Pannon mozaik

Elhangzott: 2022.11.30. 01:30

Adás információk:

A szombathelyi Szent Márton-templom története
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Archívum: hallgassa meg!

Szombathely keleti városrészében, a hajdan önálló faluként létezett Szentmártonban áll a Szent Márton tiszteletére felszentelt templom. A római korban itt terült el az antik Savaria keleti temetője. Területén a 4. században alakult ki az az ókeresztény temető, amelyet Pannonia feladása után a helyben maradt keresztény közösség tovább használt.

791 októberében Nagy Károly az avarok elleni eredménytelen hadjáratából Savarián keresztül tért vissza országába. Látogatásának oka Tours-i Szent Márton püspök szülőhelyének felkeresése lehetett, akinek személye családjának és az egész Frank Birodalomnak védőszentje volt.
Feltehetően a 9. században a megszentelt földterületen, az egykori keresztény temető területén álló sírkápolnát templommá építették át. Ez a minden bizonnyal Szent Márton titulusú templom 860-ban már biztosan állt. Jogállását tekintve ez volt a plébániatemplom, és az is maradt a következő évszázadokban is. A templom történetének első, 1638-ig tartó időszakát most Kiss Gábor régész eleveníti fel.

Kapcsolódó képek:

Szt._M__rton-templom.jpg

Legutóbbi adások:

2023. január 27.
péntek
10:04
v__gh_fodor_m__nika.jpgPannon mozaik
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2023. január 26.
csütörtök
10:04
szekely_szombathely_2020.jpgPannon mozaik
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2023. január 25.
szerda
10:04
mozi.jpgPannon mozaik
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2023. január 24.
kedd
10:04
Pannon mozaik
Egy ismeretlen memoár: Bencze József emlékei a koncentrációs táborról
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2023. január 23.
hétfő
10:04
Pannon mozaik
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2023. január 20.
péntek
10:04
vendeglatas.jpgPannon mozaik
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2023. január 19.
csütörtök
10:04
energy_(2).jpgPannon mozaik
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2023. január 18.
szerda
10:04
feher_gyasz3.jpgPannon mozaik
Fehér gyász - Erdész- és vadászsorsok a történelmi Magyarország alkonyán
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2023. január 17.
kedd
10:04
Pannon mozaik
Filmajánló: Szabó István: Apa - egy hit naplója (1966)
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2023. január 16.
hétfő
10:04
Pannon mozaik
Világhírű magyarok: Bíró László és a Korda-testvérek
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...

Következő adások:

2023. január 30.
hétfő
1:30
Pannon mozaik (ism.)

2023. január 31.

2023. február 01.
szerda
1:30
Pannon mozaik (ism.)
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Partnereink: