2015. 07. 23. 09:30 24 perc szolgáltató és életviteli műsorok

Életre-való

családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Családosok a közéletben
Élnek köztünk olyanok, akiknek életpályája során a család, férj vagy feleség és gyermekek állnak az első helyen, munkájuk mellett mégis vállalnak egyházi, közéleti szolgálatot is. A közélet szereplőitől elvárjuk, hogy aktívan vegyenek részt a döntésekben, amelyek az ország sorsát alapvetően befolyásolják, legyen szerepük a közvélemény formálásában, folyamatosan képviseljék az általunk fontosnak tartott érdekeket és értékeket, az írott és az elektronikus sajtóban egyaránt. Hogyan lehet a család közszolgálatot inspiráló lelki háttér? Mai adásunkban a család és közélet összeegyeztetéséről beszélgettem Mahlerné Köfner Anikóval a Fejér Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat igazgatójával, akit nemrég neveztek ki a Keresztény Demokrata Néppárt Fejér Megyei Szervezetének elnökévé, és Párkányi Tamás mérnökkel, a fehérvári Keresztény Értelmiségiek Szövetségének új elnökével.

A műsor további adásai

2015. 07. 30.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 29.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány nyári tábora

2015. 07. 28.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Nyelvtanulás az óvodás, kisiskolás gyermekeknél
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 27.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
Generációk együttműködése és kapcsolata a munkahelyeken - kutatási eredmények
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 24.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
Jelenlét-tréning, játékkal-lélekkel.
Szerkesztő: Kékesi Enikő, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
(kép forrása: www.jelenlet-trening.hu)

Épp ezt az adást nézed
2015. 07. 22.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin Megújul hazánk első angolparkja Tatán- szerkesztő: Varga Zsóka, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 21.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Miért fontos, hogy a gyerekek pihenjenek a nyári szünetben?
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 20.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
Nyári étkezés romlás mentesen - italok és ételek védeme a kánikulában
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 17.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 16.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Nyári bajok

2015. 07. 15.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Családbarát munkahely?

2015. 07. 14.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
A meleg hatása a gyerekekre és az idősekre
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 13.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
Sérült és ép fiatalok integrált nyári tábora a szentendrei Skanzeben
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 10.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
"Bűn és bűnhődés" címmel nemrég konferenciát szerveztek Vácott. Szerkesztő: Poór Tünde, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 09.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
ÉN-TE-MI CSODA?
A Székesfehérvári egyházmegye családtábora