Kerengő
A műsor stúdióbeszélgetései és riportjai társadalmi problémákat, az egyház, a gazdaság, a kultúra, a közélet aktualitásait és a közvéleményt foglalkoztató kérdéseit világítja meg.
Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
közéleti beszélgetések
Mesterségek Ünnepe 2024 - Gálné Nagy Ildikó szövő, népi iparművész
Szerkesztő: Sallai Éva
A Népművészeti Egyesületek Szövetségének kiemelt eseménye minden évben a Mesterségek Ünnepe, amelynek mottója: kézművesség, zene, tánc, minden, ami hagyomány. Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja idén négy napig, augusztus 17-től 20-ig várta a látogatókat a Budai Várban. Csaknem ezer magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthették meg az érdeklődők, és közel száz látványműhelyben ki is próbálhatták az egyes mesterségeket. A Magyar-Török Kulturális Évad alkalmából a Mesterségek Ünnepe idei díszvendége Törökország volt.
A szövés a legősibb szakmák egyike. Gálné Nagy Ildikó szövő népi iparművész hagyományos paraszt-szövőszékeken, kézi szövési technikával rongy, pamut, gyapjú alapanyagokból szabászati hulladék újrahasznosításával készíti szebbnél szebb szőnyegeit, díszpárnáit, tarisznyáit. Férjével, Gál Tibor népzenésszel Algyőről érkeztek a Mesterségek Ünnepére. Műhelyében - csakúgy, mint a népművészeti fesztiválon - a látogatók ízelítőt kaphatnak a szövés hagyományaiból. Szerinte a hagyományt nem csak megőrizni lehet, de teremteni is kell. Gyűjti, és munkája által igyekszik újraalkotni népi múltunk örökségeit, hogy az a jelenünk és a jövőnk része lehessen.
Kapcsolódó képek:
![]() | ![]() | ![]() |



Legutóbbi adások:
2025. február 14. péntek 17:30 |
![]() |
![]() közéleti beszélgetések Dr. habil. Kováts-Németh Mária neveléstörténész professzorral a kultúra és a nevelés kérdéseiről beszélgettünk. Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben... |
2025. február 14. péntek 17:04 |
![]() |
Kerengő közéleti beszélgetések Lakatos Mihály a műsor vendége, a Magyar Összetartozás Intézet szenior kutatója. Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... |
2025. február 13. csütörtök 17:30 |
![]() |
![]() külpolitikai beszélgetések 1. Versenyfutás az Északi-sarkért 2. Kínai stadion-diplomácia Afrikában Szerkesztő: Pozsgai Nóra » bővebben... |
2025. február 12. szerda 17:30 |
![]() |
![]() közéleti beszélgetések Szilágyi Zsolttal, a Rákóczi Szövetség hálózatfejlesztési igazgatójával beszélgetünk. Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben... |
2025. február 12. szerda 17:04 |
![]() |
![]() közéleti beszélgetések Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... |
2025. február 11. kedd 17:30 |
![]() |
Kerengő közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András |
2025. február 11. kedd 17:04 |
![]() |
Kerengő közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András |
2025. február 07. péntek 17:30 |
![]() |
![]() közéleti beszélgetések Dr. Agócs Gergely folklorista, népzenésszel, a Hagyományok Háza főtanácsadójával, annak kapcsán beszélgettünk, hogy a csárdás felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára. Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben... |
2025. február 07. péntek 17:04 |
![]() |
![]() közéleti beszélgetések Jogsegély Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... |
2025. február 06. csütörtök 17:30 |
![]() |
![]() külpolitikai beszélgetések Választás előtt Németországban Belpolitikai vihar a CDU-CSU migrációs törvényjavaslata miatt Bauer Bencével, az MCC Magyar-Német Intézet igazgatójával beszélgetünk Szerkesztő: Pozsgai Nóra |
Következő adások:
2025. február 18. kedd 17:04 | Kerengő közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András |
2025. február 18. kedd 17:30 | Kerengő közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András |
2025. február 18. kedd 22:04 | Kerengő (ism.) közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András |
2025. február 18. kedd 22:30 | Kerengő (ism.) közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András |
2025. február 19. szerda 17:04 | Kerengő közéleti beszélgetések Szerkesztő: Pécsi Krisztina |