A vasárnap muzsikusa

Elhangzott: 2022.03.13. 09:04

Adás információk:

A zenei kolorit remekei
Szerkesztő: Marton Árpád

Archívum: hallgassa meg!

Mint azt már megszokhatták, A vasárnap muzsikusa, az 1865 és 1936 között élt Alekszandr Glazunov a magával ragadó melódiák és a lenyűgöző hangszerelés valódi nagymestere. Mai első szerzeménye mindemellett műfaji különlegesség is, hisz bár a 108-as opuszszámú hangversenydarab a Koncertballada címet viseli, csellószólója olyan összetett és annyira szólisztikus, hogy bízvást nevezhetnénk zenekari kíséretes gordonkafantáziának is. Ami csöppet sem meglepő annak ismeretében, hogy a nyugat-európai zenei élet középpontjába került szerző nem kisebb művész, mint Pablo Casals számára írta a bravúrdarabot 1931-ben. Fölvételünk szólistája Alexander Rudin, a Moszkvai Szimfonikusok élén Igor Golovcsin.

A következő Glazunov-szerzemény is eredeti módon viszonyul választott műfajához, ami ezúttal a vonósnégyes. A nehezen magyarítható Öt Novelette – a cím talán zenei novellácskának mondható – voltaképpen egy színpompás, bravúros stílusismeretre valló szvitsorozat. Tételcímei spanyol, keleties, antik, keringőritmusú és – ami számunkra külön is érdekes – magyaros karaktereket kínálnak. Az ez utóbbit illeti: Glazunov a verbunkos-cigányos hangvételű zeneművek egyik legjobbikát alkotta meg. A mű értékére utal, hogy nehezen lefordítható címét maga Hans von Bülow adta a pályája elején járó, mindössze 16 esztendős komponista szvitjének. A Fine Arts Quartet muzsikál.

Legutóbbi adások:

2022. június 26.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Vasárnapi muzsikusok
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. június 19.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Az ismeretlen Mendelssohn

Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. június 12.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Szombathelyi hangok
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. június 05.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Trianon - balettszvit formájában
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. május 29.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
A kifogyhatatlan paletta
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. május 22.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
A melódia áradása
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. május 15.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Végzetes variációk
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. május 08.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
A "svédek Mozartja"
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. május 01.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Zenemajális
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. április 24.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Hős? Vagy antihős?
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...


Következő adások:

2022. július 03.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Carmen árnyékában
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2022. július 10.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Szerkesztő: Marton Árpád
2022. július 17.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Szerkesztő: Marton Árpád
2022. július 24.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Szerkesztő: Marton Árpád

Partnereink: