Zenei kincsestár

Az Op.1-es c-moll zongoraötöst Kassai István és az Auer vonósnégyes tolmácsolja.

Három opera, öt operahősnő, egy zeneszerző – és egyetlen, nagyszerű énekesnő. Kedves Hallgatóink! A Zenei Kincsestárban az operatörténet egyik legnagyobb dívája, Elisabeth Schwarzkopf az operatörténet egyik legnagyobb karakter-teremtője, Mozart nőalakjait kelti életre. Hisz olyan női lelki karakter, amelyet Mozart meg ne formált volna egy-egy hősnőjében, talán nem is létezik! Itt van mindjárt a zűrzavaros Figaro: a következő három áriában előbb a nők körül legyeskedő, szoprán énekes által megformált kamasz, Cherubino, utána a szenvedésben megnemesült Grófnő, végül a józan és okos Susanna szólal meg Elisabeth Schwarkopf hangján. Illetve: hangjain! Érdemes megfigyelnünk, miként remekel a művész az egymástól eltérő alakok hangi karakterének megformálásában! A Filharmónia Zenekar élén John Pitchard.
Elisabeth Schwarzkopf a következőkben Zerlina két áriáját szólaltatja meg a Don Giovanniból. Mozart ezúttal a kissé együgyű, mégis ravasz parasztmenyecske behízelgő szólamát szánja neki.
Elisabeth Schwarzkopf mai utolsó Mozart-alakja a Szöktetés a szerájból becsületéért küzdő, nemes hősnője, Constanze. A Bécsi Filharmonikusokat Herbert von Karajan vezényli.

Előadja:: Royal Szimfonikus Zenekar Yondani Batt vezényletével.

Johannes Brahms négykezes zongoraművei még a komponista jó ismerői számára is tartogatnak új fölfedeznivalókat. Az elsőként fölhangzó, Robert Schumann témájára szerzett variációsorozatot és az Akadémiai Ünnepi Nyitány négykezes átiratát például összekapcsolja, hogy mindkettőben fölismerhetjük a Gaudeamus igitur diákhimnusz zenei idézetét. A Schumann-variációkat Bracha Eden és Alexander Tamir szólaltatja meg.
1880-ban, egy évvel azután, hogy Breslaui Egyetem díszdoktorává avatta, Brahms az Akadémiai Ünnepi Nyitánnyal viszonozta a gesztust. A nagyzenekari kompozíciót ő maga ültette át négykezes zongorára. Hector Moreno és Norberto Capelli zongorázik.

Beethoven nem épp az a zeneszerző, akinek szerzeményeiről a behízelgő vagy a kecses jelzők jutnának elsőként eszünkbe. Ugyancsak nem foglal el kiemelt helyet a Beethoven-életműben a fuvola. Csakhogy a hangszer éppenséggel a XVIII. század egyik legnépszerűbb társasági és kamarahangszere volt. Nem csoda tehát, ha tanulóéveiben Beethoven is letette a vizsgát a szelíd, könnyed és ábrándos fuvolás kamarazene "szakterületén". A Warner Kiadó a kiváló fuvolaművész, Emmanuel Pahud új lemezét olyan Beethoven-szerzeményekből állította össze, amelyeket Beethoven fuvolára szerzett – vagy amelyek kiválóan játszhatók fuvolán is. A kedves és virtuóz G-dúr duó eredetileg is két fuvolára íródott. Emmanuel Pahud partnere Silvia Careddu.
Beethoven 8., G-dúr hegedűszonátáját maga a szólista, Emmanuel Pahud dolgozta át fuvolaszólóra – megfelelően a Beethoven előtti korszak mindennapos gyakorlatának. A zongoránál Daniel Barenboim.

Jean-Marie Leclair: e-moll szonáta, A-dúr szonáta
Előadja: Papp Sándor hegedűn, Fejérvári János brácsán.

A műsor programján az osztrák muzsikus noktürnjei
szerepelnek Isabelle Oehmichen játékában.

A szinpadi mű részleteit a Budapesti MÁV Szimfonikus
Zenekar, valamint a Londoni Szimfonikus Zenekara adja
elő Márk Gorenstein és Michael TilsonThomas vezényletével.

Ha a zene egyik küldetése, hogy felüdítse a derűre és gondtalanságra szomjazó lelkeket, aligha tévedhetünk, ha lelki feltöltődésért az 1745 és 1801 között élt Carl Stamitz míves, ugyanakkor könnyed versenyműveihez folyamodunk! A korszak kiváló ismerője és avatott megszólaltatója, Sabine Meyer klarinétművész és az Iona Brown keze alatt muzsikáló Saint Martin in the Fields Kamarazenekar Sergio Azzolini fagottművészt kérte föl partner gyanánt, hogy eljátsszák a H-dúr kettősversenyt.
Következzék a záró rondó Carl Stamitz 10., B-dúr klarinétversenyéből.

A most következő, fergeteges fölvétel annak az albumnak része, amellyel a Warner kiadó a száz esztendővel ezelőtt, 1921-ben elhunyt Camille Saint-Saëns emléke előtt tiszteleg. Renaud Capuçon hegedűművész és Bertrand Chamayou zongoraművész Saint-Saëns 75-ös opusszámú, 1., d-moll hegedűszonátáját játssza. A virtuóz szerzemény nemcsak amiatt kitűnő választás, mert két szólistája példát ad a tökéletes egymásra hangoltság művészetéből, de amiatt is, mert újabb, méltatlanul mellőzött szerzeményt állíthat vissza az őt megillető helyre. Az 1885-ben keletkezett d-moll szonáta Saint-Saënst a romantikus kamarazene valódi nagymestereként állítja elénk.
A d-moll hegedűszonáta után Camille Saint-Saëns csellóra és zenekarra szerzett Allegro appassionatóját játssza Julian Lloyd Webber és az Angol Kamarazenekar, Yan Pascal Tortelier vezényletével.

Előadja: Horgas Eszter és Vukán György

Chopin: g-moll szonáta gordonkára és zongorára
Előadja: Szabó Péter gordonkán, Várjon Dénes zongorán.

A Zenei Kincsestárban egy itáliai polgári zeneszalon vendégei lehetünk az 1870-es és 80-as évek fordulóján. A korszak közkedvelt zeneszerzője, Francesco Paolo Tosti akkoriban népszerű verses albumok lapjairól válogatta dalainak szövegét, folytatva ezzel a dalirodalom immár évszázados hagyományait. Amiben viszont "az olasz Schubert" újat hozott, megtermékenyítve a nagy formák – főképp az operák – világát, az az, hogy az olasz dal érzelmességére alapozva drámai hatású, érzelmektől fűtött románcokat, valóságos minioperákat komponált. Persze nem olasz zeneszerzővel volna dolgunk, ha az áradó és szenvedélyes hang mellett rá ne bukkannánk a dalok egyik-másikában a vígopera tónusaira is. Tosti dalait Romina Casucci és Nunzio Fazzini Marco Roberto Rupo közreműködésével szólaltatja meg.

Johannes Brahms négykezes zongoraműveinek sorában ma szalonzenévé stilizált táncmuzsika hangzik föl. Bracha Eden és Alexander Tamir a 39-es opusszámú Tizenhat keringőt szólaltatja meg.
Lisztet leszámítva kevés zeneszerző tett annyit a magyaros muzsika népszerűsítéséért, mint Brahms. Ez akkor is így van, ha a kompozíciói alapját képező témák nem népzenénkből, hanem népies műzenénkből, a verbunkos és a csárdás világából valók. Kevesen tudják, hogy a híres Magyar táncok eredetileg nem zenekarra, hanem zongora négykezesre íródtak 1852 és 1869 között. Ma este a sorozat első, g-moll és második, d-moll darabját halljuk. Hector Moreno és Norberto Capelli zongorázik.

Különös kettősség kerítheti hatalmába, aki a hamarosan fölcsendülő zeneművet anélkül hallja meg első ízben, hogy ismeretei volnának a szerzemény keletkezésének körülményeiről. A vonósnégyes hagyományos előadói apparátusa és a kvartettműfaj szokásos tételformái ugyanis a klasszikus zenében egyáltalán nem szokványos zenei anyagnak, motívumkincsnek: amerikai melódiáknak biztosítanak keretet. Már az első hangoknál jól kivehető a leginkább vadnyugati filmzenékből és a spirituálékból ismert, sajátságos hangvétel, és ez végigkíséri az egész művet, Antonin Dvořák opus 96-os, úgynevezett Amerikai vonósnégyesét. Mint az köztudott, Brahms pártfogoltja, a cseh romantika óriása egzotikus zenei élmények sokaságával tért haza az Újvilágból. Nem csupán az erre címében is utaló, 9. szimfónia, de ez az 1893-ban, Spillville-ben írott, F-dúr kvartett is az európai klasszikus zene és a fiatal észak-amerikai folklór – mi több: a cseh és az amerikai dallamkincs - termékeny találkozásának, egymásra hatásának gyümölcse. A Quartetto Amati Italia muzsikál.