Akvarell
kulturális paletta
-Simlicissimus koncert
-A nemzetközi balettverseny és díjai
-1975: Dorogi ifjúsági egyházi találkozó
Szerkesztő: Tóth J. András
Archívum:
hallgassa meg!
Elhangzott: 2025.11.05. 02:00
A Simplicissimus régizenei kamaraegyüttes új albummal jelentkezett, A vörös pap concertói & Linus atya tánczai címmel.
A furcsa címről és a felvételt a Nádor-teremben most vasárnap este fél 8-kor bemutató koncertről a Simplicissimust alapító hegedűművész zenetörténészt, Németh Zsombort hallhatják.
Immár harmadszor rendez Budapesten nemzetközi balettversenyt a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem és alapítványának kuratóriuma, idén november 17-21. között.
A verseny nagydíját és a nyertesek díjait a 200 éves Herendi Porcelánmanufaktúra készíti, ezért a részben a helyszínül is szolgáló Nemzeti Táncszínház épületében kamarakiállítás nyílt herendi porcelánokból, melyek között megtekinthetőek maguk a leendő díjak is.
Fodorné Molnár Mártát, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorát és dr. Simon Attilát, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatóját az esemény beharangozóján, egyben a kiállítás megnyitóján kérte mikrofon elé Zsoldos Szilvia.
Az 1975-ben, a szolgálata elején álló Blanckenstein Miklós atya – még, mint dorogi káplán – szervezett ifjúsági egyházi könnyűzenei találkozót. A dorogi találkozó 50. évfordulóján az egykori résztvevők újra zenélnek, de immár Budán, a Városmajori kistemplomban.
A november 8-án, most szombaton du. 4 órakor kezdődő összejövetelről, s a fél évszázaddal ezelőtti, akkor ritkaságszámba menő eseményről az egykori, s a mostani résztvevők egyike, Becker Gábor szól műsorunkban.
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
2025. november 07. péntek 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Az elmúlt hét legérdekesebb anyagaiból válogatunk.
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia |
2025. november 06. csütörtök 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
A Bábjátékos - életről, halálról
Jókai operettszínpadon
Zene- és könyvközelben Juhász Előddel
Szerkesztő: Nagy György András » bővebben...A darab címszereplője a „Bábjátékos” talán előadásra készül. Egyfajta tragikomédiát mutatna be, ami közben előttünk játszódik. Eszköze életre kel – a darabban kettős szereposztásban táncművészek alakítják. A nézőben úgy teljesedik ki a kép, ahogy a kirakós darabkáit összeilleszti. A mű olyan módon beszél a vészkorszakról, ami leginkább az Oscar-díjas „Az élet szép” című filmmel rokonítható. Nagy György András beszélgetőtársa Újhelyi Kinga, a debreceni teátrum tagja, aki alakításáért az idei Országos Színházi találkozón megkapta a legjobb női mellékszereplő díját.
Javában készül A cigánybáró premierjére (november 21.) a Budapesti Operettszínház. Ifj. Johann Strauss ezt a művét a Jókai Mór kisregényéből készült librettóra komponálta, így ez a bemutató a nagy mesélő emlékévéhez is kapcsolódik. A produkciót Bozsik Yvette rendezte. Az egyik szereposztás Szaffija Lévai Enikő lesz, akit nemrég, a Magyar Operett Napján az évad operettszínészének választott a teátrum. A művésznőt Ungvári Judit kérdezte.
"Életem zeneközelben - kiválóságok, kalandozások, kulisszák" címmel mutatták be nemrégiben Juhász Előd legújabb könyvét. Rádiónk munkatársával és egyben a kötet szerzőjével Fülöp Tamás beszélgetett – aki benyomásait úgy fogalmazta meg, hogy „Legendás találkozások igazi legendákkal, rengeteg zene, rengeteg utazás – és ki tudja, még hány kötetre való történet”.
|
2025. november 05. szerda 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Kecskeméti Katona József Múzeum Lechner Ödön kiállítás
Saly Noémi: Se nem Buda, se nem Pest...
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér » bővebben...A magyar századfordulós-szecessziós építészet stílusteremtő mestere, Lechner Ödön munkásságát mutatja be a Kecskeméti Katona József Múzeum szabadtéri kiállítása. A 180 éve született alkotó szorosan kötődik Kecskeméthez, a főtéri tablókiállításon valamennyi e városhoz kötődő művét láthatják az érdeklődők. A számtalan képi illusztráció a kész épületek mellett tervezési fázisban maradt munkákat is bemutat. A kiállítást Gyergyádesz László művészettörténész, a múzeum képzőművészeti osztályának vezetője állította össze. Vele beszélgetett Tóth Zsófia - elsőként a szabadtéri kiállítások sajátosságairól.
„Ahogy már meséltem, úgy kezdődött az egész, hogy a gépem mindenféle titkos bugyraiból egyre-másra bukkantak elő vagy harminc munkás év alatt született kisebb-nagyobb cikkek, tanulmányok, konferencia- és köszöntő kötetekbe írt dolgozatok. Kiadóm biztatására elkezdtem őket összerakni, akkor kiderült, hogy ebből nem egy könyv lesz, hanem kettő. Izé, három.” – írja Saly Noémi a Se nem Buda, se nem Pest… de nem kevés evés című kötetének bevezetőjében. Az MNM KK Országos Széchényi Könyvtárban a Széchényi könyvesteken találkozott a szerzővel Fazekas Gyöngyvér és kezdtek beszélgetni a könyv kapcsán. |
2025. november 04. kedd 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
-Simlicissimus koncert
-A nemzetközi balettverseny és díjai
-1975: Dorogi ifjúsági egyházi találkozó
Szerkesztő: Tóth J. András » bővebben...A Simplicissimus régizenei kamaraegyüttes új albummal jelentkezett, A vörös pap concertói & Linus atya tánczai címmel.
A furcsa címről és a felvételt a Nádor-teremben most vasárnap este fél 8-kor bemutató koncertről a Simplicissimust alapító hegedűművész zenetörténészt, Németh Zsombort hallhatják.
Immár harmadszor rendez Budapesten nemzetközi balettversenyt a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem és alapítványának kuratóriuma, idén november 17-21. között.
A verseny nagydíját és a nyertesek díjait a 200 éves Herendi Porcelánmanufaktúra készíti, ezért a részben a helyszínül is szolgáló Nemzeti Táncszínház épületében kamarakiállítás nyílt herendi porcelánokból, melyek között megtekinthetőek maguk a leendő díjak is.
Fodorné Molnár Mártát, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorát és dr. Simon Attilát, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatóját az esemény beharangozóján, egyben a kiállítás megnyitóján kérte mikrofon elé Zsoldos Szilvia.
Az 1975-ben, a szolgálata elején álló Blanckenstein Miklós atya – még, mint dorogi káplán – szervezett ifjúsági egyházi könnyűzenei találkozót. A dorogi találkozó 50. évfordulóján az egykori résztvevők újra zenélnek, de immár Budán, a Városmajori kistemplomban.
A november 8-án, most szombaton du. 4 órakor kezdődő összejövetelről, s a fél évszázaddal ezelőtti, akkor ritkaságszámba menő eseményről az egykori, s a mostani résztvevők egyike, Becker Gábor szól műsorunkban.
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila |
2025. november 03. hétfő 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Versünnep jubileumi fesztiválja
E. Kottek Péter győri kiállítása
Díjnyertes olasz filmek Budapesten
szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...A Versünnep Alapítvány egy szellemi-művészeti műhely, amely 20 évvel ezelőtt lett a köztudat része, inspirálva az előadóművészet és az irodalom képviselőit. Az azóta eltelt időben generációk találkoztak az alapítvány célkitűzéseivel, kapcsolódtak az eseményekhez, és a mentorálásnak köszönhetően ma már sokan közülük közösségi, kulturális és művészeti életünk meghatározó alkotói.
A 20 éves jubileum alkalmából nagyszabású fesztivállal ünnepel az alapítvány november 8-án és 9-én a Budapesti Operettszínház – Kálmán Imre Teátrumában, ahol a nem hivatásos előadók Nemzetközi Seregszemléjére is sor kerül. A részletes programkínálatról, valamint a Versünnep Alapítvány létrejöttéről Kolti Helgát, a szervezet elnökét kérdezte Szentimrei Kristóf.
November 7-én, pénteken 16 órakor nyílik meg E. Kottek Péter restaurátor, képzőművész egyéni kiállítása, amely magába foglalja eddigi munkásságának nagyobb korszakait. A 70. születésnapját ünneplő alkotót Kovács Éva Rebecca kérdezte művészi hitvallásáról, magáról a kiállításról, valamint hogy milyen ötlettől vezérelve lett a tárlat címe a „Benne vagytok a világomban”, amely egyik képének a címét is viseli.
A kiállítás november 28-ig tekinthető meg Győrben, a Richter Teremben.
November 7. és 15. között immár 23. alkalommal rendezik meg Budapesten az Olasz Filmfesztivált. A több mint egy héten át tartó rendezvényen számos díjnyertes olasz alkotást láthat a közönség a Puskin és a Tabán Moziban, de emellett Szegeden a Belvárosi Mozi is vetít három filmet eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet nyugalmazott munkatársa, Giovanni Cataluccio ezúttal is a fesztivál egyik szervezője, akit Szentimrei Kristóf kért mikrofon elé.
A vetítések időpontjait az artmozi.hu oldalon, valamint a szegedi Belvárosi Mozi honlapján találhatják meg.
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
Fotó: Versünnep (Kovács Milán) |
2025. október 31. péntek 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Válogatás az elmúlt időszak legérdekesebb témáiból
Szerkesztő: Csuth Judit » bővebben...Ismét figyelmükbe ajánljuk Miklya Luzsányi Mónika életrajzi regényét, mely egy mára már feledésbe merült szabadságharcos nő: Bányai Júlia alakját idézi meg. A kötet szerzőjével Fülöp Tamás készített interjút, beszélgetésük 2 részben, 2 külön adásba került, válogatásunkban most egymást követően hallgathatják meg azokat. Ezt követően Enyedi Ildikó új filmjéről a Csendes barátról lesz szó, a nemzetközi koprodukcióban készült alkotás létrejöttéről Mécs Mónikát, a film magyarországi producerét Szentimrei Kristóf kérdezte. |
2025. október 30. csütörtök 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Egy lélekre figyelő popszerző
Egy portrékat rajzoló zarándok
Egy néptáncra írt film
Szerkesztő: Nagy György András » bővebben...Új, angol nyelvű középlemezének címét úgy lehetne visszaadni magyarul, hogy "Meglátjuk, hová vezet ez". A Svájcban élő Balla Claudia (Képünk jelenet egy klipből) úgy mutatkozott be néhány éve magyar sajtóban, hogy bár gyermekkorában elkötelezte magát a zene mellett, sokáig csak orvosi tanulmányaira, illetve lélekgyógyászi karrierjére koncentrált. Szerzőként a hagyományos témák, mint a csalódás és a remény mellett - tudatosan foglalkozik olyan problémákkal is, mint például a szociális média által közvetített hamis kép, vagy épp a függőség. Előadóként korántsem egy hagyományos díva, a halkszavú jelzőt az ő esetében komolyan kell venni. A beszélgetőtárs: Nagy György András.
Kollégánk, Szerdahelyi Csongor rendszeresen járja az országot és küld beszámolókat. Ezúttal nem ment túl messzire - de mégis zarándokút lett belőle. A lényeg, hogy Budapesten, a Margit körúton egy kultbár homlokzatán betűzött ki egy franciás helyesírással készült feliratot, amit Margó-nak ejtünk ki. Odabent pedig egy érdekes kiállítást fedezett fel. Ha valaki látni szeretné Varga Csongor alkozáait, az figyelje a híradásokat!
Az észtországi Fekete Éjszakák fesztiválon mutatkozik be nyitófilmként Káel Csaba új alkotása, a „Magyar menyegző” november elején. A mű középpontjában a tánc és a magyar népművészet áll. A történet két fiatalember kalandjait meséli el, akik még bőven a szocializmus idején Budapestről indulnak Erdélybe, hogy ott kalandokba keveredve életre szóló döntéseket hozzanak. A film produceri feladatait Lajos Tamás látta el, aki ezúttal vezető operatőrként is bekapcsolódott a forgatásba. Ő árult el néhány kulisszatitkot Zsoldos Szilviának.
|
2025. október 29. szerda 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
K Galéria: Hármas hatás – Szintézis
Hirtling Istvánnal beszélgetünk
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér » bővebben...A természet képei, pasztellek és élénk színek, kalligrafikus elemek – ez jellemzi a K Galériában látható kiscsoportos kiállítást, mely Hármas hatás – Szintézis címmel nyílt meg. A Tóth Annamária Rita, Szegedi Csaba és Révész Ákos kortárs festőművészek munkáit bemutató tárlat kurátora Fazakas Réka művészeti író, akivel Tóth Zsófia beszélgetett.
Hirtling István Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Számtalan kiváló színpadi, filmes és televíziós szerepe mellett a rádióban is felejthetetlen élményt ad hallani őt. A Magyar Katolikus Rádió hullámhosszain rengeteg felolvasással, verssel és rádiós drámai előadással ajándékozott meg minket. Egyik rádiós munkájának szünetében Fazekas Gyöngyvér kérdezte pályájáról, hitvallásáról, élményeiről. |
2025. október 28. kedd 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
- PIM: Prózamaraton november 11-én
- A Törös Alapítvány jótékonysági hangversenye
- Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András » bővebben...Mai műsorunk kiemelt témája a Petőfi Irodalmi Múzeum disztermébe meghirdetett Prózamaraton, melyről Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökével és Zsiga Kristóffal, a Magyar Napló kiadóvezetőjével beszélgetünk.
Továbbá beszélgetőtársunk lesz Törös Edit, a II. kerületi szakrendelő reumatológus főorvosa, aki a Törös Alapítvánnyal jótékonysági hangversenyt szervezett Csajkovszkij klasszikusaival. Szerdahelyi Csongor riportja.
Kultúrmorzsák rovattal, tehát a közeljövő kulturális kishíreivel is jelentkezünk magazinunk végén, Zsoldos Szilvia összeállításában.
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
|
2025. október 27. hétfő 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
A magyar színháztörténet primadonnája,
Festés és értékmentés,
Csendes barát - Enyedi Ildikó filmje
szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Fedák Sári nemcsak színésznő volt, hanem egy jelenség. Nő, aki száz évvel ezelőtt már megélte mindazt, amire sokan vágytak, és a mai napig sokan vágynak: az ismertséget, a sikert. A színház, a divat, a közélet és a társadalmi ügyek meghatározó alakja volt, akiről a mai napig beszélünk, élete mégis a politikának és a történelemnek köszönhetően szomorúan alakult.
A Magyar Színház október 3-án mutatta be Olt Tamás rendezésében Kubik Anna Kossuth-díjas színésznővel a címszerepben „A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt” című zenés életrajzi tragikomédiát. Az előadásról telefonos interjúban Kovács Éva Rebecca beszélgetett Kubik Annával.
Az előadást november 11-én láthatja újra a közönség a Magyar Színházban 19 órai kezdettel.
Lételeme a föld, a fa, a népi hitvilág, a természet és az állatok közelsége. A Csíkcsomortánban élő képzőművész, Csomortáni Gál László az egyszerű, falusi élet mellett döntött, noha számos egyéni kiállítása volt már szerte Európában, valamint az Egyesült Államokban is.
Ezúttal egy számára ismerős helyen, a Budapest V. kerületében található VármegyE-Galériában (Falk Miksa utca 8.) nyílt kiállítása Demeter Endre mádi borásszal, aki saját üvegeire gravírozta az erdélyi alkotó jellegzetes népi motívumait. A „benne aluszik a Nap” című, november 7-ig látogatható tárlat helyszínén Szentimrei Kristóf kérdezte Csomortáni Gál Lászlót, elsőként arról, hova vezethető vissza a barátsága Demeter Endrével, illetve hogyan született meg a közös kiállítás ötlete.
A Velencei Filmfesztiválon hat díjat is nyert Enyedi Ildikó legújabb filmje, a Csendes barát, amely egy botanikus kert közepén álló magányos idős fa történetét meséli el. Az érzékeny és filozofikus alkotás párhuzamot von növény és ember kapcsolata között, bemutatva azt, hogy nemcsak mi figyeljük meg őket, hanem ők is minket. A nemzetközi koprodukcióban készült film létrejöttéről Mécs Mónikát, a Csendes barát magyarországi producerét kérdezte telefonon Szentimrei Kristóf.
A film nemrég elnyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, valamint bekerült az Európai Filmdíj szűkített listájára.
Hazánkban legközelebb október 28-án, a Budapest Nemzetközi Filmfesztiválon, majd november 9-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz látható az alkotás, november 13-án és 14-én pedig a Mozinet Filmnapok országos vetítésein további 13 városban tartanak premier előtti vetítést. A Csendes barát hivatalosan 2026. január 29-én a Mozinet forgalmazásában érkezik a hazai mozikba.
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
Kép forrása: Magyar Színház |
2025. november 10. hétfő 15:04 | Akvarell kulturális paletta
Táncköltészet, divat és gasztronómia a hagyományőrzés jegyében
szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Az Alvó szegek című produkció nem pusztán egy táncelőadás, hanem intellektuális kihívás: a mozdulat és a vers dialógusa, melyen keresztül klasszikussá vált koreográfiák és új darabok építenek hidat múlt és jelen között. Fülöp Tamás beszélgetőtársa az előadás rendezője, Zsuráfszky Zoltán, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője volt.
Az előadás premierje november 12-én, szerdán este 7 órakor lesz a Nemzeti Táncszínházban, a következő időpont pedig december 2-án lesz, szintén 19 órai kezdettel.
Ha a divatban járatos ember meghallja a „kis fekete” kifejezést, akkor egyből Coco Chanel, a felejthetetlen és megkerülhetetlen francia divattervezőnő jut az eszébe – még akkor is, ha ezt a budapesti Hagyományok Háza programjai között olvassa, ahol idén ismét meghirdették az országos tervezői pályázatot ugyanezzel a címmel.
Miben más ez, mint Chanel kis feketéje? És miért épp ezt a címet adták a pályázatnak, valamint az október 11-én megrendezett bemutatónak? Ezekre a kérdésekre ad választ Kovács Éva Rebeccának Szabó Erzsó, a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Szakcsoport szakmai munkatársa.
Különleges kulináris utazásra hívja az érdeklődőket Kiss Mona speciális gasztroblogger legújabb könyve, amely kizárólag a magyar konyha gyöngyszemeit mutatja be, méghozzá teljesen újragondolva.
A kötet minden receptje glutén-, tej-, tojás-, cukor-, szója-, mogyoró- és élesztőmentes, vegán, valamint kész lisztkeverék nélkül készült, miközben olyan népszerű vagy épp kevésbé ismert fogások is helyet kapnak a könyvben, mint a Gundel palacsinta, a Budapest szelet, a krumplis tészta vagy a pásztortarhonya.
Hogy miként lehet összeegyeztetni a hagyományőrzést az egészséges és tudatos étkezéssel, erre volt kíváncsi Szentimrei Kristóf, aki telefonon kérdezte Kiss Monát. |
2025. november 11. kedd 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta

2025. november 11. kedd 15:04 | Akvarell kulturális paletta
20 éves Kárász Eszter Padam estje
Szohó mester utolsó teája - Cyril Gely kisregénye
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Csuth Judit |
2025. november 12. szerda 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta
20 éves Kárász Eszter Padam estje
Szohó mester utolsó teája - Cyril Gely kisregénye
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Csuth Judit |
2025. november 12. szerda 15:04 | Akvarell kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér |