Ügynökakták - Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon - nyilatkozta az MTI-nek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója csütörtökön. Cseh Gergő Bendegúz az adatvédelmi sérelemért elnézést kért Lezsák Sándortól. Lezsák Sándor adatait még éjszaka törölték az adatbázisból, illetve törlik a többi tévesen kikerült nevet is. Lezsák Sándor, az Országgyűlés korábbi alelnöke, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kikérte magának, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzék meg, egyben kijelentette: nem volt ügynök, őt figyelték meg.
A "tiszás ügynökbotrányért" felelős miniszterek távozását és a nyitottaktak.hu oldal azonnali leállítását követelte Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, valamint parlamenti vizsgálóbizottság kezdeményezését és jogi lépéseket is kilátásba helyezett. Bóka János a miniszterelnök bocsánatkérését, Tarr Zoltán miniszter azonnali lemondását követelte. Magyar Péter, miután telefonon nem érte el, Facebook-oldalán kért bocsánatot Lezsák Sándortól.
Fotó: MTI