Körkép

Elhangzott: 2022.01.10. 10:04

Adás információk:

zalaegerszegi összeállítás
Évértékelőt tartottak. Két keréken a világban. Trianon 100 kiállítás Zalaegerszegen
Szerkesztő: Jóna István
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Archívum: hallgassa meg!

A megyében zajló fejlesztések, nem csak helyileg, hanem országosan is a figyelem középpontjába helyezték Zala Megyét, hangzott el kedden, a Megyeházán tartott évindító sajtótájékoztatón. Az eredmények azt tükrözik, hogy a beruházások, településfejlesztések nyomán a hazai és külföldi cégek számára is vonzó helyszín lett Zala. A megyeszékhelyi fejlesztésekről Balaicz Zoltán polgármester tájékoztatott.
Idén sem maradt el a kéményseprők látogatása a polgármesternél. Hagyományosan a városvezető irodájában pezsgős koccintással köszöntötték az új esztendőt. Kerkai László, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központjának Zala megyei csoportvezető-helyettese összegezte az elmúlt esztendőt.
A Nemzeti Összetartozás Éve keretében a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány megbízásából Trianon 100 Összetartoztunk – Összetartozunk címmel országos vándorkiállítás érkezett Zalaegerszegre. Az tárlatról a Terror Háza Múzeum történésze Balogh Gábor beszélt.
A Keresztury VMK Világjáró című előadássorozatának idei első vendége Mozsár Eszter (lapunk újságírója) és férje Bukta Zoltán mentő-gépkocsivezető volt, akik motoron közlekedve járják a világot. Mozsár Eszter beszélt az élményeikről.

Legutóbbi adások:

2022. január 28.
péntek
10:04
Körkép
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. január 27.
csütörtök
10:04
Körkép
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. január 26.
szerda
10:04
Körkép
szombathelyi összeállítás
Hogyan éljük túl a keresztény világ végét? Válaszok Rod Dreher nyomán
Szerkesztő: Tanai Ibolya

» bővebben...
2022. január 25.
kedd
10:04
Körkép
szombathelyi összeállítás
Kelemen Zoltán, a lokálpatrióta színész
Szerkesztő: Perlaki Nóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2022. január 24.
hétfő
10:04
Körkép
zalaegerszegi összeállítás
Visszatekintő a megyei könyvtárban és a levéltárban
Szerkesztő: Jóna István
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2022. január 21.
péntek
10:04
Körkép
szombathelyi összeállítás
Széll Kálmán portréja a Reprezentatív arcképcsarnok című várostörténeti sorozatban.
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. január 20.
csütörtök
10:04
Körkép
szombathelyi összeállítás
A könyvtár és az MMIK idei programterve.
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. január 19.
szerda
10:04
Körkép
szombathelyi összeállítás
Makovecz Imre a tanítványok szemével; Kalló Zsolt és a régi zene
Szerkesztő: Tanai Ibolya

» bővebben...
2022. január 18.
kedd
10:04
Körkép
szombathelyi összeállítás
Ifjúsági programok a színházban
Szerkesztő: Perlaki Nóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
2022. január 17.
hétfő
10:04
Körkép
zalaegerszegi összeállítás
Jó évet zártak a zalai gazdák - évértékelő
Szerkesztő: Jóna István
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...


Következő adások:

2022. január 29.
szombat
1:30
Körkép (ism.)
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. január 30.
vasárnap
1:30
Körkép (ism.)
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. január 31.
hétfő
10:04
Körkép
zalaegerszegi összeállítás
Szerkesztő: Jóna István
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2022. február 01.
kedd
10:04
Körkép
szombathelyi összeállítás
Vas Megyei Horgász Szövetség 2021/2022
Szerkesztő: Perlaki Nóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

» bővebben...
2022. február 02.
szerda
10:04
Körkép
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Tanai Ibolya

Partnereink: