Akvarell

Elhangzott: 2021.10.07. 09:04

Adás információk:

kulturális paletta
Koncert és transzcendencia – keringők orgonán
Diktatúra és szerelem – egy mítosz visszatér
Az asztalfiók és az olvasó – megjelenési lehetőségek
Szerkesztő: Nagy György András

Archívum: hallgassa meg!

Zene az életörömért, de olyan módon, hogy a létezés igazi lényegét tükrözve
felemelje a hallgatóját. Rákász Gergely koncertorgonista például Strauss és
Sosztakovics keringőivel, Ravel Bolerójával, és Vivaldi Négy Évszakjának indul
őszi turnéra. A művészről tudni, hogy más célja is van, mint pusztán az, hogy a
darabokat pontosan eljátssza. Az első helyszín Szekszárd, az időpont
október 13.

A francia forradalom a romantika köntösében, avagy mi köze egy ötszirmú
mezei virágnak, egy álruhás embermentőhöz? A Magyarországon született, de
ismert íróvá Angliában vált Báró Orczy Emma „A Vörös Pimpernel” c. regényét
állította Színpadra az Udvari Kamaraszínház. Premier október 9-én, este 7-kor
Budapesten, a Pozsonyi úti altemplomban. A darab rendezőjével, Krizsik
Alfonzzal Szőke Anna beszélgetett.

Az amatőr szót használják arra is, ha valaki nem hivatásszerűen űz egy
tevékenységet, illetve arra is, ha valamit kellő szaktudás hiányában végez. A
művészetek, például az irodalom esetében olykor nehéz eldönteni mit értenek
alatta. Mindenesetre az az író, aki úgymond a pályája elején van, ugyanúgy
szeretne megjelenni, mint befutott társai. A modern technika egyre több
lehetőséget kínál erre, megkerülve a hagyományos formákat, ám ennek is
vannak buktatói. A Máltán élő Pregh Balázs mostanra két oldalról is érintett.

Kapcsolódó képek:

A_V__r__s_Pimpernel_2.JPG

Legutóbbi adások:

2021. október 28.
csütörtök
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita
2021. október 27.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta
A Monarchia püspökei; a megújult Tárkány Művek 6. albuma; Sváby Lajos arcai a Műcsarnokban
Szerkesztő: Ungvári Judit
» bővebben...
2021. október 26.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta
2.Budapesti Illusztrációs Fesztivál;
Zalaszentgróton talált zsidó kegytárgyak;
Ég és föld között népzenével a Fiumei Úti Sírkertben
Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2021. október 25.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Babaróka a Budapest Bábszínházban, Múzeumok Őszi Fesztiválja, Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2021. október 22.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta
évadnyitó hangverseny a Zeneakadémián
Bikini koncert a Barba Negra-ban
tart a Cziffra György-Emlékév
Szerkesztő: Bicskei Bea
» bővebben...
2021. október 21.
csütörtök
9:04
Akvarell
kulturális paletta
„Hálaadással énekeljetek” – megújult a Református Énekeskönyv
Nyomtatott rádió? – Olvasópróbák ismét kötetben
Gyöngyök és zarándoklat – Egy útkeresés állomásai

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2021. október 20.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Eöri Szabó Zsolt fotókiállításai | Hajnal Géza: Ördögárok | Sumonyi Zoltán: Tessék mondani, milyen vallású?
Szerkesztő: Egri Bálint
» bővebben...
2021. október 19.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Hegedűs Endre zongoraművész a Pesti Vigadóban;
A Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál;
valamint az új művészeti központ, az Eiffel Műhelyház
Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2021. október 18.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Domonkos László Ostromlott vár című előadássorozata, Liszt 210. Szotyori Nagy Gábor orgonakoncertjei, Latinovits-kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2021. október 15.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Irodalmi séta Óbudán, Krúdy nyomában
Fekete fény - a Mai Manó ház kiállítása
XIII. Ötvösművészeti Biennálé


Következő adások:

2021. október 28.
csütörtök
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita
2021. október 29.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2021. október 29.
péntek
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2021. november 01.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
2021. november 01.
hétfő
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

Partnereink: