Nyelvédesanyánk

Nem mondhatja, hogy szóhoz sem jut a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, hiszen jó ideje már minden esztendőben megválasztja az év szavát. Valójában nem egyetlen első helyezettről van szó, hiszen 4 kategóriában hirdetnek győztest. Az első a hagyományos, amire talán azt lehetne mondani, hogy egy adott időszak legjellemzőbb kifejezése, a másodiknál, az úgymond „anti”-nál a negatív él a fontos – ha úgy tetszik, akkor ez a fény mellett az árnyék. A harmadik az, ami az ifjúság szóbeli, illetve írásos kommunikációjában terjed, a negyedik pedig az irodalmi-költői. Az egyik döntnökkel, Pölcz Ádám nyelvésszel, az ELTE Tanító – és Óvóképző Karának tanszékvezető docensével beszélgettem.

Ha azt, hogy reked, fennmarad, vagy belefeledkezik megpróbáljuk egyetlen divatszóval helyettesíteni, akkor - tapasztalataim szerint - H. Tóth Tibornak lesz észrevétele.

Grétsy László programként indult - Anyanyelvi füveskönyv lett belőle. A kötet szerzője egy teljesen más szakma képviselője. Ezt nem is rejti véka alá az alcímben: „Egy nem nyelvésztől, nem nyelvészeknek”. Baksai Zoltánt régebben talán személyzetisnek mondták volna, de foglalkozik ügyfélkapcsolatokkal és adatvédelemmel is. Félig hivatalból, félig hobbiként pedig "bikkfát"magyarít.

Határozott, kiemelkedő, szembeötlő, figyelemfelkeltő – egyszóval… de vajon kell egy szóval? H. Tóth Tibor mondja el karakteres véleményét.

Kép: Blankó Miklós és Baksai Zoltán kötetbemutatón

A Magyartanár-díj átvételekor stílusosan középiskolai magyartanárának mondatát idézte: „Magyartanárnak lenni az emberi létezés legmagasabb szintje, mintegy csúcsformája”. De nemcsak mondja, teszi is. Terdikné Takács Szilvia 1999 óta tanít a Semmelweis Egyetem Bókay János Többcélú Szakképző Intézményében, tudományos konferenciákra jár, publikál, blogja olvasható az irodalomora.hu címen, és tulajdonképpen az egyik főszereplője volt az élő magyaróra televíziós műsornak.

Mitől más az, hogy előadásomon vagy előadásomban? Előadja: H. Tóth Tibor.

A Magyartanár-díjat tavaly alapította Petőfi Kulturális Ügynökség Kazinczy Műhelye. Az elismerésnek két kategóriája van. Az életműdíjat idén Korzenszky Richárd bencés szerzetes, emeritus perjel kapta. 1969-ben magyar-orosz szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Két gimnáziumban is tanított, mielőtt iskolaigazgató, majd miniszteri biztos lett volna. Évtizedek óta a győri Kazinczy- és a sátoraljaújhelyi Édes anyanyelvünk versenyek bírálóbizottsági tagja. Rendszeren hallhatják jegyzeteit a Katolikus rádióban.

Arról van szó, hogy beszélhetünk-e róla. Aki elmondja: H. Tóth Tibor.

Már számos olyan díjat mondhat magáénak, amit nyelvészelődről neveztek el. Ebben a sorban most november 13-án Gombocz Zoltán, Csűry Bálint, Pais Dezső és Implom József mellé csatlakozott Lőrincze Lajos is, akinek a születési évfordulója egyébként november 24-re esik. Az emlékplakettet az Anyanyelvápolók Szövetségének Vigadó-beli ünnepségén vehette át Juhász Dezső. A nyugalmazott professzor, akit szakterületein, vagyis a nyelvjáráskutatásban, a nyelvföldrajzban, illetve a történeti névtanban meghatározó személyiségnek tartanak, ma is aktív. Nem véletlen tehát, hogy egyetemi szobájában kerestem őt fel, az ELTE épületegyüttesében.

Ha valaki hangoskodik egy például egy tárgyalóteremben azt kivezettetik. Hogy miért jutott eszembe ez a jelenet? Rögtön kiderül H. Tóth Tibor jegyzetéből.

Kép: Nyelvjárások térképen 1905-ől (A Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményéből)

Grétsy László arra emlékezett, hogy amikor édesanyja elhunyt, akkor halvány mosolyt látott az arcán. A rá jellemző örök derűvel hozzátette: szeretné, hogy ez neki magának is megadassék. De lehet-e derűs a nyelvművelés? A mindenki által tanár úrnak szólított nyelvész a maga munkásságával ezt a példát mutatta. Egyik követője, Minya Károly, a Nyíregyházi egyetem tanára, aki legújabb – még meg sem jelent – kötetének is ezt a címet adta: „Derűs nyelvművelés”. A szerzőnek – akit lakóhelyén hívtam fel- egyébként ez a negyedik hasonló témájú könyve, amely várhatóan még idén kijön a nyomdából.

A nyelvész sokszor olyan, mint egy indikátorpapír. Azonnal jelzi, ha az úgymond semleges zónából elmozdulást tapasztal, akár az egyik, akár a másik irányban. Igaz ezt nem színváltozással teszi, hanem például egy jegyzettel. Mint, ahogy most H. Tóth Tibor.

Amikor a pályatársak köszöntötték őt 90. születésnapja alkalmából, röviden annyit mondott a munkás évtizedekre: most már belátom, erre születtem. Grétsy Lászlót senkinek sem kell bemutatni - szellemisége és derűje velünk maradt. Az idén elhunyt tudós népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, ahogyan a közvélemény fogadta a hírt: az Anyanyelvi Kultúránkért Alapítvány egy róla elnevezett díjat hoz létre. Az elismerést minden évben február 13-án, a "tanár úr" születésnapján adják át. A kezdeményező, vagyis Blankó Miklós nyelvész, a szervezet elnöke, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója volt Nagy György András vendége.

Nem kötözködne az igekötők miatt, de néha maga is megdermed egy-egy kifejezést hallva. H. Tóth Tibor jegyzete.

Kép: Grétsy László és a műsor szerkesztője

Szükségünk van-e ennyi influenszerre? Miért hiszünk az MI által generált tartalmaknak? Fenntartható energiaforrás vajon az atom? Tartós lehet-e a TikTok-szleng? Meddig éri meg vitatkozni valakivel? Ezeket a kérdéseket teszi fel az idei Kossuth-szónokverseny beharangozója. Negyedszázados lesz most ez a vetélkedő, amely a hagyományok megőrzése mellett igyekszik lépést tartani a legújabb technikákkal. A szervezők között ott van a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, valamint a Nemzeti Színház, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A Tanító és Óvóképző kart docensét – és egyébként állandó szakértőnket - Pölcz Ádámot kérdeztem. (a feltöltési és jelentkezési határidő október 15. éjfél.)

Bár szereti a csipkelődést, azért a legtöbbször komoly témákról ír H. Tóth Tibor. De komolyan!

„ …vannak viszontagságos sorsú kérdések és igazságok, melyeknek kisebb-nagyobb tárgyköre hosszú időkön, esetleg századokon át foglalkoztatta különösebb eredmény nélkül a kutató elméket, alapja volt a legképtelenebb félreértéseknek s elkeseredett kritikai küzdelmeknek” – írja egyik műve előszavában az a magyar nyelvész-néprajzos, aki első nem oroszországi kutatóként jutott el például a Káma vidékére anyagot gyűjteni. Az 1937. szeptember 21-én elhunyt Munkácsi Bernát tulajdonképp kereste a kihívásokat, de ezt a tudomány érdekében tette, s mint maga is megfogalmazta: egész munkásságát erkölcsi feladatnak tekintette és nem az emberek kegyét kereste. Udmurtföldi naplóját „Megvalósult gyermekálom” címmel egy mai pályatárs adta közre. Kozmács István megírta elődje életrajzát is. A nyitrai Konstatnin egyetem vendégprofesszora volt a beszélgetőtársam itt a Katolikus rádió stúdiójában.

Szoktak tamáskodni nyelvészeti kérdésekben? Esetleg gyanítani, hogy valaki palira veszi Önöket? Természetesen H. Tóth Tibornak nincs ilyen szándéka, akkor sem amikor a nevekről és névelőkről beszél.

Az adatrögzítés – egy első hallásra nem tűnik túl izgalmas feladatnak. De ha azt mondom, hogy egy szakember – nyilván többedmagával- azt figyeli, nyomozza hol, mikor, hogyan keletkeznek új kifejezések a magyar nyelvben – akkor rögtön sokkal nagyobb a kihívás! Minya Károly nyíregyházi nyelvész nemcsak megteszi ezt, de hírt is ad az eredményekről: időnként könyvekben, illetve tanulmányokban, negyedéves rendszerességgel pedig a Magyar nyelvőr hasábjain. Vele beszélgettem!

Lehet így is, lehet úgy is; de olykor a legjobb nincstelenül - legalábbis nyelvhelyességi szempontból. H. Tóth Tibor jegyzete következik.