Házunk táján

Mi hibásodik meg a szervezetben, ami betegséget okoz benne? Kijavíthatók ezek a hibák? Szakértőink: dr. Greiner István, a Richter Gedeon Nyrt. kutatási és fejlesztési igazgatója és dr. Peták István az Oncompass Medicine Zrt. és a Genomate Health tudományos igazgatója.
Szerkesztő: Szabó Csilla

Elhangzott: 2024.11.27. 09:04

A rákkutatás az emberi genom megismerésével forradalmi lendületet kapott. 2003-ban sikerült az emberi DNS-nek azt a szakaszát pontosan leírni, amely minden emberben közös. Ekkor kezdődhetett el azoknak a részleteknek a megkeresése, amelyek eltérnek ettől a mindannyiunkban közös kódtól. Dr. Peták István egyik úttörője ezeknek a kutatásoknak, melyek paradigmaváltást okoztak a tudományban. Nem azt keresik ma már, hogy leggyakrabban melyik gyógyszerrel kezelhető sikerrel a rák, hanem, hogy pontosan mi okozta és az a hiba hogyan javítható ki. Genetikai vizsgálattal megismerhető és ez alapján gyógyítható a rák? Erről is kérdezzük Peták Istvánt.

A gyógyszerkutatásban a leghangsúlyosabb terület a rák- és az idegrendszeri betegségek elleni hatóanyagok megismerése, megalkotása. A rák megismerésében és a gyógyszerek fejlesztésében, megalkotásában is nagyon fontos a mesterséges intelligencia, amelynek segítségével gyorsan, pontosan végezhetők el a számítások. Milyen tudományos területek támogatják a gyógyszerfejlesztést? Elkészíthetők-e a személyreszabott gyógyszerek? Dr. Greiner István beszél a gyógyszergyártás reális lehetőségeiről.

Kapcsolódó képek:

dr._Greiner_Istv__n.jpgdr._Pet__k_Istv__n.jpg

    

Legutóbbi adások:

2025. július 10.
csütörtök
9:04
Házunk táján
Hogyan születik az olvasó? Vendégünk: Nógrádi Gábor író és Nógrádi Gergely író, operaénekes, kántor.
Szerkesztő: Szabó Csilla
» bővebben...
2025. július 09.
szerda
9:04
20250702_130257_Bohri_M__th___Szab__.jpgHázunk táján
A 80 esztendeje fejeződött be a második világháború. Máig ható következményeiről szól műsorunk?
Szerkesztő: Szabó Csilla
» bővebben...
2025. július 08.
kedd
9:04
17.jpgHázunk táján
A szeretetről beszélni kell - A székesfehérvári egyházmegye családtábora Balatongyörökön
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
» bővebben...
2025. július 07.
hétfő
9:04
Házunk táján
Ajka Retro Café, Ajkai Üveggyár és Kristály Múzeum, a település szülöttei írók, utazók, szobrászok
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
2025. július 03.
csütörtök
9:04
Házunk táján
A Hagyományok Háza Felnőttképzési rendszerei
Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
2025. július 02.
szerda
9:04
Házunk táján
Adósságból reményt! Magyar szervezetek fellépése a globális adósságválság igazságos megoldásáért.
Szerkesztő: Szabó Csilla
» bővebben...
2025. július 01.
kedd
9:04
03.jpgHázunk táján
Életük alapja az istenhit, a szolgálat, a zene – bemutatkozik a székesfehérvári Spiritus zenekar
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
» bővebben...
2025. június 30.
hétfő
9:04
Házunk táján
Rákóczifalva Mackóvilág, Helyi Értéktár, Régi Idők Háza
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
2025. június 26.
csütörtök
9:04
20250626_102337_Bosny__k_Szab__.jpgHázunk táján
Tündérboszorkány, aki szórakoztató szófacsarásaival olvasóvá bűvöl. Vendégünk: Bosnyák Viktória író.
Szerkesztő: Szabó Csilla
» bővebben...
2025. június 25.
szerda
9:04
Házunk táján
Az okosboltok működéséről és a Fény utcai piac automataboltjának társadalmi hasznáról beszélgetünk.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
» bővebben...


Következő adások:

2025. július 11.
péntek
1:00
Házunk táján (ism.)
Hogyan születik az olvasó? Vendégünk: Nógrádi Gábor író és Nógrádi Gergely író, operaénekes, kántor.
Szerkesztő: Szabó Csilla

» bővebben...
2025. július 14.
hétfő
9:04
IMG_20250611_124523.jpgHázunk táján
Komló - Komlóverzum Látogatóközpont - Mecsek, bányászattörténet, őslény leletek Baranyában
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes

» bővebben...
2025. július 15.
kedd
1:00
IMG_20250611_124824.jpgHázunk táján (ism.)
Komló - Komlóverzum Látogatóközpont - Mecsek, bányászattörténet, őslény leletek Baranyában
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes

» bővebben...
2025. július 15.
kedd
9:04
Házunk táján
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
2025. július 16.
szerda
1:00
Házunk táján (ism.)
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin

Partnereink: