Művek és művészek

Elhangzott: 2021.06.24. 17:04

Adás információk:

Dénes Eszter építésszel, az Országépítő c. folyóirat korábbi szerkesztőjével beszélgetünk e jelentős kiadványról és munkájáról.
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

Archívum: hallgassa meg!

Az Országépítő című, negyedévente megjelenő folyóiratot a rendszerváltás évében, 1989-ben indította útjára alapítója, az azóta elhunyt Makovecz Imre építész. A folyóirat célja a magyar organikus építészet és a holisztikus gondolkodás különféle területeiről származó eredmények minél szélesebb körben való terjesztése, az elért eredmények bemutatása, a szerves építészet nemzetközi és magyar értékeinek folyamatos figyelemmel kísérése. A Kós Károly Alapítvány által gondozott folyóirat jelenleg is felelős főszerkesztője, Dévényi Sándor építész munkásságáról megjelent monográfiát is (MMA Kiadó) Dénes Eszter szerkesztette. Országépítésre mindig szükség van, az ezt képviselő művelődési eszméket megjelenítő kiadvány folytatásáról is szót ejtünk .

Legutóbbi adások:

2021. november 11.
csütörtök
17:04
Művek és művészek
Vendég: Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az MMA Kiadó vezetője
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
» bővebben...
2021. október 14.
csütörtök
17:04
Művek és művészek
A Magyar Művészeti Akadémia két ösztöndíjasától érdeklődtem a folyamatban lévő munkáikról.
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
» bővebben...
2021. szeptember 16.
csütörtök
17:04
Művek és művészek
Hefter László üvegművész, egyetemi oktató, a pannonhalmi üveggaléria létrehozója hitvallásáról beszél.
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
» bővebben...
2021. augusztus 19.
csütörtök
17:04
Művek és művészek
Kovács Gergelyné Irénke a Magyar Katolikus Rádió korábbi munkatársa osztja meg gondolatait a mai kulturális öntudattal kapocsolatban.
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
» bővebben...
2021. július 22.
csütörtök
17:04
Művek és művészek
Szunyoghy András grafikusművész az általa elinditott, a mesterségbeli fogásokat ismertető könyvéről és pedagógusi tapasztalatairól is beszél.
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
» bővebben...
2021. június 24.
csütörtök
17:04
Művek és művészek
Dénes Eszter építésszel, az Országépítő c. folyóirat korábbi szerkesztőjével beszélgetünk e jelentős kiadványról és munkájáról.
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
» bővebben...


Következő adások:

2021. december 09.
csütörtök
17:04
Művek és művészek
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
2021. december 09.
csütörtök
22:04
Művek és művészek (ism.)
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
2021. december 10.
péntek
2:00
Művek és művészek (ism.)
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
2022. január 06.
csütörtök
17:04
Művek és művészek
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
2022. január 06.
csütörtök
22:04
Művek és művészek (ism.)
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

Partnereink: