Kerengő

A műsor stúdióbeszélgetései és riportjai társadalmi problémákat, az egyház, a gazdaság, a kultúra, a közélet aktualitásait és a közvéleményt foglalkoztató kérdéseit világítja meg.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.01.29. 17:30

közéleti beszélgetések

Petényi Katalin, Kabay Barna filmrendezőkkel és Béres Klárával, a Béres Alapítvány elnökével beszélgettünk.
Szerkesztő: Sallai Éva

A Bethlen Gábor Alapítvány Bethlen Gábor-díját 2024. november 9-én Petényi Katalin filmrendező, író, művészettörténész és Kabay Barna filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a magyar filmművészet kiemelkedő egyéniségei.vehették át.
Laudációjában Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke, hangsúlyozta: "Nem szólhatunk róluk anélkül, hogy Gyöngyössy Imre, a korán, 30 évvel ezelőtt elhunyt filmrendező géniusz nevét meg ne említenénk. Évtizedeken keresztül Petényi Katalin, Kabay Barna és Gyöngyössy Imre együtt készítették filmjeiket a történelem áldozatairól, üldözöttekről, hazátlanokról, kiszolgáltatottakól. Névtelen hősökről, akik morális tartásukkal szegültek szembe az erőszakkal....A trió munkáját hirtelen szakította meg Gyöngyössy Imre halála 1994-ben. Petényi Katalin és Kabay Barna megrendítő In memoriam filmmel emlékeztek rá. Az élettárs, az alkotótárs elvesztésének fájdalma és vesztesége után csak egyetlen lehetőség maradt a számukra: folytatni azt az utat, amin eddig hárman közösen jártak. Petényi Katalin és Kabay Barna a kétezres évek elején elsőként figyelmeztettek a múlttal való szembenézés fontosságára. A Hitvallók és ügynökök, Szigorúan ellenőrzött életek, Stigma, Fedőneve „Bíboros” és a Fénytörés című filmjeikben Pannonhalmán és Erdélyben hiteles dokumentumok alapján mutatták be a kommunista diktatúra mechanizmusát, a besúgó gépezet működését. Drámai életutakon keresztül elevenítették fel a múltat, a válaszút előtt állók kiszolgáltatottságát, emberek életét, akik áldozatai vagy kiszolgálói lettek a rendszernek...Meg kell említenem még id. dr. Béres Józsefről készített dokumentumfilmjüket (Béres József életútja), a Cseppben az élet Tv-s filmsorozatot, a Feltaláló című játékfilmet, melyben a tudós meg nem alkuvó igazságkeresését elevenítették fel."

Gyöngyössy Imre, Petényi Katalin, Kabay Barna filmművészete Magyar Örökség díjat kapott 2024. december 14-én. Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát, püspök laudációját Béres Klára, a Magyar Örökség díj bírálóbizottságának tagja olvasta fel.
A közösségért vállalt felelősségről, filmjeikről Petényi Katalin, Kabay Barna filmrendezőkkel és Béres Klárával, a Béres Alapítvány elnökével, a Magyar Örökség díjátadót követően beszélgettünk
(fotók: https://www.magyarkurir.hu)

Kapcsolódó képek:

Magyar___r__ks__g-d__j_fot__.jpgMagyar___r__ks__g-d__j_fot__2.jpgMagyar___r__ks__g_d__j__tad__.jpg

    

Legutóbbi adások:

2025. február 07.
péntek
17:30
Agocs-Gergely.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Agócs Gergely folklorista, népzenésszel, a Hagyományok Háza főtanácsadójával, annak kapcsán beszélgettünk, hogy a csárdás felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára.
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2025. február 07.
péntek
17:04
DSC01481.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Jogsegély
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. február 06.
csütörtök
17:30
Merz_2025.jpegKerengő
külpolitikai beszélgetések

Választás előtt Németországban
Belpolitikai vihar a CDU-CSU migrációs törvényjavaslata miatt
Bauer Bencével, az MCC Magyar-Német Intézet igazgatójával beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
2025. február 05.
szerda
17:30
IMG_20250120_120859~2.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Örökké Haza -- Szegedi diákok a kórházban hagyott kisbabákért
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2025. február 05.
szerda
17:04
DSC06432.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. február 04.
kedd
17:30
BUTTY__N.jpegKerengő
közéleti beszélgetések

Ki ír bombafenyegetésről szóló leveleket az iskoláknak?
Nemcsak Magyarországon, a környező országokban is.
Megtudhatjuk valaha?
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2025. február 04.
kedd
17:04
_DSC0641.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Barátok és ellenségek!
De mi történik Lengyelországban? Tombol a demokrácia?
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2025. január 31.
péntek
17:30
Becker_P__l.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Becker Pállal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fejlesztési főigazgatójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2025. január 31.
péntek
17:04
DSC07150.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Klímapolitikáról, klímaváltozásról beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. január 30.
csütörtök
17:30
K__naUSA_keresk_h__b.jpgKerengő
külpolitikai beszélgetések

USA-Kína kereskedelmi háború 2.0
Salát Gergellyel, a PPKE tanszékvezető tanárával, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra


Következő adások:

2025. február 11.
kedd
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. február 11.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. február 11.
kedd
22:04
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. február 11.
kedd
22:30
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. február 12.
szerda
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...

Partnereink: