Akvarell
kulturális paletta
Tíz éves a Fesztivál Akadémia, Kulturmorzsák
Archívum:
hallgassa meg!
Elhangzott: 2025.01.08. 15:04
Alapításának 10. évfordulóját ünnepli a Fesztivál Akadémia Budapest. A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész-házaspár által alapított programsorozat Batta András felkérésére, Kocsis Zoltán szárnyai alatt indult a Zeneakadémián. A kezdeményezés az oktatást és a színpadot egységben kezeli, az Alma Materben, a Zeneakadémián a nyári fesztivál 10 napja alatt minden évben 150 egyetemistát és 60 művészt fogad Budapesten 65 országból. A nyári fesztivál mellett tavaly jelentkezett először a Winterfest, amelynek a Lillafüredi Palotaszálló ad otthont, idén pedig csatlakozik a Springfest is, amelyet Magyarország hetedik legkisebb településén, a csodálatos Őrség ölelésében rendeznek meg májusban, folytatva a Sülyi Péter alapította Virágzás Napjai legendás, 26 éves hagyományát. Az idei programokról Kokas Katalin Liszt-díjas, érdemes művészt kérdezi Tóth Zsófia.
A nagy háborúk múltán nem gondolt az ember komolyabb veszélyhelyzetekre, elfeledtük a pincékben, óvóhelyeken átvészelt időket. Reméljük, nem lesz már effélékre szükség, bár sosem lehet tudni. Kövesdy Zsuzsa egy, a hazai történetírás által elfeledett területre talált egy földalatti séta során.
2025. július 09. szerda 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Cirkuszközpont Afrikában
Zsámbéki Nyári Színház: július
Kulturmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér » bővebben...Ha valaki járatos a cirkusz világában és meghallja ezt a nevet, hogy Kristóf Krisztián, rögvest tudja, hogy kiről beszélünk. Ám aki nem ismeri, annak a hallgatónak bemutatjuk Kristóf Krisztián zsonglőrt, cirkusz rendezőt, aki több nemzetközi cirkusz fesztivál ezüst arany és gyémánt díjasa, és aki 2021-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Kovács Éva Rebecca, akivel régi barátságot ápol, kérdezi arról a missziós útról, amiről pár hete tért vissza Etiópiából, Addisz-Abebából.
Ismét megnyitja kapuit a nagy múltú Zsámbéki Nyári Színház, amelynek előadásai idén is a Zichy-kastély hangulatos, árnyas udvarán várják a közönséget. A történelmi helyszín atmoszférája kivételes keretet ad a színházi, irodalmi és zenei eseményeknek: kortárs és klasszikus szövegek, új bemutatók, irodalmi estek, monodrámák, improvizatív költészet, lírai zene – az idei program igazi művészeti kaleidoszkóp, amely egyaránt szól az elmélyülésre és a szórakozásra vágyóknak. Palkovics Máriát, az esemény koordinátorával beszélget Fazekas Gyöngyvér a júliusi előadásokról.
(kép: Kristóf Krisztián, forrás: Magyar Katolikus Rádió) |
2025. július 08. kedd 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
- a X. Summerfest,
- a Mesemúzeum,
- Zalka Csenge Virág Cápatestvér című népmesegyűjteménye
Szerkesztő: Tóth J. András » bővebben... |
2025. július 07. hétfő 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
A 90 éves Turi Endre kiállítása Kecskeméten,
Best of Diploma kiállítás a HAB-ban,
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Turi Endre a magyar és a nemzetközi zománcművészet egyik legjelentősebb, legnagyobb hatású alkotója. 1984-ben kiemelt szerepet játszott Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely megalapításában, melynek igazgatójaként ahhoz is hozzájárult, hogy a város a hazai zománcművesség központjává válhatott.
Turi Endre 90. születésnapja alkalmából június végén nyílt kiállítás legjelentősebb alkotásaiból a kecskeméti Cifrapalotában.
A fény születése című, augusztus 31-ig látogatható tárlat kurátorával, Gyergyádesz László művészettörténésszel, a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának elnökével Tóth Zsófia beszélgetett, elsőként Turi Endre pályájának indulásáról.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén nyáron is megrendezi Best of Diploma című kiállítását, amely minden tanév végén kiemelt eseménye a fiatal, tehetséges alkotóművészek iránt érdeklődő, hazai kortárs művészeti szcénának. A július 10-én nyíló tárlatról Uszkay Tekla kurátort Szentimrei Kristóf kérdezte.
A kiállítás szeptember 7-ig látogatható Budapest VI. kerületében, az Andrássy út 112. szám alatt található HAB kortárs művészeti központban.
Műsorunkat Kultúrmorzsa rovatunkkal zárjuk, melyben a számos fővárosi program mellett egy visegrádi történelmi fesztivált is a figyelmükbe ajánl Zsoldos Szilvia.
zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
képek forrása: Kecskeméti Médiacentrum (Turi Endre kiállítás) |
2025. július 04. péntek 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...zenei szerkesztő: Bögös Henrietta |
2025. július 03. csütörtök 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
"Divat és változás", "Halló! Halló" c. kiállítások, valamint Kultúrmorzsa rovat.
Szerkesztő: Fülöp Tamás » bővebben...Az elmúlt 150 évet felölelve nyitotta meg májusban a Kiscelli Múzeum Csíkszeredán a Csiki Székely Múzeumban „Divat és Változás” című időszaki tárlatát. Dr. Szatmári Judit Annát, a kiállítás kurátorát Kovács Éva Rebecca kérdezte.
Hogyan jött létre a telefon, a telefonhálózat? Volt-e Horthy Miklósnak mobiltelefonja? Miért kellett 25 évet várni a múlt rendszerben egy vonalas telefonra? Erre és még sok más kérdésre is választ ad a Kiscelli Múzeum legújabb időszaki kiállítása, mely a Halló? Halló! címet viseli, és a telefonálás technika- és kultúrtörténetét mutatja be megjelenésétől, a 19. század végétől kezdődően, Budapest példáján keresztül. Zsoldos Szilvia Balla Loránd muzeológussal, a kiállítás egyik kurátorával járta be a helyszínt.
Kultúrmorzsa című rovatunkban pedig a közeljövő kulturális eseményeiből válogatunk. Szó esik a balatonfüredi Anna-bálról, a CineSPA eseménysorozatról, ahol fürdői környezetben mozizhatunk, valamint a 18. Ördögkatlan fesztiválról is. Utóbbi témában a Bérczes Lászlóval készített interjút a június 21-i Akvarellben hallgatatják meg.
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila |
2025. július 02. szerda 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Szegedi Móra Ferenc Múzeum
Péter László: Vándor fecske hazatalál?
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér » bővebben...A szegedi Móra Ferenc múzeum névadója leginkább prózai írásairól ismerjük, amelyek sokszor régészeti munkájához, ásatásaihoz kötődnek. Regényeit tehát ismerjük, élete utolsó éveiben föllobbant, lángoló szerelmében született költeményeit azonban alig. Medgyesi Konstantin történész most ennek az életzáró szakasznak földolgozását végzi, akit Tráser László kérdezett.
A bukovinai székelyekről, akiket még az 1882-83-as kivándorlási láz ragadott magával az Al-Duna kanyarulatába, kevesen emlékeztek meg eddig. Pedig ők voltak, akik az élni akarás, az újrakezdés, az otthonteremtés igézetének hatalmas erejével kétségbeesésükben összekapaszkodva, megküzdöttek a Duna félelmetes ártereivel. Végtelen mocsarakat, lapályokat csapoltak le. Falvakat emeltek semlyéken-ingoványon: Székelykevét, Hertelendyfalvát, Sándoregyházát. Az ezredforduló hét szűk esztendeje alatt is helyt állnak, de ma már megfogyatkozva. Ők, akik egykor még a túlnépesedés rémképével szembesültek! Céljuk, hitük szerint változatlanul: a megmaradás. Péter László az ő történetüket írta meg Vándor fecske hazatalál? című kötetében. A szerzőt Fazekas Gyöngyvér kérdezte. |
2025. július 01. kedd 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Az idei Múzeumok Éjszakája nyomában
Szerkesztő: Tóth J. András » bővebben...A múzeumok országszerte gazdag programkínálattal várták az érdeklődőket június 21-én. Az esztergomi Keresztény Múzeum és a tatai Kuny Domokos Múzeum is többek között új időszaki kiállítás megnyitójával készült az ünnepre, a keszthelyi Balatoni Múzeumban pedig vadászrepülőgép szimulátortól kezdve, tárlatvezetéseken és koncerten át számos bemutató is várta a látogatókat, például galamb fajtabemutató és idomított vadászmadarakkal solymászati bemutató is.
Műsorunkban a Balatoni Múzeum gyűjteményeiről, a Keresztény Múzeum Új szerzemények címmel nyílt időszaki kiállításáról, valamint a Kuny Domonkos Múzeum Hűvös évtizedek címmel nyílt időszaki tárlatáról hallhatnak, ez utóbbi felvételünket Szerdahelyi Csongor készítette.
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
|
2025. június 30. hétfő 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Témáink:
Zsolnay Fényfesztivál,
Kassák Múzeum: Téglatan kiállítás,
Pannonhalmi csendgyakorlatok
szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Július 3. és 6. között immár kilencedik alkalommal rendezik meg Pécsen Európa egyik leglátványosabb városi rendezvényét, a Zsolnay Fényfesztivált. A négynapos esemény során a város ikonikus épületei, terei és utcái lenyűgöző fényinstallációkkal, 3D vetítésekkel és interaktív művészeti alkotásokkal kelnek életre, miközben zenei és utcaművészeti produkciók is színesítik a programot.
Hogy mi vezetett a Zsolnay Fényfesztivál 2016-os indulásához, először erről kérdezte Szentimrei Kristóf Halász Kingát, a fesztivál kommunikációs munkatársát.
A Téglák, ha hallgatnak is, nem némák. Nehéz történetek ismerői. Sokat látott fallakókként közelről ismerik Kőmíves Kelemenné bánatát. A Kassák Múzeum nemrég nyílt időszaki tárlata az ismert magyar népballada tragikus történetét értelmezi újra Koltay Dorottya Szonja munkái révén, melyek élő, mozgó és változó installációba rendeződve teszik a kiállítás terét színpaddá, játszótérré, valamint az alkotási folyamat munkanaplójává.
Az ötlet megszületésében fontos szerepet játszott a Téglakar nevű alkotói kollektíva is, melyről szintén kérdezte Szentimrei Kristóf a kiállító művészt, Koltay Dorottya Szonját, valamint Seress Annát, a tárlat kurátorát is mikrofon elé kérte.
A „Téglatan: leomlott estig, felépült reggelre” című kiállítás egészen október 19-ig tekinthető meg Budapesten a Kassák Múzeumban.
A Pannonhalmi Főapátságban évtizedes hagyomány a csendkurzus, melynek középpontjában a csend megtapasztalása, és az azzal való foglalkozás áll. Dr. Palotai Gabriella pszichiáter és Bokros Márk bencés szerzetes már évek óta vezetik a négynapos elvonulást, ahová hívőket és nem hívőket egyaránt várnak.
Közös tapasztalataik május végén könyv formájában is megjelentek "Úton a csend felé - Pannonhalmi csendgyakorlatok" címmel. Fülöp Tamás ezúttal a kötet másik szerzőjét, Bokros Márk bencés szerzetest kérdezte a csendről, a kurzusról és természetesen a könyvről is.
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila |
2025. június 27. péntek 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Az elmúlt hét legérdekesebb kulturális műsoraiból válogatunk
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra » bővebben...„Az élet művészete – szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon” Kiállítás a Nemzeti Galériában.
„Lélek kövek” Szőke József szobrászművész szabadtéri életmű-kiállítása a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében.
Doktor Szuri a Balaton körül. Dávid Ádám verses mesesorozatának második kötete. |
2025. június 26. csütörtök 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
A csend rendje
Kriptovilág és képzőművészet
Quasimodo Budapesten
Szerkesztő: Nagy György András » bővebben...A meditáció szó sajátos kettősséget hordoz: egyrészt lehet egy olyan keresztény imamód, amely a kinyilatkoztatott ige félhangos ismételgetésére vezethető vissza; másrészt viszont egy olyan spirituális technika is, amely távol van a Biblia világától. A Pannonhalmi Főapátság évtizedes hagyományú csendkurzusának besorolása nem kétséges. Palotai Gabriella pszichiáter és Bokros Márk bencés szerzetes (a vele készült interjú a június 30-i Akvarellben hallható) már évek óta vezeti a négynapos elvonulást, ahová hívőket és nem hívőket egyaránt várnak. Közös tapasztalataikat nemrégiben könyv formájában is megjelentették. A doktornő Fülöp Tamásnak mesélt a részletekről.
„Nem helyettesíthető tárgyak”…-Mit jelent ez a szokatlan kifejezés? Miért ezt a címet kapta idén a Képzőművészeti Nemzeti Szalon? Hogyan foglalja össze ez a harmadik alkalommal jelentkező kiállítás a hazai és a határon túli alkotók elmúlt öt évének legfontosabb törekvéseit? Ezekre a kérésekre is választ ad Zsoldos Szilvia felvétele. A helyszín a Műcsarnok, a beszélgetőtárs Verebes György festő, a szeptember 28-ig látogatható tárlat társkurátora.
„Mindig nagyon érdekelt a részletekben rejlő logikusság”- nyilatkozta az egyik 2025-ös bemutató előtt a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője. Homonnay Zsolt mozgalmas évadot zárt színészként és rendezőként is – elég, ha a Carmen musical-re vagy a Cirkuszhercegnőre gondolunk. Még az is előfordult, hogy saját tanítványával léphetett egy színpadra, hiszen a Kiss-B Attilával közösen indított osztály hamarosan végző diákjai rendszeresen szerepelnek a Nagymező utcai teátrumban. Az interjút Ungvári Judit készítette.
|
2025. július 10. csütörtök 15:04 | Akvarell kulturális paletta
Kertész Erzsi új mesekönyve
Eötvös Károly és a Balaton
Operettszínház: Lipics Franciska
Szerkesztő: Nagy György András » bővebben...Munka- és szervezetpszichológusként gyermekei születése után kezdett el meséket írni. Történetei elsősorban a kicsikhez szólnak, de szívesen veszi, ha sikerül megszólítania a felnőtteket is. „Kalandok Kirkével” című idén megjelent könyve Odüsszeusz történetein alapul – s ez már a mitológiai sorozat második darabja. Kertész Erzsit kollégánk, Zsoldos Szilvia hívta fel.
A mesekönyv illusztrációit Káposztás Judit készítette. A kiadvány egy társasjátékot is tartalmaz.
Különleges helyet foglal el a magyar irodalomban Eötvös Károly. Hogy miért? Ez is kiderül a Rádiós Regénytár pénteken kezdődő 22 részes sorozatából : A balatoni utazás vége. Az anekdoták feldolgozásának első epizódját tehát pénteken délután fél 3-tól hallgathatják meg itt a Katolikus rádióban!
Még csak most lesz végzős a Színművészeti Egyetemen a Pécsett született Lipics Franciska, de már nagyon komoly feladatokat kapott az Operettszínházban, például a Carmen-musical címszerepét is eljátszhatta. A zenével – éneklés, klasszikus zongora – már gyermekkorában elkötelezte magát. Édesapja színész, rendező, színigazgató, édesanyja pedig balettmenedzser. Ungvári Judit Interjúja.
Kép: Lipics Franciska ( forrás: operett.hu)
|
2025. július 11. péntek 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta
Kertész Erzsi új mesekönyve
Eötvös Károly és a Balaton
Operettszínház: Lipics Franciska
Szerkesztő: Nagy György András » bővebben...Munka- és szervezetpszichológusként gyermekei születése után kezdett el meséket írni. Történetei elsősorban a kicsikhez szólnak, de szívesen veszi, ha sikerül megszólítania a felnőtteket is. „Kalandok Kirkével” című idén megjelent könyve Odüsszeusz történetein alapul – s ez már a mitológiai sorozat második darabja. Kertész Erzsit kollégánk, Zsoldos Szilvia hívta fel.
A mesekönyv illusztrációit Káposztás Judit készítette. A kiadvány egy társasjátékot is tartalmaz.
Különleges helyet foglal el a magyar irodalomban Eötvös Károly. Hogy miért? Ez is kiderül a Rádiós Regénytár pénteken kezdődő 22 részes sorozatából : A balatoni utazás vége. Az anekdoták feldolgozásának első epizódját tehát pénteken délután fél 3-tól hallgathatják meg itt a Katolikus rádióban!
Még csak most lesz végzős a Színművészeti Egyetemen a Pécsett született Lipics Franciska, de már nagyon komoly feladatokat kapott az Operettszínházban, például a Carmen-musical címszerepét is eljátszhatta. A zenével – éneklés, klasszikus zongora – már gyermekkorában elkötelezte magát. Édesapja színész, rendező, színigazgató, édesanyja pedig balettmenedzser. Ungvári Judit Interjúja.
Kép: Lipics Franciska ( forrás: operett.hu)
|
2025. július 11. péntek 15:04 | Akvarell kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit |
2025. július 12. szombat 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit |
2025. július 14. hétfő 15:04 | Akvarell kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf |