Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.
Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
Elhangzott: 2024.09.12. 02:00
kulturális paletta
Martin György-díj, Erzsébet és Piroska - Misztériumjáték a két Árpád-házi királylányról, Kulturmorzsák
A Martin György-díj a népművészeti mozgalom szervezése területén végzett munkásság elismerésére, vagy azok számára adományozható, akik munkásságuk során kimagasló eredményeket értek el a népművészet sokféle területén. Martin György (becenevén Tinka) Erkel-díjas magyar tánctörténész, néprajzkutató, zenefolklorista, aki maga is aktív táncművész volt, a néptánckutatás Bartókja. Kövesdy Zsuzsa mikrofonja előtt az idei kitüntetett: Timár Böske.
A szentek örök égi közösségében élő két királyi sarj, Erzsébet és Piroska tudomására jut, hogy egy kettejükről szóló misztériumjátékot fognak bemutatni. Az egykori nagy hatalmú, okos, szép és imádságos lelkületű király-asszonyok rendkívül kíváncsiak lesznek: vajon miért pont ők ketten? Földi életükben ugyanis soha nem találkoztak... Aki szeretné tudni a folytatást, annak a két főszerepet játszó Bubnó Sarolta és Veres Borcsi mesél a darabról és az inspirációról.
2024. október 14. hétfő 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
- Magyar-lengyel szentek: Szent Kinga és Szent Hedvig képző- és textilművészeti kiállítás Kecskeméten
- Implom József emlékére rendeznek idén is középiskolai helyesírási versenyt Gyulán
- Konstantinápoly Budapesten - az egykori épületegyüttes és szórakozónegyed világát idézi meg az MKVM kiállítása » bővebben...Magyar-lengyel szentek: Szent Kinga és Szent Hedvig címmel nyílt meg szeptemberben a Magyar Művészeti Akadémia és a Kecskeméti Katona József Múzeum közös képző- és textilművészeti kiállítása Kecskeméten, a Cifrapalota épületében. A tárlat kurátorai: Kelecsényi Csilla Ferenczy Noémi-díjas textil- és képzőművész, valamint Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum osztályvezetője.
Az október 25-ig látogatható tárlaton elsősorban textilművészeti alkotások láthatók, de egyéb képzőművészeti műfajok is megjelennek. A kiállított 18 alkotás a 800, illetve a 650 éve született két szentet legendáin, életfelfogásán, erényein és életútján keresztül mutatja be a Kecskemétre látogatóknak. Gyergyádesz Lászlóval Tóth Zsófia elsőként arról beszélgetett, milyen gyökerek felé vezet bennünket ez a kiállítás.
A Kárpát-medencében élő magyar középiskolások számára több mint 30 éve rendeznek helyesírási versenyt Gyulán, melyet Implom József nyelvészről és helytörténészről neveztek el. A verseny örökös elnöke Nagy János szegedi nyelvészprofesszor, akit Tráser László kérdezett.
A mesés kelet mindig is foglalkoztatta az európai embereket, így minket, magyarokat is. Nem volt ez másképp a 19-20. század fordulóján sem, amikor is Gerster Kálmán tervei alapján jött létre az az épületegyüttes és szórakozónegyed, amely „Konstantinápoly Budapesten” néven nyitotta meg kapuit 1896-ban, egyúttal pedig híres-hírhedt színfoltja volt a korabeli orientalizáló építészetnek.
Ennek emléket állítva tekinthető meg egy időszaki kiállítás még november 3-ig a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, melyet M. Pap Gergely muzeológussal és történésszel, a tárlat kurátorával járt körbe Szentimrei Kristóf. |
2024. október 11. péntek 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogatunk » bővebben...Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila |
2024. október 10. csütörtök 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Egyszerre operett és musical – A Hamupipőke (saját változatban) a magyar fővárosban
Gyümölcskosár, Rózsamadrigál, Csínom Palkó, Rákóczi kantáta – Farkas Ferencre emlékezünk
Egy ponton a világ csodái – Pontfesztivál a Múzeumkertben
» bővebben... Újabb ősbemutatóra készül a Budapesti Operettszínház (november közepére tervezik a premiert). A választás egy olyan közismert történetre esett, amely az ókortól napjainkig a világ számos pontján sok-sok változatban és feldolgozásban megjelent. Csak népmesei verzióból több száz létezik. A mai magyar és zenés Hamupipőkében az alkotók terve szerint felbukkan a folklór és a mélylélektan ugyanúgy, mint Csipkerózsika és Hófehérke. A címszerepet - a hármas szereposztás egyikében - Nagy Alma Virág egyetemi hallgató alakítja, akit Ungvári Judit kérdezett a feladatról.
"A komponálás számomra öröm, szeretném, ha műveimmel én is örömet tudnék szerezni hallgatóimnak" - így vallott Farkas Ferenc kétszeres Kossuth-, valamint Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes és kiváló művész, aki 24 éve, 2000. október 10-én hunyt el. Nagy György András és Tóth János András összeállítása.
Mi a csoda? - teszi fel a kérdést minden esztendőben 2017 óta a Pont fesztivál aktuális plakátja. Nem véletlenül, hiszen a szervezők mindannyiszor az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének „Szellemi Örökség”- listájáról választják ki: éppen mit mutatnak meg a világ, a népek sokszínűségéből Budapesten. A megfogalmazott cél, hogy ezeket az értékeket úgymond testközelbe hozzák. Az idei programokról (október 12., Múzeumkert) Csák Liza koordinátorral Fülöp Tamás készített interjút.
Kép: Az Operettszínház honlapjának részlete |
2024. október 09. szerda 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Jogosan: jogi stand-up és előadás, Ókori kalligráfia, Kulturmorzsa » bővebben...A bécsi OFF Theater sikere után, most a budapesti Magnet Közösségi Ház pódiumán mutatkozik be Dr. Ujvárosi Veronika. A magyar származású osztrák ügyvédnő egy egészen különleges, interaktív stand-up stílusú előadásban osztja meg velünk 15 éves pályafutása legizgalmasabb büntető- és családjogi eseteit. Bebizonyítja, hogy hittel, együttérzéssel és intelligenciával a legválságosabb élethelyzetekben is képesek vagyunk megtalálni a vígasz és a remény morzsáit. Lesznek abszurd anekdoták, jogi lifehack-ek, megrázó történetek, és egy újjászületés – mindez a megdöbbentő és intim pillanatok váltakozó sodrásában. Dr. Ujvárosi Veronikát Kövesdy Zsuzsa faggatja.
„Éppen úgy, ahogy a beszélgetés jelzi a lélek fogalmát, éppen úgy mutatja az írás a beszélgetést és a gondolatot.” mondta Arisztotelész. Ám a szépen kanyarított betű nem csupán gyakorlottá teszi a kezünket, szélesíti látókörünket és elmélyíti gondolkodásunkat, de gyönyörködtet is. A megvalósuló szépséget az évszázadokra is rábízhatjuk. Buzogány Dezső, kalligráfussal az írott betűk ókorban használatos szép formájáról, a kézírás fontosságáról, sőt embert nevelő, fejlesztő voltáról beszélget Fazekas Gyöngyvér. |
2024. október 08. kedd 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
- Takács-Koltay Anna új életrajzi dokumentumfilmje Varga Béláról, a plébánosról és a politikusról Az utolsó elnök címmel
- Kiállítások Bicskén: Tűzzománcművészek Társaságának csoportos tárlata és Petőfi Sándor művei által ihletett alkotások
- A Duna Szimfonikus Zenekar jótékonysági hangversenye » bővebben...Szerkesztő: Tóth János András, zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
|
2024. október 07. hétfő 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
- Őszi Margó Irodalmi Fesztivál - immár tizedik alkalommal tüntetik ki az év legjobb elsőkötetes prózaszerzőjét
-Színészet, írás és versenysport - Jánosi Ferenc járt nálunk egy többrészes irodalmi sorozat kapcsán
- Élménypedagógia egy kártyajáték formájában - Horváth Ria life coach volt a vendégünk » bővebben...Október 10. és 13. között rendezik meg az Őszi Margó Irodalmi Fesztivált a Nemzeti Táncszínházban, a Millenárison. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló programsorozat idén is a külföldi és hazai kortárs irodalom kedvenceit hozza el, esténként pedig zenés-irodalmi produkciókkal várják az érdeklődőket.
A közel 70 programot felvonultató kínálatról, valamint a rendezvény névadójának szolgáló Margó-díjról Valuska Lászlót, a fesztivál igazgatóját Szentimrei Kristóf kérdezte.
Nemrég járt a Katolikus Rádióban Jánosi Ferenc színművész, akivel egy néhány hét múlva adásba kerülő, többrészes irodalmi sorozatot vettünk fel, amely Edmondo De Amicis Szív című regényéről szól majd. A művésszel már korábban is dolgoztunk, amikor a hithez kapcsolódó Chesterton novellákat és egy katona visszaemlékezéseit, egy második világháborús történetet olvasott fel.
Az újabb közös munka apropóján Sárospataki Zsuzsanna rendezőnknek mesélt arról, hogyan indult el a színészi pályán, illetve hogyan lett belőle később író is, mindemellett pedig arra is kitért, milyen szerepet játszott fiatalkorában a versenysport.
„Kevesebb gépidő és több valós én-idő” – ezzel a jelmondattal jelent meg a tavalyi év során Horváth Ria Uralom a mobilom című könyve, melyhez nemrég egy ún. beszélgetőkártya-játékot is kitalált az élménypedagógiával tanító pedagógus. A 120 kártyát tartalmazó játék célja, hogy korosztálytól függetlenül segítsen tudatosan átgondolni a digitális világban való jelenlétünket.
Hogy pontosan mit is jelent a beszélgetőkártya fogalma, elsőként erről kérdezte Szentimrei Kristóf Horváth Riát. |
2024. október 04. péntek 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogattunk (ism.)
|
2024. október 03. csütörtök 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
50 felett is van folytatás – Egy írónő, a kor és a kortalanság
Ómega út, avagy a vonalak diadala – Kiállítás a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban
Helyóvó óvóhely – avagy a II. kerületi történelem a föld alatt
» bővebben...„A ’világi siker’ nincsen kemény és kitartó munka nélkül, ugyanakkor feltétlenül szükséges a hit, hogy minden, ami történik velünk a javunkra szolgál – vallja Büky Anna. Önéletrajzában az anya szó előbb szerepel, mint az írónő megnevezés. Legújabb kötetének címe: „Jobbat érdemelsz”. A szerző Nagy György András vendége volt a Katolikus rádió stúdiójában.
Egy mérnökből lett festőművész! Matzon Ákost meghívták a Pannonhalmi Főapátságba, hogy állítsa ki képeit. A Munkácsy Mihály-díjas magyar alkotóval Tóth János András beszélget.
Mit keres a föld alatt a budapesti, II. kerületi helytörténeti gyűjtemény?! A bunker a nyári szünet után ismét várja a látogatókat – a nem idevalósiakat azért, hogy megismerhessék a múlt egy-egy szeletét, a helyieket pedig azért, hogy identitásukat megerősíthessék. Zsoldos Szilvia beszélgetőpartnere, a kiállítás egyik megálmodója: Viczián Zsófia helytörténész.
Kép: Matzon Ákos egyik alkotása
|
2024. október 02. szerda 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Kurucz Árpád fotóriporter a Scrutonban, Sir Gawain és a Zöld Lovag: Vaskó Péter új fordítása, Kulturmorzsák » bővebben...Milyen a jó fotó? Mitől lesz valaki első helyezett egy fotóversenyen? Hogyan lehet egyáltalán kiválasztani több ezer indulóból a legjobbat? A "Magyarország 365" fotópályázat kapcsán a hazai fotográfiai élet legizgalmasabb alakjaival beszélgetett Kaiser Ottó, a fotópályázat zsűrielnöke a Scrutonban. A háttérbeszélgetés vendége ezúttal Kurucz Árpád, sokszorosan díjazott fotóriporter volt, aki a 2010-es Pictures of the Year fődíjasa, s aki ma már megkerülhetetlen alakja a hazai napilapos és magazinfotográfiai életnek. A helyszínen Kövesdy Zsuzsa járt.
A Sir Gawain és a Zöld lovag című lovagregényt ismeretlen szerzője a 14. században írta, és az egyik legfontosabb középkori angol nyelvű irodalmi mű, amely egyetlen példányban maradt ránk, egy könyvtártüzet is túlélve. Ráadásul két izgalmas verselő iskola ötvöződik benne, a kontinensé és a szigetországé. Ennek lefordítására vállalkozott Vaskó Péter költő, műfordító, filmkritikus. A könyvbemutatót követően Fazekas Gyöngyvér faggatta őt a szöveg titkairól. |
2024. október 01. kedd 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Rudolf Péter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas kiváló művész, a Vígszínház igazgatója a teátrum új évadáról;
Kubik Anna, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész rádiónknak készített stúdiómunkájáról;
Kultúrmorzsák » bővebben...Szerkesztő: Tóth János András,
zenei szerkesztő: Bögös Henrietta |
2024. október 15. kedd 15:04 | Akvarell kulturális paletta |
2024. október 16. szerda 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta |
2024. október 16. szerda 15:04 | Akvarell kulturális paletta
MATEHETSZ: segítő kártyák pedagógusoknak; Magyar Képzőművészeti Egyetem: Jump Start; Kulturmorzsák » bővebben...A MATEHETSZ, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége régóta elkötelezett a pedagógiai szakma támogatása ügyében. Általában véve kevés idő jut a szakmára, a módszertanra, ezért fontos esemény, ha sikerül egy tanári közösségben szakmailag minőségi időt együtt tölteni. A MATEHETSZ ügyvezető elnöke, Bajor Péter az óvodai és iskolai pedagógusok számára kidolgozott kártyajátékot mutat be ezúttal. A kártya kitűnő ajándék lehet akár a szülői munkaközösségek részéről a tanároknak, mert beszélgetős, önreflexiós összejöveteleket, játéklehetőséget teremt, melynek során meg lehet beszélni a felmerülő nevelési, szakmai problémákat is. Bajor Péter Kövesdy Zsuzsának mutatja be, hogy miként lehet a kártyakészleteket akár egyénileg, szakmai tükörként is használni.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén hagyományteremtő céllal indítja el Jump Start nevű eseménysorozatát, melyen kiállítás, az Art Marketen való megjelenés és árverés is helyet kap. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a hallgatóknak, hogy betekintést nyerjenek a műkereskedelem és a kortárs művészeti piac világába és bemutatkozzanak a nagyközönség előtt. Az október 17-e és 20-a között a Millenárison megrendezendő Art Market Budapest nemzetközi képzőművészeti vásáron való megjelenésről és a Tulip Art Galériában nyíló kiállításról az Egyetem rektorát, Erőss Istvánt Tóth Zsófia kérdezi. |
2024. október 17. csütörtök 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta
MATEHETSZ: segítő kártyák pedagógusoknak; Magyar Képzőművészeti Egyetem: Jump Start; Kulturmorzsák » bővebben...A MATEHETSZ, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége régóta elkötelezett a pedagógiai szakma támogatása ügyében. Általában véve kevés idő jut a szakmára, a módszertanra, ezért fontos esemény, ha sikerül egy tanári közösségben szakmailag minőségi időt együtt tölteni. A MATEHETSZ ügyvezető elnöke, Bajor Péter az óvodai és iskolai pedagógusok számára kidolgozott kártyajátékot mutat be ezúttal. A kártya kitűnő ajándék lehet akár a szülői munkaközösségek részéről a tanároknak, mert beszélgetős, önreflexiós összejöveteleket, játéklehetőséget teremt, melynek során meg lehet beszélni a felmerülő nevelési, szakmai problémákat is. Bajor Péter Kövesdy Zsuzsának mutatja be, hogy miként lehet a kártyakészleteket akár egyénileg, szakmai tükörként is használni.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén hagyományteremtő céllal indítja el Jump Start nevű eseménysorozatát, melyen kiállítás, az Art Marketen való megjelenés és árverés is helyet kap. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a hallgatóknak, hogy betekintést nyerjenek a műkereskedelem és a kortárs művészeti piac világába és bemutatkozzanak a nagyközönség előtt. Az október 17-e és 20-a között a Millenárison megrendezendő Art Market Budapest nemzetközi képzőművészeti vásáron való megjelenésről és a Tulip Art Galériában nyíló kiállításról az Egyetem rektorát, Erőss Istvánt Tóth Zsófia kérdezi. |
2024. október 17. csütörtök 15:04 | Akvarell kulturális paletta |