Látóhatár

Elhangzott: 2021.01.14. 11:04

Adás információk:

Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Beszélgetőtárs: Bakos Ildikó szobrászművész

Archívum: hallgassa meg!

2021. január 18-a Árpád-házi Szent Margit halálának 751. évfordulója.

Az évforduló alkalmából január 17–én, vasárnap 11 órai kezdettel a járványveszély miatt kivételesen nem a margitszigeti romoknál, hanem a mellette lévő Szent Mihály-kápolnában mutat be Erdő Péter bíboros szentmisét, és csak zárt körben, domonkos szerzetesekkel és apácákkal. A szentmisét ugyanakkor közvetíteni fogja a EWTN, ismertebb nevén a Bonum Televízió.
Személyesen és bármikor megemlékezhetünk viszont Árpád-házi Szent Margitról egy szigeten tett séta során a margitszigeti domonkos kolostor romjai mellett található bronzszobor segítségével, amit 2018 őszén állíttatott a Főváros.
A szobor létrejöttének igénye az Újlaki Sarlós-Boldogasszony Plébánia részéről Beran Ferenc atyában merült fel, s ez talált meghallgatásra a Fővárosi Közgyűlésben, ezért hirdetett a Főváros pályázatot még 2017-ben.
Bakos Ildikó szobrászművészt az évforduló alkalmából kértük mikrofon elé, hogy beszélgessünk Szent Margitról, valamint pályázatáról és alkotásáról.

Legutóbbi adások:

2021. április 08.
csütörtök
11:04
Látóhatár
Lelki Ebéd - munkahelyi keresztény közösséget teremtő kezdeményezés
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
» bővebben...
2021. március 11.
csütörtök
11:04
Látóhatár
Snell Györgyre, főegyházmegyénk segédpüspökére, a Szent Jobb őrére, a Szent István-bazilika plébánosára emlékezünk

Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
» bővebben...
2021. február 11.
csütörtök
11:04
Látóhatár
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Játék az élet – Videójátékok a társadalomban és a tudományban címmel konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetében
február 18-án.

» bővebben...
2021. január 14.
csütörtök
11:04
Látóhatár
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Beszélgetőtárs: Bakos Ildikó szobrászművész
» bővebben...


Következő adások:

2021. május 06.
csütörtök
11:04
Látóhatár
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
2021. május 07.
péntek
1:00
Látóhatár (ism.)
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Partnereink: