Zenei kincsestár

Elhangzott: 2022.06.30. 23:30

Adás információk:

130 évvel ezelőtt született Lajtha László zeneszerző
Szerkesztő: Szakács Emese

Archívum: hallgassa meg!

A XX. század első felének Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője, népzenekutatója és zenepedagógusa, – általában így határozzák meg Lajtha zenetörténeti helyét. A kép azonban ennél jóval árnyaltabb, hiszen zongoraművész volt, karmester, egyházzenész, hangversenyszerkesztő és zenei ismeretterjesztő, hangszertörténeti szakember, a nemzetközi kultúrdiplomácia kiemelkedő alakja, hazai és európai tudományszervező. Életének sok-sok szála összetéveszthetetlenül egyedi szövedéket alkot. S bár munkássága sok tekintetben valóban rokon a nála egy évtizeddel idősebb Bartókéval és Kodályéval, legalább ugyanannyira különbözik is az övékétől. Máig tartó mellőzöttsége, meg nem értettsége nagyrészt éppen annak köszönhető, hogy egészen egyéni utat járt be. A műsorban felhangzó, erdélyi ihletésű X. vonósnégyest és az Op.56. III.szvit Allegretto tételét idézzük fel a Tátrai Kvartett és a Pécsi Szimfonikus Zenekar előadásában. Vezényel: Nicolás Pasquet

Legutóbbi adások:

2022. augusztus 15.
hétfő
23:30
  Zenei kincsestár
Nagyboldogasszony ünnepének tiszteletére Giovanni Pierluigi da Palestrina: Missa Assumpta est Maria című misekompozícióját hallgatjuk meg.
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
» bővebben...
2022. augusztus 14.
vasárnap
23:30
Zenei kincsestár
Dvorzsák: E-dúr vonósszerenád Op.22
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2022. augusztus 13.
szombat
23:30
Zenei kincsestár
Válogatás Mosonyi Mihály kamarazenéjéből
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2022. augusztus 12.
péntek
23:30
Zenei kincsestár
Pascali magány
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. augusztus 11.
csütörtök
23:30
Zenei kincsestár
187 évvel ezelőtt született Beliczay Gyula zeneszerző
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2022. augusztus 10.
szerda
23:30
Zenei kincsestár
Beethoven - Bachul
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. augusztus 09.
kedd
23:30
Zenei kincsestár
„A reneszánsz reneszánsza.”
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. augusztus 08.
hétfő
23:30
Zenei kincsestár
1940. augusztus 8-án született Gregor József operaénekes.
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
» bővebben...
2022. augusztus 07.
vasárnap
23:30
Zenei kincsestár
Válogatás Manuel de Falla szerzeményeiből
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2022. augusztus 06.
szombat
23:30
Zenei kincsestár
Robert Volkmann: Visegrád - 12 zenei költemény op.21
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...


Következő adások:

2022. augusztus 16.
kedd
23:30
Zenei kincsestár
Háborús idők - békeidők...
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2022. augusztus 17.
szerda
23:30
Zenei kincsestár
Fátyolos finomság
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2022. augusztus 18.
csütörtök
23:30
Zenei kincsestár
Az Antillák zenéje
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2022. augusztus 19.
péntek
23:30
Zenei kincsestár
Pengetős Scarlatti
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2022. augusztus 20.
szombat
23:30
Zenei kincsestár
"Idvezlégy Bódog Szent István királ! "
Szerkesztő: Szakács Emese

» bővebben...

Partnereink: