A vasárnap muzsikusa

A mai vasárnap muzsikusa, az 1835 és 1921 között élt Camille Saint-Saëns alighanem a francia romantika legizgalmasabb, leginkább sokoldalú komponistája. Noha három évvel túlélte Debussyt, komponistánk egyetlen percig sem hagyta zavartatni magát a stiláris újításoktól. Fáradhatatlanul ontotta a jóféle, áradó melódiákat, amelyeket kivételesen gazdag zenekari kolorittal tett még káprázatosabbakká. És még csak a művészeti korszakok leszálló ágát jellemző fáradtság, rezignáció nyomait is hiába keresnénk szerzeményeiben! Már csak a Saint-Saëns által munka alá vett műfajok sokszínűsége is arra vall: kivételes fantáziával áldotta meg a Teremtő. Az a-moll Bevezetés és Rondo Capriccioso a legnagyobb hegedűvirtuózok kedvelt bravúrdarabja, egyúttal a régivágású koncertdarabok méltó társa. A szólista Dong-Suk Kang, a Lengyel Rádiózenekar élén Antoni Wit.

Noha Saint-Saëns 1874-ben a romantika egyik kedvenc, Liszt által divatba hozott témáját, a Haláltáncot dolgozta föl, csillogó melodikus érzéke voltaképpen nagyszabású koncertkeringőt eredményezett. A Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának élén Keith Clark.

Saint-Saëns évtizedeken át töltötte be a párizsi Madeleine-templom orgonista posztját. Liszt emlékének ajánlott, 3., c-moll szimfóniájában a hangszerek királynője mindazonáltal szakít évszázados szerepkörével, és a szimfonikus összkép hatásos eszközeként jut szóhoz a zárótételben. És bár a most következő 3. tételben nincs szerepe, a mű mégis az Orgona-szimfónia néven vonult be a köztudatba. A Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarát Stephen Gunzenhauser vezényli.

Újabb szín Saint-Saëns műfaji palettáján: Idil Biret és a James Loughran vezényelte Philharmonia Zenekar a 2., g-moll zongoraverseny Liszthez és Chopinhoz méltóan nagyszabású nyitótételét játssza.

Öt zongoraversenye mellett Saint-Saëns két csellókoncerttel is megajándékozta a zenekedvelőket. Az 1-. a-moll szerzemény egyetlen, nagylélegzetű tételét Maria Kliegel és a Bournemouth Sinfonietta játssza Jean-Francois Monnard vezényletével.

Saint-Saëns kiapadhatatlan ihletére jellemző, hogy még a francia nagyopera specialistái mellett is képes volt megalkotni egy mindmáig megkerülhetetlen alkotást, a Sámson és Delilát. A bibliai operát Liszt mutatta be Weimarban, és azóta is sikert arat buja, keleties tónusával. A Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekara a Bacchanáliát játssza Stephen Gunzenhauser dirigálásával.

Fiatal francia muzsikusok, az Arod Vonósnégyes tagjai mutatkoznak be ma délelőtt a Warner Kiadó jóvoltából, amely nemrégiben jelentette meg Schubert-lemezüket. A lemez középpontjában a Schubert életének utolsó szakaszából való, számos tekintetben formabontó d-moll vonósnégyes áll, amely a benne megidézett Schubert-dal nyomán A halál és a lányka címen ismeretes. Az 1824 és 1826 között keletkezett vonósnégyes Schubert saját bevallása szerint is kísérletezés a formai keretek kitágításával – a komponista szimfonikus terveihez készült előgyakorlat. A második tétel szerepét betöltő variációsorozat önmagában is arra vall, hogy Schubert új utakat keresett a műfajban. A címben idézett dal nem vált szerencsés ómenné: bár házikoncerteken többször is hallhatta művét, Schubert a Deutsch-féle műjegyzékben 810-es számmal jelzett szerzemény megjelenését már nem érhette meg. Az Arod Kvartett muzsikál.

A Halál és a lányka címen ismert d-moll Schubert-vonósnégyes után az Arod Kvartett a 703-as jegyzékszámú, c-moll vonósnégyes-tételt játssza.

Igazi, májusi fényben fürdő, örömteli és fölszabadult hangulatú zenehallgatásra várjuk Önöket a Svéd Kamarazenekar és Petter Sundkvist remek fölvételeivel. És bár első hallásra mindenki joggal hihetné, hogy eddig ismeretlen Mozart- vagy legalábbis Haydn-remekléseket játszanak, a svéd muzsikusok bizony kevéssé ismert, fölfedezésre méltó honfitársuk, Joseph Martin Kraus szerzeményeivel szereznek nekünk meglepetést. A „svéd Mozartként” is emlegetett komponista német földön, Miltenberg am Mainban látta meg a napvilágot Mozart születését mindössze 5 hónappal követően, 1756. júniusában, és alig egy esztendővel élte túl kor- és kartársát. A család apai ágon ráadásul éppúgy Augsburgból származott, mint Leopold Mozart. Habár jogi és irodalmi stúdiumokat is folytatott, érdeklődésének homlokterében gyermekkorától fogva a zene állt. Lelkészfiúként templomi orgonistáktól vette az első zeneleckéket. Huszonéves korában már egy sor színpadi és egyházi alkotás zeneszerzője. Klopstock, a költő körében a Sturm und Drang mozgalom közepében találta magát, és ez szinte minden üteméből ki is hangzik. Jogi tanulmányainak során került a göttingeni egyetemre, ahonnét egy ugyancsak muzsikáló hallgatótársának ösztönzésére Stockholmba ment. Minthogy a Verdi Álarcosbáljában megörökített III. Gusztáv svéd király nagy zenekedvelő hírében állt, Európa minden szögletéből a svéd fővárosba sereglettek az állásra vágyó muzsikusok. Kraus első svédországi évei szegénységben és sikertelenségben teltek, mígnem három év elteltével végre olyan sikert aratott Proserpin című operájával, hogy azonmód kinevezést nyert a Királyi opera másodkarmesteri posztjára. Hogy továbbképezhesse magát, a király többévi tanulmányútra küldte Kraust. Ezen az útján Ismerkedett meg Haydnnal, és a neki ajánlott szimfóniát egyes kiadások egyenesen Haydn szerzeményeként hozták forgalomba. Mi több: Bécsben ugyanazon szabadkőműves páholy fogadta tagjai közé, amelynek Mozart is aktív tagja volt! Svédországba visszatérve töretlen sikersorozat vette kezdetét Kraus pályáján, amelynek a truberkolózis vetett véget tragikus koraisággal, 36 esztendős korában. Elsőként a Voltaire nyomán szerzett Olympia című opera nyitányát halljuk.

A 144-es jegyzékszámú, Esz-dúr szimfónia hallatán igazán nincs mit csodálkoznunk azon, hogy Kraus szerzeményeit Haydn neve alatt kínálták eladásra.

A Svéd Kamarazenekar a 139-es jegyzékszámú, C-dúr szimfóniával folytatja műsorát.

Búcsúzóul a szimfóniáknál súlyosabb, ünnepélyesebb tónusban komponált, a fúgaformát is bravúrosan alkalmazó D-dúr templomi szonátát halljuk „a svéd Mozart” alkotásai közül.

Május első napján keljünk útra a kirándulók és majálisozók nyomában, és látogassuk meg a természet lenyűgöző szépségétől ihletett klasszikus zene két pompás ligetét! Útitársunk két remek fölvétel, kalauzunk két remek karmester, baedeckerünk pedig két, méltán népszerű komolyzenei sláger. Elsőként Felix Mendelssohn-Bartholdy 1832-ből való zenés útinaplóját, a Hebridák-nyitányt halljuk a Londoni Szimfonikusok és Peter Maag fölvételéről.

Beethoven 6., Pastorale-szimfóniája éppúgy kiemelkedik a természet bűvöletében keletkezett zeneművek sorából, ahogyan szerzője szimfonikus életművében is afféle egzotikumnak, kirándulásnak hat. Hisz az a fajta, idealizált természetábrázolás, amely olyan zsánerképekben nyer kifejezést, mint „édes érzések vidékre érkezvén”, „patakparti jelenet”, „hálatelt pásztorének” – nos, effélék inkább Haydn tollára valók. És mégis: Beethoven ezúttal félredobja titáni küzdelmeit a világgal, és a Felvilágosdás korának idealizált természeteszményét szólaltatja meg. Carlos Kleiber és a Bajor Állami Zenekar 1983-ban rögzített koncertfölvétele pedig a mű számtalan megörökítése között is kivételes – márpedig ezek sorában is előkelő helyet foglal el a dirigens édesapja, Erich Kleiber változata.

A Warner Kiadó jóvoltából hamarosan a nagyzenekari hangszerelés egyik mesterművét, Richard Strauss Hősi élet című szimfonikus költeményét hallgathatjuk meg a szimfonikus hangzás egyik legjelesebb korunkbeli mestere, Antonio Pappano vezényletével. A nemrégiben megjelent fölvételen Pappano a római Santa Cecilia Nemzeti Akadémia Zenekarát dirigálja a tőle megszokott remek stílusérzékkel. Ami a szóban forgó mű esetében nem is olyan egyszerű. Kevés klasszikus zenei szerzemény létezik, amelyet keletkezésétől fogva mindmáig annyi ellentmondás övezne, mint Strauss hattételes kompozícióját. És ebben jórészt maga a szerző a vétkes. Hisz ő volt az, aki a születendő mű kapcsán elhintette a köztudatban, hogy az valamiféle válasz Beethoven 3., Eroica-szimfóniájára. Amit Beethoven a zenetörténeti ismeretek szerint eredetileg Napóleon tiszteletének szentelt. Csakhogy Strauss másutt saját életútját nevezi meg a mű forrásaként – ami legalábbis zavarba ejtő, Napóleonhoz mérten legalábbis. Az egyes tételek fölé olyan programszerű címeket iktatott, mint: A hős; A hős ellenfelei; A hős társa; A hős haditettei; A hős békebeli tettei; A hős elvonulása a világból és életének beteljesülése. Másutt viszont arról értekezik, hogy – mint minden valamirevaló zenemű – muzsikája úgynevezett abszolút zene, és mint ilyen, nem szorul tematikus programra. S hogy a zavar még teljesebb legyen: a más műveiből vett idézetekben bővelkedő, monumentális darabot saját Don Qujotéja párdarabjaként emlegeti. Legjobb, ha a szerző által tudatosan támasztott ellenmondások föloldását – ha ez lehetséges egyáltalán – rábízzuk a zenetudósokra, és akként hallgatjuk a művet, mint amely egy nagy korszak kései összegezése és bizonyos értelemben görbe tükre. Hisz épp ebben áll a nagyszabású, látványos, olykor hatásvadász, összességében mégis lenyűgöző Hősi élet igazi izgalma: tézis és antitézis egyszerre, egy önkritikus szellem játékos-zseniális gesztusa. Nem véletlen, hogy Strauss egy olyan karmesteróriásnak szánta a szerzeményt, mint Mengelberg. A bemutató végül a szerző dirigálásával zajlott le 1899-ben, Frankfurtban. Antonio Pappano éppúgy fölmutatja a mű összes kettősségét, mint ahogyan az első ízben hatott a publikumra. Amelynek egy része hangos pfujjolásban tört ki, míg mások – köztük Romain Rolland – „különös mámort, egy viharzó óceán szédületét” hallották ki a zenéből. Igaz, néhány héttel később, egy közösen elköltött ebéd után a francia író már „hagymázas hősi gőgről és megvető nietzscheizmusról” ír Strauss kapcsán… Kétségtelen, hogy ez a néhol harsány, néhol retorikus mű bővelkedik az elragadó szépségben. Kívánunk Önöknek kellemes fölfedezőutat Richard Strauss humorban bővelkedő mesterművének szellemvasútján!

Urunk dicsőséges föltámadásának megünneplésére tartsanak velünk a Versailles-i Királyi Kápolnába, ahol a megidézett korszakban, a XVIII. században nem csupán a káprázatos épületek és a lenyűgöző kertek, de az ünnepi szertartások is már-már a menny ragyogását varázsolták a földre. A hamarosan fölhangzó ünnepi motetták szerzője a Dijonban, 1683-ban született Philippe Rameau. A francia barokk egyik legnagyobb mestere több francia város székesegyházában szolgált orgonistaként. Itáliai útjain megismerkedett a legdivatosabb olasz zenei irányzatokkal, és miután Párizsban közreadta megejtő szépségű billentyűsdarabjait, nekilátott, hogy meghonosítsa a reprezentatív zenés tragédia műfaját. Rameau tragikus operái tekintélyesebbek, ünnepélyesebbek, mint az olaszok szeszélyes alkotásai. Nem csoda, hogy a királyi udvar számára szerzett motettái is méltóságteljesek és szertartásosak. A hallgató joggal érzi úgy, mintha a Napkirály udvarából a Mennyei Király udvarába szárnyalna a lelke, ahol tanúja lehet az égi karok ajkáról szálló, szüntelen istendicséretnek. Az 1750 körül szerzett motetták előadói: Jean-Paul Fouchécourt, Véronique Gens, Greta de Reyghere, Sandrine Piau, Hervé Lamy, Peter Harvey, Nicole Founié és a Le Concert Sprituel zenekara Hervé Niquet vezényletével.

Urunk megváltó szenvedésének és kereszthalálának megünneplését méltó módon vezeti be az egyik legkorábbi ismert passió-megzenésítés. Orlando di Lasso Máté-passiója az egyik legelső példa arra, hogy az evangéliumi szövegek recitáló előadását illusztratív és drámai betétek tarkítják a madrigálok érzelmességére és a többszólamú kóruséneklés kifejezőerejére alapozva. A hamarosan fölcsendülő előadás karmestere, Bo Holten arról ír, hogy a passió a reneszánsz idején fokozatosan lépett ki a gregorián énekelt beszéd visszafogott világából, és vált afféle templomi drámává, amelyet a protestáns országokban a közösség áhítatos énekei is kiegészítettek – mint erre Bach passiói utalnak. Lassus Máté-passiója megmarad az evangéliumi szöveg minél hatásosabb megéneklése mellett. A virágvasárnapi szakasz Péter árulásáig követi az eseményeket. A mű 1575-ben, Münchenben hangzott föl első ízben, és mivel Lassus csupán a többszólamú szakaszokat vetette papírra, a jelen előadás a korabeli római előadásmódot veszi alapul az Evangélista és Jézus recitativóinak tekintetében. Őket Torsten Nielsen és Lauritz Jakob Thomsen személyesíti meg, a dán Musica Ficta énekegyüttes élén Bo Holten.

Húsvéti előkészület gyanánt is hallgatható, valódi ritkasággal búcsúzunk az 1865 és 1936 között élt Alekszandr Glazunov szerzeményeitől. Sorozatunk befejezéseképpen A zsidók királya című szimfonikus oratóriumot mutatjuk be Önöknek. A mű eredetije egy Jézusról szóló színdarab kísérőzenéjeként keletkezett, de Glazunov, aki kezdetben sokat bajlódott a színdarab és a zenemű összefésülésével, a zenei anyag önállósításában látta a végső megoldást. A keletkezés szokatlan körülményei szolgáltatnak magyarázatot arra, hogy a dráma címszereplője a zenei tételekben egyáltalán nem jelenik meg. A kórussal megerősített nagyszabású tételek a tanítványok Jézussal kapcsolatos élményeit és hozzá forduló fohászait juttatják szóhoz. Orosz zeneszerzőről lévén szó természetes, hogy a kórusok a pravoszláv egyházi ének tónusában hangoznak föl. Ha pedig velünk tartottak a megelőző vasárnap délelőttökön, Önöket sem lepi meg, mennyire otthonosan mozgott a komponista a Biblia világához is illő keleties hangsorok között. A szerzemény hatalmas zárókórusa a halál fölött diadalmat arató Krisztust dicsőíti. A megrendítő szépségű oratórium elsőként a cári őrezred énekkarának előadásában szólalt meg 1914-ben, épp a világégés küszöbén. Tragikus egybeesés, hogy aktualitása napjainkban mennyire megnövekedett. Hallgassuk az élet és halál Uraként megidézett Krisztusra vetett tekintettel Glazunov A zsidók királya című szerzeményét. A Moszkvai Capella és a Moszkvai Szimfonikusok élén Igor Golovcsin.

Az 1865 és 1936 között élt Alekszandr Glazunov kitüntetett szerepet szánt szerzeményeiben a csellónak. Alexander Rudin és az Igor Golovcsin vezényelte Moszkvai Szimfonikusok most következő felvételei is erről tanúskodnak. Az 1900-ban keletkezett, elégikus Trubadúrének a szólóhangszer éneklő karakterére épít.

A szólócsellóra és zenekarra szerzett Két darab – a Melódia és a Spanyol szerenád – a húszas évein épphogy túllépett Glazunov zeneszerzői sikereinek korai előrejelzői. A második szerzemény nem csupán stílusgyakorlat: az ifjú komponista saját útiélményei tükröződnek spanyol tónusaiban.

Gogol emlékére illetve Egy hős emlékére. A következő két zenés sírfelirat egyaránt az orosz nemzeti zenei idióma mesteri alkalmazása csellóra és szimfonikusokra.

Befejezésül az Orosz Filharmonikusok muzsikálnak Dimitrij Jablonszkij irányításával. Glazunov 1900-ban szerzett Romantikus intermezzója egymagában is elegendő volna ahhoz, hogy szerzőjének helyet biztosítson a halhatatlanok körében.

A vasárnap muzsikusa, az 1865 és 1936 között élt Alekszandr Glazunov elsősorban a nagyzenekari kolorit igazi mestereként ismert. Az idősebb zeneszerzőket már kamaszként lenyűgöző komponistától azonban egy héttel ezelőtt már hallhattunk egy sziporkázóan ötletes zsánersorozatot vonósnégyesre. A Fine Arts Quartet Nathaniel Rosen csellóművésznek hála ma kvintetté bővül, hogy eljátsszák Glazunov 39-es opusszámú, A-dúr vonósötösét. Az 1891-ből keltezett szerzemény az elmélyült bécsi kamaramuzsikálás legnemesebb hagyományait viszi tovább, méltó tagjaként a későromantika kamarairodalmának, figyelemreméltó társaként Schubert és Brahms műveinek.

Glazunov egyik legismertebb alkotása az Évszakok című balett-szvit. Nem meglepő módon: a szerző szinte a filmzenék festőiségét előlegezi meg a műben. Ma a Nyár és az Ősz tétele hangzik föl. A Bécsi Filharmonikusok élén Aram Hacsaturján.

A következő hét remek fölvétel ismét arról tanúskodik, hogy az egy héttel ezelőtti és a mai vasárnap muzsikusa, az 1835 és 1921 között élt Camille Saint-Saëns alighanem a francia romantika legizgalmasabb, leginkább sokoldalú komponistája. Nem csupán az általa művelt műfajok sokszínűsége erre a bizonyosság, de az a tény is, hogy a nagy szaktudás és formakultúra mellett a zeneszerző sosem volt eredeti ötletek, briliáns megoldások híján. Elsőként a méltán népszerű Havanaise-t halljuk Howard Zhang és az Esterházy Miklós Sinfonia előadásában, Takuo Yuasa vezényletével.

Saint-Saëns három hegedűversenye közül most a 3., h-moll szerzemény nyitótétele hangzik föl 1880-ból Fanny Clamagirand és a Sinfonia Finlandia Jyvaskyla remek fölvételéről. A karmester Patrick Gallois.

A Saint-Saëns életének utolsó évéből, 1921-ből való, elragadó Esz-dúr klarinétszonáta nem csupán a zeneszerző hívei, de a hangszer kedvelői számára is valódi ínyencség. Kimball Sykes és Stéphane Lemelin a nyitóallegrót játssza.

Saint-Saëns változatos kamarazenéjének egy ismertebb darabja, a c-moll csellószonáta következik 1973-ból. Az első tételt halljuk Maria Kliegel és Francois-Joel Thiollier előadásában.

A két szonátarészlet után az 1., F-dúr zongoratrió izzó kezdőtétele szólal meg 1863-ból. A Joachim Trió muzsikál.

Saint-Saëns két hegedű-zongoraszonátája közül az, első, d-moll szerzemény 1885-ben keletkezett. Ian Brown és Michiko Kamiya az első tételt játssza.

„A világ legjobb orgonistája.” Saint-Saëns ezt a dicséretet nem mástól, mint Liszt Ferenctől kapta. Ha közel másfél évszázad elteltével kíváncsiak vagyunk rá, mivel érdemelte ki a nem mindennapi elismerést, leginkább a mester orgonaműveiből következtethetünk hangszerkezelésére. Robert Delcamp a monumentális Esz-dúr Fantáziát játssza.

A trianoni békediktátum tegnapi évfordulója kapcsán A vasárnap muzsikusa ma az Erkel-díjas Kocsák Tibor. A hazai musicalműfaj legeredetibb hangú zeneszerzője ma balettzene-szerzőként mutatkozik be. Nem első ízben. Az ember tragédiája és a Hófehérke című Kocsák-balettokat nagy sikerrel játszotta az Operaház, utóbbinak pedig azóta már több kontinens publikuma tapsolt. Kocsák Tibor a tavalyelőtti Trianon-centenárium alkalmából L. Simon László librettójára, Egervári Attila koreográfus fölkérésére, a Székesfehérvári Balett Színház számára komponálta a Fantomfájdalom című balettzenét. A balett két kadétiskolai barát sorsán keresztül mutatja be az első világháború és a családokat kettéválasztó nemzetcsonkítás történetét. Hisz a főszereplők a trianoni határok által szétszakított család tagjai, akik együtt küzdik végig Galícia és Isonzó poklát, hogy vesztes túlélőkként a nagypolitikai játszmák vétlen áldozataiként folytassák életüket – a határ két oldalán… Az Óbudai Danubia Zenekart a zeneszerző, Kocsák Tibor vezényli.