Zenei kincsestár

Bartók emigrációjának politikailag korrekt története

A Kossuth- és Liszt-díjas muzsikus játékában J. S. Bach: d-moll partitájának
Chaconne-ját és a h-moll partita Allemanda, Double, Corrente, II.Double
és Sarabande tételét idézzük fel.

Az olasz zeneszerző C-dúr szonátáját Failoni Donatella,
a Holdfény-fantáziát Andrea Staier tolmácsolja.

Még olyan káprázatosan gazdag világon belül is, mint amilyen a barokk, kiváltképpen is az olasz barokk, vannak egészen különleges tartományok: a pompa és a ragyogás szinte földöntúli szépségben ragyogó tájai. Ilyen dúsan pompázó zenei díszkert az 1695-ben Bergamóban született Pietro Antonio Locatelli életműve. Korának roppant népszerű és igen nagyrabecsült komponistáját a kivételes képességű orosz hegedűművész, Igor Ruhadze és együttese, az Ensemble Violini Capricciosi támasztotta föl életművének összkiadásával. Erről halljuk elsőként a C-dúr hegedűversenyt, az opus 3-as sorozat ötödik darabját.
Locatelli kora, a barokk még alig-alig tett különbséget a különféle zenei műfajok hangvétele között: ünnepi szertartásokon udvari díszmenetek muzsikája szólt, a concertók olykor vérbeli teátrális hatásokkal operáltak, az operaházban meg valódi, bravúros versenyművek vezették be a zenedrámát. Igor Ruhadze és együttese, Ensemble Violini Capricciosi most Locatelli F-dúr színházi nyitányát játsszák.

Ha a sanzon – úgymond – néhány percbe sűrített dráma, az 1846-ban született Francesco Paolo Tosti dalairól bízvást állíthatjuk, hogy néhány percbe sűrített operák. A nápolyi dal legnagyobb mestere olyan operaszerzők számára mutatott példát, mint Bellini és Verdi: áradóan érzelmes dalai lelkesedést, csüggedést, reménykedést és lemondást tesznek átélhetővé – akár a szöveg ismerete nélkül is. Egyszóval: őszinték és keresetlenek, akár az olasz nép mindig daloló lelkivilága. Romina Casucci és Nunzio Fazzini Marco Scolastra és Roberto Rupo közreműködésével szólaltat meg kilenc elragadó Tosti-dalt.

A Zenei Kincsestárban Hakon Austbo játszik újabb remekeket Johannes Brahms kései, mélyen költői zongoraműveinek sorából. Elsőként az 1892-ből való, opus 117-es intermezzo-sorozat balladák komor sötétségét idéző harmadik, cisz-moll darabját.
Egyetlen évet lépünk előre az időben: Brahms 1893-ból való, 119-es opusszámú Négy zongoradarabja következik, amelyek joggal rokoníthatók Liszt kései, meditatív indíttatású szerzeményeivel.
Befejezésül egy kuriózum egy zeneszerző-óriás "tanulószobájából". Louis Demetrius Alvanis egy Gluck-gavotte Brahms-féle átiratát játssza.

Farsang lévén itt az ideje, hogy a Zenei Kincsestárba is bebocsáttatást nyerjenek az úgynevezett könnyedebb műfajok múzsái. Habár a következő, jól ismert melódiák szerzői – Andrew Lloyd Webber, Jerry Herman, Joseph Darion, Leonard Bernstein, Charles Strouse és Richard Rodgers – semmi egyebet nem tettek, mint úgynevezett klasszikus elődeik, amikor koruk népszerű zenei stílusát tették meg a színpadi cselekmény, azaz a musical hordozójává, munkáságukat mégis bizonyos megbocsátó mellőzés övezi a koncertrepertoáron és a zenei ismertetésekben. Ezen az igazságtalanságon is változtatott az ezredforduló egyik legjelesebb rézfúvós formációja, az Empire Brass együttes, amikor parádés fúvós átiratokat készített a legnépszerűbb Broadway-darabok slágereiből. A következő, lenyűgöző összeállításban Az operaház fantomja, a Hello, Dolly, a La Mancha lovagja, a Macskák, az Evita, a West Side Story, az Annie és A muzsika hangja megunhatatlan részleteit játsszák elképesztő virtuozitással.

Bartók Béla: III. Zongoraverseny
Előadja: Ránki Dezső és a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Ferencsik János.

Elhangzó művek:
1. d-moll oboaverseny
2. B-dúr hegedűverseny
3. g-moll concerto - Adagio
Előadja:Lencsés Lajos, Budapesti Vonósok, Velencei Szólisták
Claudio Scimone vezényletével, Liszt Ferenc Kamarazenekar.

A műsorban a Kossuth és Erkel-díjas művész hegedűre és zenekarra
írt Concertoját idézzük fel Zathureczky Ede és a Budapesti Szimfonikus
Zenekekar játékában Lukács Miklós vezényletével.

Minthogy az életünk minden területét befolyásoló korlátozások ebben az esztendőben megfosztanak bennünket a bálok, zenés vigasságok, pezsgős vacsorák és más efféle bohóságok élvezetétől, a Zenei Kincsestárban kárpótoljuk kissé magunkat az elmaradt vigalmakért minden idők első számú zenei szórakoztatófejedelme, Jacques Offenbach keringőivel, ländlereivel, mazurkáival és elmaradhatatlan kánkánjaival! Offenbach muzsikája követi a szórakoztatóműfajok íratlan törvényét: ezek a léha és a pezsgő buborékjai módján habzó szerzemények egy igen nagy zenei tudású szerző, a kölni zsinagóga kántorának fia, egyben elsőrangú csellóvirtuóz tollából özönlötték el a párizsi színházakat, kisvártatva pedig már az egész művelt világot. Offenbach szerzeményeinek zenei minőségére mi sem jellemzőbb, mint hogy a következő felvételeken Ravel növendéke és közeli barátja, a párizsi Conservatoire egykori professzora, Manuel Rosenthal vezényli őket a Monte Carlo-i Filharmonikusok élén.

265 esztendővel ezelőtt, 1756-ban ezen a napon, január 27-én látta meg a napvilágot minden idők egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – zenei géniusza, Wolfgang Amadeus Mozart. Úgy ildomos, hogy szerda esti zongorabérletünket az ünnepelt tiszteletének szenteljük. Nem is egyebütt, mint Mozart salzburgi szülőházában, amelynek falait állandóan megtöltötte a zene, alig pár év múlva magának az újonnan érkezettnek tevőleges közreműködésével. Jóllehet Mozart muzsikuscsaládba született, édesapja pedig a korszak egyik legjelesebb zenepedagógusának számított, az, amit az alig 4-5 éves Mozart produkált, nem magyarázható semmiféle nevelési módszerrel, zenei képzéssel. A kis Mozartról még a józanságáról híres XVIII. század emlékírói is csak akként tudnak méltóképpen megemlékezni, hogy isteni csodát, korábban sosem látott tálentumot emlegetnek. A következő apró billentyűs darabokat a fiára méltán büszke Leopold jegyezte föl nagy gondossággal, hogy belőlük az utókor is hallhassa, micsoda találékonysággal és eleven fantáziával tette magává a kis Mozart a korszak divatos zenei formáit. Ton Koopman játékát hallgatva nem csak a salzburgi szülőházba nyerünk bebocsáttatást, de azon is eltűnődhetünk, hányattatásoktól nem épp mentes élete során Mozart mennyire méltónak bizonyult a mi Urunk tanításához: "ha nem maradtok olyanok, mint a gyermekek, nem mehettek be a mennyek országába…"
Ton Koopman után Ingrid Haebler idézi meg a 265 éve született Mozart variációs művészetét a 264-es Köchel-számú kilenc variációval, amelyekben Bécs ifjú sztárja egy francia dalocskából formál lenyűgöző formaváltozatokat.

A német romantika mesterének E-dúr, b-moll. Esz-dúr,
cisz-moll és h-moll intermezzóit Glenn Gould tolmácsolja.

A kiváló nép- illetve régizenészekből álló Tabulatúra Együttes Zsigmond király emlékének adózott, amikor lemezt szerkesztettek a korszak egyházi és világi muzsikájából, továbbá a magyar történelem egyik legdicsőbb szakaszát megörökítő forrásművekből. Igazi európai körképet kapunk tőlük – de hisz a Konstanzi zsinat alkalmából csakugyan az egész keresztény Nyugat Zsigmond szellemi útmutatását követte.

Előadja: Baranyai László