Napi evangélium
A szentmiséken felolvasott napi evangéliumi szakaszokat hallgathatja itt meg.
Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
Felolvassa: Varga László
páratlan év, évközi idő 3. hét, péntek
** Mk 4,26-34 **
Ezután így szólt: ,,Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás' [Jo 4,13]. Majd így szólt: ,,Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai [Dán 4,8k.18].' Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.



Legutóbbi adások:
2025. február 11. kedd 5:34 |
![]() |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 10. hétfő 5:34 |
![]() |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 09. vasárnap 5:34 |
![]() |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 08. szombat 5:34 |
![]() |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 07. péntek 5:34 |
![]() |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 06. csütörtök 5:34 |
![]() |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 05. szerda 5:34 |
![]() |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 04. kedd 5:34 |
![]() |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 03. hétfő 5:34 |
![]() |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 02. vasárnap 5:34 |
![]() |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
Következő adások:
2025. február 12. szerda 5:34 | Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 12. szerda 12:08 | Napi evangélium (ism.) Felolvassa: Varga László |
2025. február 12. szerda 21:04 | Napi evangélium (ism.) Felolvassa: Varga László |
2025. február 13. csütörtök 5:34 | Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2025. február 13. csütörtök 12:08 | Napi evangélium (ism.) Felolvassa: Varga László |