A médiavilág erkölcséről

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.02.04. 23:00

Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság rámutatott: Nem minden közügy, amiről a média beszámol, Helytelen közügynek minősíteni egy történést pusztán azért, mert azt médiafigyelem övezi
Szerkesztő: Kövér Tamás

Ennek alapján hibásnak tekinthető az a bírósági gyakorlat, amely kizárólag a közérdeklődésre hivatkozva minősít egy esetet közügynek. Úgy fogalmaztak, hogy ez a megközelítés - helytelenül - a médiát emeli döntéshozói szerepbe, hiszen az értelmezés mentén bármely ügyet közügyként definiálhatnánk, amelyről a sajtó beszámol, és amely ezáltal felkelti a tömegek érdeklődését.

Diákjaik, kollégáik, a szülők és tágabb környezetük médiaértését is segíthetik a Net-Coach újmédia-pedagógia felnőttképzési program második évfolyamának frissen végzett hallgatói, akik nemrég vehették át az oklevelüket Vácott. Gloviczki Zoltán az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora szerint az újmédia-pedagógia kérdéseinek felvetése, a lehetséges válaszutak keresése hiánypótló.

A baloldali politikai pártok világszerte népszerűtlenebbek, mint bármikor a hidegháború óta – derül ki a Telegraph 73 demokratikus választást vizsgáló elemzéséből.

Magyarországi civil szervezetek és a baloldali sajtó is pórul járt Donald Trump hivatalba lépését követően, mivel az új amerikai elnök 90 napra felfüggesztette a külföldi pénzügyi támogatásokat.

A Trump család leuralta a közösségi médiát, sokkal profibban végzik az influenszerkedést, mint nyolc évvel ezelőtt, ez pedig a számokban is megmutatkozik. Népszerűek, a kommentek többsége támogató jellegű, magabiztosak, így már csak az a kérdés, mi lesz a következő négy évben, a mostanra meghatározó social médiában lesz-e helye a demokratáknak és en bloc a baloldalnak...



Legutóbbi adások:

2025. február 04.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság rámutatott: Nem minden közügy, amiről a média beszámol, Helytelen közügynek minősíteni egy történést pusztán azért, mert azt médiafigyelem övezi
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. január 21.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A migráció által érintett Ventimiglia és San Remo püspöke szerint a megkülönböztetés nélküli bevándorlás „nem jó megoldás sem a befogadók, sem a befogadottak számára”.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. január 07.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Egy könyvről, amely szerint sajtószabadság nélkül demokrácia sincs

Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. december 24.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A mesterséges intelligencia sem tudja, hol van Attila hun király sírja, mert hiszen csak annak a tudásnak lehet birtokában, amelyhez az emberiség digitalizált tudástárából hozzáférhet.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. december 10.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója és Andrássy György, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiaszolgáltatási és médiafelügyeleti igazgatója vehette át a Goldmark Péter Károly-díjat
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. november 26.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Nem véletlen, hogy Donald Trump hivatalba lépését követően szeretné helyre rakni a cenzúra ügyét
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. november 12.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Tanulságos a visszatekintés arra, hogy még Donald Trump győzelme előtt miféle megállapításokra jutott a médiakutatás…
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. október 29.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. október 15.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Áthallások - a Kommunizmus Bűnei Alapítvány konferenciájának előadásai kapcsán a médiavilágból
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. október 01.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Tovább provokál a párizsi olimpia megnyitójának rendezője, szerinte Szent Johanna transzvesztita volt...
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...


Következő adások:

2025. február 18.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. február 18.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. március 04.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. március 04.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás

Partnereink: