2015. 10. 01. 09:30 24 perc szolgáltató és életviteli műsorok

Életre-való

családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
„Valljuk, hogy az ember nevelhető, mert nyitott az igazságra” - A pedagógusokat köszöntötték Szent Gellért napján, Székesfehérváron
Székesfehérvár több szállal is kötődik Szent Gellérthez. A Szentföldre készülő Gellért az 1020-as években Fehérváron prédikált István király előtt. A szónoklat után egy látomásban megértette, hogy magyar földön kell maradnia. István király a püspököt palotájába vitte és fiának, Imre hercegnek a nevelését bízta rá. Bölcsességgel, hittel nevelte Szent Imrét és az egész nemzetet. Tisztelték személyét, mint a kor egyik legképzettebb magyar főpásztorát. Alakja példaként szolgál a legmodernebb egyházi és világi kultúrát közvetítő papságnak, tanítóknak és tanároknak egyaránt. A napokban országszerte ünnepelt Szent Gellért püspök napján, Fehérváron is megtartották a katolikus pedagógusok konferenciáját és díjátadóját az egyházmegye területén működő oktatási intézmények számára. Spányi Antal püspök meghívására az ünnep szónoka Udvardy György pécsi püspök volt.

A műsor további adásai

2015. 10. 08.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Emlékkonferencia Steiner Fülöp püspöki székfoglalásának 125., halálának 115. évében

2015. 10. 07.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa.
Bemutatkozott a Szövetség a Családok Lelki Egészségéért Egyesület.

2015. 10. 06.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Miért fontos a gyermekek életében a szerepjáték?
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 10. 05.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
"Gömörtől - Csákvárig" - Kulturális Örökség napi bemutatók az ócsai tájház komplexumban
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 10. 02.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Pozsgai Nóra, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa.
Otthon oktatás. Amikor a gyermek nem iskolában, hanem otthon, a szüleitől tanul.

Épp ezt az adást nézed
2015. 09. 30.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Tóth Zsófia, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Mit kaphatunk a családtól?
Pál Feri atya és Bagdy Emőke pszichológus válaszol

2015. 09. 29.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Köszönnek a gyerekek?
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 09. 28.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 09. 25.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 09. 24.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Alzheimer-Café indult Székesfehérváron

2015. 09. 23.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Lépj velünk! társadalmi innovációs program

2015. 09. 22.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Generációk együttélése
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 09. 21.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
"Melletted a helyem" egyesület a koraszülöttellátás fejlesztéséért és a koraszülés visszaszorításáért.
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 09. 18.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
Akvapóniás Foglalkoztató és Képző Központ
Szerkesztő: Kékesi Enikő, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 09. 17.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Egyházi sörök a fővárosi Főzdefeszten