2025. november 17. hétfő 5:34 |
|
Napi evangélium páratlan év, évközi idő 33. hét, hétfő
** Lk 18,35-43 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út szélén és kéregetett. Amikor hallotta az elvonuló tömeget, megkérdezte, hogy mi az. Megmondták neki, hogy a Názáreti Jézus megy arra. Erre felkiáltott: ,,Jézus, Dávid fia! Könyörülj rajtam!'' Akik elöl mentek, ráparancsoltak, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltozott: ,,Dávid fia! Könyörülj rajtam!'' Erre Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék őt hozzá. Amikor odaért, megkérdezte tőle: ,,Mit akarsz, mit cselekedjem veled?'' Az így szólt: ,,Uram! Hogy lássak!'' Jézus azt mondta neki: ,,Láss! A hited megmentett téged.'' Azonnal látott is, és követte őt, Istent magasztalva. Erre az egész tömeg, amely ezt látta, dicsőítette Istent.
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 16. vasárnap 5:34 |
|
Napi evangélium C év, évközi idő 33. vasárnap
** Lk 21,5-19 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: ,,Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.'' Erre megkérdezték őt: ,,Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?'' Ő pedig így szólt: ,,Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: ,,Én vagyok'', és: ,,Elérkezett az idő''; de ti ne menjetek utánuk. Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük [Dán 2,28]; de ez még nem a vég.'' Azután ezt mondta nekik: ,,Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Nagy földindulás lesz több helyen, dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek. Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 15. szombat 5:34 |
|
Napi evangélium páratlan év, évközi idő 32. hét, szombat
** Lk 18,1-8 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: ,,Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte: ,,Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!'' Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: ,,Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.'''' Azután így szólt az Úr: ,,Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 14. péntek 5:34 |
|
Napi evangélium páratlan év, évközi idő 32. hét, péntek

2025. november 13. csütörtök 5:34 |
|
Napi evangélium páratlan év, évközi idő 32. hét, csütörtök
** Lk 17,20-25 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: ,,Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: ,,Íme itt van,'' vagy ,,Amott''. Mert az Isten országa köztetek van.'' A tanítványoknak pedig ezt mondta: ,,Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: ,,Íme, itt van'', ,,íme, ott van''; ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 12. szerda 5:34 |
|
Napi evangélium páratlan év, évközi idő 32. hét, szerda
** Lk 17,11-19 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 11. kedd 5:34 |
|
Napi evangélium páratlan év, évközi idő 32. hét, kedd
** Lk 17,7-10 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: ,,Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?'' Nem azt mondja-e neki inkább: ,,Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is''? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: ,,Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt! Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 10. hétfő 5:34 |
|
Napi evangélium páratlan év, évközi idő 32. hét, hétfő
** Lk 17,1-6 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Azután így szólt tanítványaihoz: ,,Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: ,,Bánom!'' -- bocsáss meg neki.'' Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: ,,Növeld bennünk a hitet!'' Az Úr ezt felelte: ,,Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: ,,Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!'', engedelmeskedni fog nektek. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 09. vasárnap 5:34 |
|
Napi evangélium A Lateráni Bazilika felszentelése
** Jn 2,13-22 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Közel volt a zsidók Pászkája, és Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban ökör-, juh- és galambkereskedőket talált, s az odatelepedett pénzváltókat. Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta. A galambárusoknak pedig azt mondta: ,,Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!'' Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van: ,,Emészt engem a buzgóság házadért'' [Zsolt 69,10]. A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: ,,Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?'' Jézus azt felelte nekik: ,,Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!'' A zsidók erre így szóltak: ,,Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?'' De ő a saját testének templomáról mondta ezt. Amikor föltámadt halottaiból, tanítványai visszaemlékeztek, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak, és a szónak, amelyet Jézus mondott.
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 08. szombat 5:34 |
|
Napi evangélium páratlan év, évközi idő 31. hét, szombat
** Lk 16,9-15 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben hazug, az a nagyban is hazug. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.'' Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. Ekkor azt mondta nekik: ,,Ti ugyan igaznak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket, mert ami az emberek előtt magasztos, az az Isten előtt utálatos. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 18. kedd 5:34 | Napi evangélium páratlan év, évközi idő 33. hét, kedd
** Lk 19,1-10 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: ,,Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.'' Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: ,,Bűnös embernél száll meg!'' Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: ,,Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.,, Jézus azt mondta neki: ,,Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.''
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 18. kedd 12:08 | Napi evangélium (ism.) páratlan év, évközi idő 33. hét, kedd

2025. november 18. kedd 21:04 | Napi evangélium (ism.) páratlan év, évközi idő 33. hét, kedd

2025. november 19. szerda 5:34 | Napi evangélium Árpádházi Szent Erzsébet
** Lk 6,27-38 **
Felolvassa: Varga László » bővebben...Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. |
2025. november 19. szerda 12:08 | Napi evangélium (ism.) Árpádházi Szent Erzsébet