Zenei kincsestár

Az olasz zeneszerző C-dúr szonátáját Failoni Donatella,
a Holdfény-fantáziát Andrea Staier tolmácsolja.

Még olyan káprázatosan gazdag világon belül is, mint amilyen a barokk, kiváltképpen is az olasz barokk, vannak egészen különleges tartományok: a pompa és a ragyogás szinte földöntúli szépségben ragyogó tájai. Ilyen dúsan pompázó zenei díszkert az 1695-ben Bergamóban született Pietro Antonio Locatelli életműve. Korának roppant népszerű és igen nagyrabecsült komponistáját a kivételes képességű orosz hegedűművész, Igor Ruhadze és együttese, az Ensemble Violini Capricciosi támasztotta föl életművének összkiadásával. Erről halljuk elsőként a C-dúr hegedűversenyt, az opus 3-as sorozat ötödik darabját.
Locatelli kora, a barokk még alig-alig tett különbséget a különféle zenei műfajok hangvétele között: ünnepi szertartásokon udvari díszmenetek muzsikája szólt, a concertók olykor vérbeli teátrális hatásokkal operáltak, az operaházban meg valódi, bravúros versenyművek vezették be a zenedrámát. Igor Ruhadze és együttese, Ensemble Violini Capricciosi most Locatelli F-dúr színházi nyitányát játsszák.

Ha a sanzon – úgymond – néhány percbe sűrített dráma, az 1846-ban született Francesco Paolo Tosti dalairól bízvást állíthatjuk, hogy néhány percbe sűrített operák. A nápolyi dal legnagyobb mestere olyan operaszerzők számára mutatott példát, mint Bellini és Verdi: áradóan érzelmes dalai lelkesedést, csüggedést, reménykedést és lemondást tesznek átélhetővé – akár a szöveg ismerete nélkül is. Egyszóval: őszinték és keresetlenek, akár az olasz nép mindig daloló lelkivilága. Romina Casucci és Nunzio Fazzini Marco Scolastra és Roberto Rupo közreműködésével szólaltat meg kilenc elragadó Tosti-dalt.

A Zenei Kincsestárban Hakon Austbo játszik újabb remekeket Johannes Brahms kései, mélyen költői zongoraműveinek sorából. Elsőként az 1892-ből való, opus 117-es intermezzo-sorozat balladák komor sötétségét idéző harmadik, cisz-moll darabját.
Egyetlen évet lépünk előre az időben: Brahms 1893-ból való, 119-es opusszámú Négy zongoradarabja következik, amelyek joggal rokoníthatók Liszt kései, meditatív indíttatású szerzeményeivel.
Befejezésül egy kuriózum egy zeneszerző-óriás "tanulószobájából". Louis Demetrius Alvanis egy Gluck-gavotte Brahms-féle átiratát játssza.

Farsang lévén itt az ideje, hogy a Zenei Kincsestárba is bebocsáttatást nyerjenek az úgynevezett könnyedebb műfajok múzsái. Habár a következő, jól ismert melódiák szerzői – Andrew Lloyd Webber, Jerry Herman, Joseph Darion, Leonard Bernstein, Charles Strouse és Richard Rodgers – semmi egyebet nem tettek, mint úgynevezett klasszikus elődeik, amikor koruk népszerű zenei stílusát tették meg a színpadi cselekmény, azaz a musical hordozójává, munkáságukat mégis bizonyos megbocsátó mellőzés övezi a koncertrepertoáron és a zenei ismertetésekben. Ezen az igazságtalanságon is változtatott az ezredforduló egyik legjelesebb rézfúvós formációja, az Empire Brass együttes, amikor parádés fúvós átiratokat készített a legnépszerűbb Broadway-darabok slágereiből. A következő, lenyűgöző összeállításban Az operaház fantomja, a Hello, Dolly, a La Mancha lovagja, a Macskák, az Evita, a West Side Story, az Annie és A muzsika hangja megunhatatlan részleteit játsszák elképesztő virtuozitással.

Bartók Béla: III. Zongoraverseny
Előadja: Ránki Dezső és a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Ferencsik János.

Elhangzó művek:
1. d-moll oboaverseny
2. B-dúr hegedűverseny
3. g-moll concerto - Adagio
Előadja:Lencsés Lajos, Budapesti Vonósok, Velencei Szólisták
Claudio Scimone vezényletével, Liszt Ferenc Kamarazenekar.

A műsorban a Kossuth és Erkel-díjas művész hegedűre és zenekarra
írt Concertoját idézzük fel Zathureczky Ede és a Budapesti Szimfonikus
Zenekekar játékában Lukács Miklós vezényletével.

Ma este a jeles angol utazó és zenerajongó, Charles Burney nyomába szegődünk, aki 1770-ben, éppen Giuseppe Tartini halálának évében fordult meg Padovában, a kalandos életű hegedűművész szerteágazó működésének legfőbb helyszínén. Burney emlékiratai szerint Tartini nem csupán a város első számú nevezetességének számított, de egyszersmind filozófus, szent és bölcs hírében állt. Mi tagadás, maga Tartini mindent meg is tett azért, hogy muzsikusi babérjai mellé az említett jelzőket is begyűjtse. Miután titkos házasságot kötött egy bíboros kegyencnőjével, jobbnak látta, ha a főpap bosszúja elől elszegődik Szent Ferenc kisebb testvérei közé. A kolostorban aztán hegedűtechnikájának tökéletesítése és misztikus olvasmányok között osztotta meg az idejét. Így mire elérkezettnek látta az időt, hogy kilépjen a nagyvilágba, egyszerre építgette zenészi és bölcselkedői hírnevét Európa-szerte. Misztikus érdeklődését aligha csillapította, hogy éveket töltött Prágában, az obskúrus és titkos tanok egyik fellegvárában. Római sikereit követően visszatért Padovába, hogy – bár Veracini növendéke volt – a nagy Corelli legavatottabb követőjének kiáltsa ki önmagát. Nem is alaptalanul. 140-nél több hegedűversenye csakugyan a Corelli és Vivaldi utáni nemzedék legjelesebb hegedűs szerzőjévé avatja, aki számos értekezésben adta közre a hegedűjátékra vonatkozó elveit. Az is gyakorta megesett, hogy a zenei tételek élére különféle filozofikus vagy allegorikus címeket tűzött. A C-dúr koncert tételei például a remény hullámait, a szerelem gyötrelmeit és édességét hivatottak megidézni. Ezt követően a 115-ös számú, a-moll koncertet halljuk. A szólista Piero Toso, a Velencei Szólisták élén Claudio Scimone.

Előadja: Farkas Gábor

A Kossuth- és Liszt-díjas muzsikus játékában J. S. Bach: d-moll partitájának
Chaconne-ját és a h-moll partita Allemanda, Double, Corrente, II.Double
és Sarabande tételét idézzük fel.

Bartók emigrációjának politikailag korrekt története

Minthogy az életünk minden területét befolyásoló korlátozások ebben az esztendőben megfosztanak bennünket a bálok, zenés vigasságok, pezsgős vacsorák és más efféle bohóságok élvezetétől, a Zenei Kincsestárban kárpótoljuk kissé magunkat az elmaradt vigalmakért minden idők első számú zenei szórakoztatófejedelme, Jacques Offenbach keringőivel, ländlereivel, mazurkáival és elmaradhatatlan kánkánjaival! Offenbach muzsikája követi a szórakoztatóműfajok íratlan törvényét: ezek a léha és a pezsgő buborékjai módján habzó szerzemények egy igen nagy zenei tudású szerző, a kölni zsinagóga kántorának fia, egyben elsőrangú csellóvirtuóz tollából özönlötték el a párizsi színházakat, kisvártatva pedig már az egész művelt világot. Offenbach szerzeményeinek zenei minőségére mi sem jellemzőbb, mint hogy a következő felvételeken Ravel növendéke és közeli barátja, a párizsi Conservatoire egykori professzora, Manuel Rosenthal vezényli őket a Monte Carlo-i Filharmonikusok élén.

265 esztendővel ezelőtt, 1756-ban ezen a napon, január 27-én látta meg a napvilágot minden idők egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – zenei géniusza, Wolfgang Amadeus Mozart. Úgy ildomos, hogy szerda esti zongorabérletünket az ünnepelt tiszteletének szenteljük. Nem is egyebütt, mint Mozart salzburgi szülőházában, amelynek falait állandóan megtöltötte a zene, alig pár év múlva magának az újonnan érkezettnek tevőleges közreműködésével. Jóllehet Mozart muzsikuscsaládba született, édesapja pedig a korszak egyik legjelesebb zenepedagógusának számított, az, amit az alig 4-5 éves Mozart produkált, nem magyarázható semmiféle nevelési módszerrel, zenei képzéssel. A kis Mozartról még a józanságáról híres XVIII. század emlékírói is csak akként tudnak méltóképpen megemlékezni, hogy isteni csodát, korábban sosem látott tálentumot emlegetnek. A következő apró billentyűs darabokat a fiára méltán büszke Leopold jegyezte föl nagy gondossággal, hogy belőlük az utókor is hallhassa, micsoda találékonysággal és eleven fantáziával tette magává a kis Mozart a korszak divatos zenei formáit. Ton Koopman játékát hallgatva nem csak a salzburgi szülőházba nyerünk bebocsáttatást, de azon is eltűnődhetünk, hányattatásoktól nem épp mentes élete során Mozart mennyire méltónak bizonyult a mi Urunk tanításához: "ha nem maradtok olyanok, mint a gyermekek, nem mehettek be a mennyek országába…"
Ton Koopman után Ingrid Haebler idézi meg a 265 éve született Mozart variációs művészetét a 264-es Köchel-számú kilenc variációval, amelyekben Bécs ifjú sztárja egy francia dalocskából formál lenyűgöző formaváltozatokat.