Iránytű

A közismert rádiós újságíró sportriporterként tudósított már a világ minden tájáról. Az Egyesült Államoktól Ausztráliáig, Japántól Dél-Amerikáig járja a mérkőzéseket, világversenyeket, de ezek az utazások leginkább a munkáról szólnak. A közhiedelemmel ellentétben ilyenkor ritkán van idő kirándulni, felkeresni a múzeumokat, látványosságokat. Lantos Gábort azonban hajtja a kíváncsiság. Itthon is szívesen indul el, rengeteg története van a legkisebb falvakról is, ám eddig úgy tudhattuk, hogy kedvenc világrésze Skandinávia és környéke. A "100 nap északon" című útikönyvét már nem is kapni. Ezúttal azonban olyan helyre jutott el turistaként, ahol eddig kevés honfitársunk járt. Műsorunkban megtudhatjuk, hogy érezte magát, mit látott a csendes óceáni Cook-szigeteken.

Habár már régen elmúlt a nagy felfedezések kora, nincsenek "megtérítendő" népek, katolikus atyák világszerte azóta is a rászorulók mellett állnak. A szerzetesrendek ott élnek Afrika, Ázsia és Latin-Amerika legtávolabbi tájain a szegények között és tudásukkal, emberségükkel, no meg természetesen kapcsolataikkal segítik őket. Honfitársainkat azért is fogadják különös bizalommal ezek az emberek, mert nem a korábbi elnyomóikat látják bennük, hanem azokat, akik a hit erejében bízva, önzetlenül ajánlják fel saját munkájukat másokért, akik nekik idegenek, de mégis felebarátaik. Róluk mesél műsorunkban dr, Kubassek János geológus, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója, aki sokukkal személyesen is találkozhatott az elmúlt évtizedekben tett utazásai alkalmával.

Nyugodt és fegyelmezett ember. A jelenléte biztonságot sugall, mert megérti a helyzetet és azonnal cselekszik. Marosi Antal rendőrök, katonák, tűzoltók bajtársa. Tettre kész és fáradhatatlan. Képes bármikor elindulni, akár a világ távoli tájára is, ahol az emberek -saját gyarlóságuk miatt, vagy önhibájukon kívül -bajba kerültek. Ha kell, napokig vezetve, vagy repülővel, busszal, gyalog jut el oda, ahonnan mindenki más menekül. Segít és tudósít. Fegyverropogás vagy természeti katasztrófa. Koszovó, Macedónia, Izrael, Irak, Libanon, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Szíria, Afganisztán, Törökország. Mostanában Ukrajnába "jár". Van miről mesélnie...

A dédapa, Auguszt Elek 1870-ben nyitotta "czukrászati" boltját a Tabánban. A nagypapa, Auguszt E. József félévszázadon keresztül cukrászdát, kerthelyiséget, pavilont és szállodát működtetett. Édesapja, Auguszt Elemér már a szocialista világban "maszek" cukrászként kellett, hogy boldoguljon. Olga itt kezdett tanulóként 1968-ban. Néhány évtizedes filmes kitérő után1993-ban nyitotta a Kossuth Lajos utcába az első pesti Auguszt cukrászdát. Auguszt Olgát 2019-ben a Magyar Köztársasági Elnök " a cukrászat hagyományainak ápolása, értékeinek megőrzése és népszerűsítése iránt elhívatott, kimagasló színvonalú munkája elismeréseként " a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki.

Ma már természetes, hogy minden magyar, itthon a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban megünnepelheti 1848. március 15-ét. De ez közel sem volt mindig így az elmúlt bő másfél évszázadban. Igaz, már az első évfordulóról is megemlékezhettek 1849-ben, az ország magyar kézen levő területein, de aztán jött a megtorlás és a hallgatás keserű évtizede. A kiegyezéshez közeledve aztán lassan elkezdte felemelni a fejét a nemzet, és kiharcolni az emlékezés, valamint az emlékművek felállításának jogát. Hivatalos nemzeti ünnep a Horthy-korszakban lehetett március 15., amit aztán a kommunisták eltöröltek. Az 1980-as években egyre többször "gyűlt meg a hatalom baja" a korabeli márciusi ifjakkal, míg 1990-től végre ismét szabadon emlékezhetünk. Az évforduló aktuális megítéléséről Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet vezető kutatója beszél műsorunkban.

"Egy zsák bolhát könnyebb együtt tartani, mint egy női csapatot." - hallani sokszor az öltözők környékén. Mások úgy vélik, hogy a lányok érzékenyebb lelkére könnyebben lehet hatni, mit a férfiakéra. Melyik oldalon lehet az igazság? Vagy mindkettő közel áll a valósághoz? Nőnapi beszélgetésre várunk egy igazi szakértőt. Vendégünk lesz a stúdióban Bíró Attila, egykori vízilabdázó, majd edző, aki az elmúlt bő évtizedben előbb az Új-zélandi, majd a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Irányításával Eb arany, vb ezüst és olimpiai bronzérmet szerzett nemzeti csapatunk, de olyan is előfordult, hogy a Világligában csupán a 6. helyen végzett a tanítványaival, ráadásul Budapesten. Milyen módszereket alkalmazott, a "korbács", vagy a "kalács" vált-e jobban be nála? Terítéken a női lélek.

A vállalatnak köszönhetően megmaradtak olyan, rendszerváltás előtti diafilmek, melyek bemutatják az akkori politikát, gazdaságot, gondolkodást. De talán még nagyobb jelentőségű, hogy sikerült megőrizni egy hagyományos, a világon is ma már szinte egyedülálló műfajt, a diavetítést. Ez az olvasás megszerettetésének egyik legjobb eszköze. A gyermek a meghitt környezetben (együtt a család, besötétített szoba, szülő kedves hangján megszólaló mese), feledhetetlen élményt kap. A vetítéskor ott látja a képek alatti rövid feliratokat, így ismerkedik a betűkkel, az írott szöveggel – amit aztán iskolába kerülve alig várja, hogy maga olvashasson fel. A műfaj napjainkban reneszánszát éli, a családok évente 220 ezer diafilmet vásárolnak és vetítenek a világháló korszakában is.

Az elmúlt év végén robbant a hír. A hazai és a nemzetközi sajtó szenzációként hozta a magyar csapathajó világbajnoki győzelmét, amelyet a Kanári-szigetek vizein ért el. Az 56 részt vevő ország közül mindössze 4-nek nincs tengere, az egyik a végső győztes Magyarország. A további sorrend: 2. Olaszország 3. Hollandia 4. Spanyolország. Erre a lebonyolításra lehet azt mondani, hogy egyenlő esélye volt mindenkinek. A 13 futamra a szervezők azonos, magyar gyártmányú! hajókat biztosítottak a csapatoknak, amelyek 9-12 versenyzőből álltak. Egy-egy országot valóban a legjobbjai képviseltek. Hogy miként sikerült ezt a káprázatos eredményt elérni, arról a Berecz Zsombor, Goszleth Marcell és Takácsy Levente mesél.

„A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is meghozta. Ennek legrégebbi és egyben legfontosabb képviselője a Vujicsics együttes.” - áll a Vujicsics-örökség című könyvben. A névadó, Vujicsics Tihamér Pomázon született. Munkája nyomán virágzani kezdett Magyarországon is a balkáni népzene. A szintén Pomázon alakult Vujicsics együttes már fél évszázada tartja fergeteges koncertjeit és táncházait. Bebizonyosodott, hogy ez a műfaj, a szárnyaló kóló, a tambura pengetése örök, nem söpörhetik el sem rendszerek, sem divatok. Eredics Gábor családtagjaival és barátaival közösen muzsikálva 2014-ben megkapta a Kossuth-díjat.