A héten történt

Elhangzott: 2022.06.25. 20:04

Adás információk:

közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Archívum: hallgassa meg!

Az elmúlt hetek eseményeit elevenítjük fel: Közel 60 előadó részvételével rendezett nemzetközi konferenciát az ELTE Byzantinum Központ. A konferenciasorozat a Bizáncon innen és túl című projekt keretein belül indult útjára 2012-ben. A projekt vezetője Horváth László, az ELTE BTK Görög Tanszék docense, az ELTE Eötvös József Collegium igazgatója. Vele beszélgetünk.
A „Mesterséges arcok, valódi személyiségek” című rendezvényről Veszelszki Ágnessel, a Corvinus egyetem tanszékvezető egyetemi docensével, Kutatócsoport vezetővel beszélgetünk..
Gazdasági és Költségvetési stabilitás a háború árnyékában címmel rendezett fórumot a Közép-Európai Pannónia Egyesület. A moderátor Marinovics Endre, a KEP társelnöke, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese volt. Vele beszélgetünk.
Az MCC fiatal tehetségek programjáról Fehérpataky Balázs programigazgatóval beszélgetünk.
A romániai Szatmár megyében a Dsida – Páskándi – Jakabffy Napok keretében emlékeztek meg többek mellett a 115 esztendeje született Dsida Jenő költőről, a 65 éve első verseskötetével jelentkező Páskándi Géza költőről, illetve Jakabffy Elemér politikusról és lapszerkesztőről. Az ünnepi megemlékezésen beszédet mondott Szili Katalin miniszteri megbízott is. Vele beszélgetünk.
A gyermekek fejlődése, bár nagyjából azonos utat jár be, de nem azonos ütemben halad. Az erre vonatkozó zárórendezvényen összegezte a Gyermekút projekt a szakemberek ezreinek képzésében, módszertani munkájában elért eredményeit. Kereki Judit szakmai vezetővel beszélgetünk.
A Szentírási közös úton címmel a Kecskeméti konferencián a történelmi egyházak vezetői szeretetről, az egységről, a nemzeti összefogásról szóltak előadásaikban. . Az egyik kerekasztal beszélgetésen részt vett Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. Vele beszélgetünk.
A központi idegrendszer kutatásainak új távlataival ismerkedhettek meg az érdeklődők a BrainVisionCenter Kutatóintézet rendezvényén. Az intézet vezetőjével Rózsa Balázs orvos agykutatóval, fizikussal beszélgetünk.

Legutóbbi adások:

2022. augusztus 13.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2022. augusztus 06.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2022. július 30.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2022. július 23.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2022. július 16.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2022. július 09.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2022. július 02.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2022. június 25.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2022. június 18.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2022. június 11.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előrben a hátér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2022. augusztus 20.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2022. augusztus 21.
vasárnap
2:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2022. augusztus 27.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2022. augusztus 28.
vasárnap
2:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2022. szeptember 03.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: