Akvarell

Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.09.23. 15:04

kulturális paletta
Az Európai Művész Háza - nemzetközi projekt és kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen;
Kutatók Éjszakája, ezúttal is szeptember utolsó hétvégéjén;
Immár 17. alkalommal Szent Gellért Nemzetközi Zenei Fesztivál - Mozart-est az Anima Musicae Kamarazenekar közreműködésével

A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói három másik európai művészeti egyetem diákjaival közösen hoztak létre egy elképzelt, jövőre vetített épületet, az Európai Művész Házát. A saarbrückeni, a drezdai, a rigai és a budapesti művészeti egyetemek hallgatói egy héten át a saját maguk által meghatározott szabályok szerint építkeztek, illetve közös akciókkal, performatív eseményekkel is belakták a Képzőművészeti Egyetem Barcsay termét.
Az október 5-ig látható kiállításról, a közös alkotói folyamatról, valamint a nemzetközi projekt megszületéséről Dr. Mélyi József művészettörténésszel és egyetemi docenssel, a projekt kurátorával Szentimrei Kristóf beszélgetett a helyszínen.

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére, melynek keretében idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba. Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével.
A rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt. Dr. Kardon Bélával, az RCISD Regionális Tudásközpont tudományos igazgatójával, a Kutatók Éjszakája magyarországi központi szervezőjével Fülöp Tamás készített interjút.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye idén ősszel is megrendezi azt a nemzetközi komolyzenei fesztivált, amely az egyházmegye első püspökéhez, a vértanú Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódik. A szeptember 23. és október 2. között sorra kerülő Szent Gellért Fesztivált Robert Bachmann svájci zeneszerző-karmester alapította 2008-ban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel közösen, céljuk pedig az volt, hogy egy új klasszikus zenei dimenzióval gazdagítsák Szeged, komolyzenei kultúrában amúgy is pezsgőnek számító városát.
A több mint egy héten át zajló rendezvényen a zenekari és kamarakoncertek mellett a zenéhez kapcsolódó tudományos előadások is helyet kapnak, a kiemelt koncerteket pedig ezúttal a budapesti zenebarátokkal is megosztják, melynek keretében egy Mozart-estre kerül sor a Zeneakadémián szeptember 27-én.
A zenekari nyitóhangverseny egyik főszereplője az Anima Musicae Kamarazenekar lesz, amely a fesztiválon kívül is számos izgalmas koncerttel várja az érdeklődőket nemrég induló új évadában. Erről is beszélt rádiónknak bővebben G. Horváth László, az együttes vezetője, akit Szentimrei Kristóf kért mikrofon elé.

Legutóbbi adások:

2025. március 14.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogattunk
» bővebben...
2025. március 13.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Fülöp Tamás
» bővebben...
2025. március 12.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Balassi-kard díjazottjai; Nemes Nagy Ágnes versei francia fordításban; Kulturmorzsa
» bővebben...
2025. március 11.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Tóth J. András
Mai fő témánk a Keresztény Múzeum most pénteken nyíló új időszaki kiállítása: Az esztergomi kanonokok arcképei a Bazilikában.
» bővebben...
2025. március 10.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

- Jókai Mór és Munkácsy Mihály elképzelt találkozása, valamint Molière utolsó darabja Herczeg T. Tamás rendezésében
- A cirkusz és a mesterséges intelligencia kapcsolata a Fővárosi Nagycirkusz új előadásában
- Meditatív jellegű mozifilm egy Pán Péter nevű katona története nyomán
» bővebben...
2025. március 07.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
2025. március 06.
csütörtök
15:04
sprok_ki__ll__t__s_rendez__dik.jpgAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Nagy György András
Muzsika és szó – amire a gyermekek is figyelnek
Új életet lehelni a kiszáradt fába – különleges szobrok Pesthidegkúton
Egy regény felolvasószínháza – avagy a „Viskó” egy közösségi térben

» bővebben...
2025. március 05.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Magyar Művészeti Akadémia: ösztöndíj pályázat; Ujvárosi Veronika: bécsi irodalmi est;Kulturmorzsa
» bővebben...
2025. március 04.
kedd
15:04
Hagyomanyok_Haza_fotoja11.JPGAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Csuth Judit
A Klebelsberg Kastélyszalon márciusi programjai mellett a
figyelmükbe ajánljuk a Hagyományok Háza legújabb időszaki kiállítását is, mely a divat és a folklór modernkori kapcsolatát vizsgálja, végül Kultúrmorzsa című rovatunk következik
» bővebben...
2025. március 03.
hétfő
15:04
AKVA_20250303_Mecs_Nemzeti_Filmintezet.jpgAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
- Adásunkban megemlékezünk a nemrég elhunyt Mécs Károlyról egy vele készült korábbi beszélgetésünkkel
- Ezt követően figyelmükbe ajánljuk a Műcsarnok új időszaki tárlatát az 50 éves Szárhegyi Művésztelepről
- Végül bővebben hallhatnak az ELTE Mítosz és művészet című szabadegyetemi előadássorozatáról
» bővebben...


Következő adások:

2025. március 17.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
2025. március 18.
kedd
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
2025. március 18.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Tóth J. András
2025. március 19.
szerda
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
szerkesztő: Tóth J. András
2025. március 19.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

Partnereink: