünket is a helyes úton. Húsvét ünnepéről Spányi Antal püspököt, Berta Kata kérdezte. |
2023. március 29. szerda 8:20 |
|
A föld sója Meggyógyultam Kaszap István közbenjárására – Cserkésztalálkozó és szentmise Kaszap István születésének 107. évfordulóján Székesfehérváron
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin » bővebben...Spányi Antal megyés püspök meghívására egésznapos Kerületi Cserkésztalálkozót tartottak több mint 200 résztvevővel Székesfehérváron, Kaszap István születésének 107. évfordulóján. A nap zárásaként a főpásztor a város megjelent papságával, vendégpapokkal mutatott be koncelebrált szentmisét a hitvalló kispap tiszteletére. Az ünnepen egy 19 éves fiatal átadta a Kaszap István közbenjárásának tulajdonított, csodálatos gyógyulásának dokumentumait, a boldoggáavatásáért felelős Sajgó Szabolcs SJ és Koronkay Zoltán SJ viceposztulátoroknak. Spányi Antal püspököt, Koronkay Zoltán SJ jezsuita szerzetest, cserkészeket és a betegségéből felgyógyult Palásti Leventét, a Berta Kata kérdezte.
|
2023. június 07. szerda 8:17 | A föld sója Méltón emlékezni és emlékeztetni - Szent István nyomában konferencia Székesfehérváron
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin » bővebben...A Székesfehérvári Egyházmegye, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint az Emberi Méltóság Tanácsa és a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület szervezésében valósult meg a Szent István nyomában rendezvény Székesfehérváron. A Szent Jobb megtalálásának emléknapján tartott eseményről Berta Kata készített összeállítást. Megszólal Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök. |
2023. június 11. vasárnap 7:00 | A föld sója (ism.) Méltón emlékezni és emlékeztetni - Szent István nyomában konferencia Székesfehérváron
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin » bővebben...A Székesfehérvári Egyházmegye, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint az Emberi Méltóság Tanácsa és a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület szervezésében valósult meg a Szent István nyomában rendezvény Székesfehérváron. A Szent Jobb megtalálásának emléknapján tartott eseményről Berta Kata készített összeállítást. Megszólal Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök. |
2023. június 14. szerda 8:17 | A föld sója Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin |
2023. június 18. vasárnap 7:00 | A föld sója (ism.) Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin |
2023. június 21. szerda 8:17 | A föld sója Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin |