Zenei kincsestár

Farsang lévén itt az ideje, hogy a Zenei Kincsestárba is bebocsáttatást nyerjenek az úgynevezett könnyedebb műfajok múzsái. Habár a következő, jól ismert melódiák szerzői – Andrew Lloyd Webber, Jerry Herman, Joseph Darion, Leonard Bernstein, Charles Strouse és Richard Rodgers – semmi egyebet nem tettek, mint úgynevezett klasszikus elődeik, amikor koruk népszerű zenei stílusát tették meg a színpadi cselekmény, azaz a musical hordozójává, munkáságukat mégis bizonyos megbocsátó mellőzés övezi a koncertrepertoáron és a zenei ismertetésekben. Ezen az igazságtalanságon is változtatott az ezredforduló egyik legjelesebb rézfúvós formációja, az Empire Brass együttes, amikor parádés fúvós átiratokat készített a legnépszerűbb Broadway-darabok slágereiből. A következő, lenyűgöző összeállításban Az operaház fantomja, a Hello, Dolly, a La Mancha lovagja, a Macskák, az Evita, a West Side Story, az Annie és A muzsika hangja megunhatatlan részleteit játsszák elképesztő virtuozitással.

Bartók Béla: III. Zongoraverseny
Előadja: Ránki Dezső és a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Ferencsik János.

Elhangzó művek:
1. d-moll oboaverseny
2. B-dúr hegedűverseny
3. g-moll concerto - Adagio
Előadja:Lencsés Lajos, Budapesti Vonósok, Velencei Szólisták
Claudio Scimone vezényletével, Liszt Ferenc Kamarazenekar.

A műsorban a Kossuth és Erkel-díjas művész hegedűre és zenekarra
írt Concertoját idézzük fel Zathureczky Ede és a Budapesti Szimfonikus
Zenekekar játékában Lukács Miklós vezényletével.

Ma este a jeles angol utazó és zenerajongó, Charles Burney nyomába szegődünk, aki 1770-ben, éppen Giuseppe Tartini halálának évében fordult meg Padovában, a kalandos életű hegedűművész szerteágazó működésének legfőbb helyszínén. Burney emlékiratai szerint Tartini nem csupán a város első számú nevezetességének számított, de egyszersmind filozófus, szent és bölcs hírében állt. Mi tagadás, maga Tartini mindent meg is tett azért, hogy muzsikusi babérjai mellé az említett jelzőket is begyűjtse. Miután titkos házasságot kötött egy bíboros kegyencnőjével, jobbnak látta, ha a főpap bosszúja elől elszegődik Szent Ferenc kisebb testvérei közé. A kolostorban aztán hegedűtechnikájának tökéletesítése és misztikus olvasmányok között osztotta meg az idejét. Így mire elérkezettnek látta az időt, hogy kilépjen a nagyvilágba, egyszerre építgette zenészi és bölcselkedői hírnevét Európa-szerte. Misztikus érdeklődését aligha csillapította, hogy éveket töltött Prágában, az obskúrus és titkos tanok egyik fellegvárában. Római sikereit követően visszatért Padovába, hogy – bár Veracini növendéke volt – a nagy Corelli legavatottabb követőjének kiáltsa ki önmagát. Nem is alaptalanul. 140-nél több hegedűversenye csakugyan a Corelli és Vivaldi utáni nemzedék legjelesebb hegedűs szerzőjévé avatja, aki számos értekezésben adta közre a hegedűjátékra vonatkozó elveit. Az is gyakorta megesett, hogy a zenei tételek élére különféle filozofikus vagy allegorikus címeket tűzött. A C-dúr koncert tételei például a remény hullámait, a szerelem gyötrelmeit és édességét hivatottak megidézni. Ezt követően a 115-ös számú, a-moll koncertet halljuk. A szólista Piero Toso, a Velencei Szólisták élén Claudio Scimone.

Előadja: Farkas Gábor

A Zenei Kincsestárban folytatjuk Johannes Brahms szóló zongoraműveinek bemutatását Hakon Austbo gyűjteményes kiadásáról. Noha Brahmsot a német későromantika gigászi alakjaként tartjuk számon, a kései zongoraművek mind a német romantika szigorú ciklikusságára, mind a későromantika enciklopédikus törekvéseire rácáfolnak. Mintha az élete 59. évében járó szerző, aki egész életén át kemény küzdelmet vívott a nagy elődök – legelsősorban Beethoven – szellemével, immár minden tekintélytisztelet alól fölszabadulva, csupán ösztöneinek belső hangjaira hallgatna, amikor ezeket a magukkal ragadó szerzeményeket papírra veti. Akár úgy is fogalmazhatnánk: a Bécs-szerte jól ismert, szigorú és morózus, szerelmeiben csalódott Brahms tekintélyes szakálla mögött utoljára föllobbannak még a lánglelkű és lobogó tekintetű ifjú romantikus szívének legbensőbb érzései. Az opus 11-es három Intermezzo skót balladák élménye nyomán keletkezett.
Brahms a keresetlen Zongoradarabok címet adta 1893-ban keletkezett hat szólódarabjának. Akad köztük intermezzo, ballada és románc is – abban azonban egységesek, hogy a romantika nagy forradalmának elragadtatott érzelmessége és pátosza, Chopin, Mendelssohn és Liszt legszebb szerzeményeinek költőisége lengi be őket.

Napjaink egyik legfigyelemreméltóbb gitárművésze, Thibaut Garcia nemrégiben jelentette meg izgalmas lemezét a Warner kiadó gondozásában. Az albumon a gitár mind szólószerepben, mind zenekari versenyek szólistájaként megmutatja számtalan hangszínét. Nem csupán a művész játéka, de az általa megszólaltatott zeneművek is arra vallanak, hogy amióta csak a gitár a mögöttünk álló bő két évszázad során népi hangszerből koncerttermi rangra lépett, a tradíció töretlen, a gitárra keletkezett szerzemények szenvedélye pedig mit sem fakult. Első szerzőnk, Regino Sainz De la Maza 1986 és 1981 között élt. Zapateado és Rondena című szólódarabját halljuk.

3-10. Menüett, Sarabande, Gavotte és Musette, Passacaglia, Gigue és Air – a tételcímek hallatán a barokk szvitek világában érezzük magunkat. És a most fölhangzó, nemesen formált szerzemény máltó is az összehasonlításra a nagy elődök nemes szépségű alkotásaival. Pedig huszadik századi komponista, az 1897 és 1986 között élt Alexandre Tansman gitárra és kamarazenekarra szerzett alkotását halljuk. A szerző célja azonban alighanem épp az lehetett, hogy a barokk mesterek által még nem igazán kultivált gitárt megajándékozza egy szép, barokk formákat idéző concertóval. Thibaut Garcia és a Toulouse-i Nemzeti Zenekar fölvételén Ben Glassberg vezényli a művet.

Domenico Cimarosa: C-dúr szonáta, A-dúr szonáta,D-dúr szonáta, F-dúr szonáta,d-moll szonáta, F-dúr szonáta, B-dúr szonáta, d-moll szonáta, a-moll szonáta
C-dúr zongoraszonáta
Előadja: Failoni Donatella

Előadja Tarjáni Ferenc, Takács-Nagy Gábor és Ránki Dezső.

A Zenei Kincsestárban Hakon Austbo játszik újabb remekeket Johannes Brahms kései, mélyen költői zongoraműveinek sorából. Elsőként az 1892-ből való, opus 117-es intermezzo-sorozat balladák komor sötétségét idéző harmadik, cisz-moll darabját.
Egyetlen évet lépünk előre az időben: Brahms 1893-ból való, 119-es opusszámú Négy zongoradarabja következik, amelyek joggal rokoníthatók Liszt kései, meditatív indíttatású szerzeményeivel.
Befejezésül egy kuriózum egy zeneszerző-óriás "tanulószobájából". Louis Demetrius Alvanis egy Gluck-gavotte Brahms-féle átiratát játssza.

Ha a sanzon – úgymond – néhány percbe sűrített dráma, az 1846-ban született Francesco Paolo Tosti dalairól bízvást állíthatjuk, hogy néhány percbe sűrített operák. A nápolyi dal legnagyobb mestere olyan operaszerzők számára mutatott példát, mint Bellini és Verdi: áradóan érzelmes dalai lelkesedést, csüggedést, reménykedést és lemondást tesznek átélhetővé – akár a szöveg ismerete nélkül is. Egyszóval: őszinték és keresetlenek, akár az olasz nép mindig daloló lelkivilága. Romina Casucci és Nunzio Fazzini Marco Scolastra és Roberto Rupo közreműködésével szólaltat meg kilenc elragadó Tosti-dalt.

Még olyan káprázatosan gazdag világon belül is, mint amilyen a barokk, kiváltképpen is az olasz barokk, vannak egészen különleges tartományok: a pompa és a ragyogás szinte földöntúli szépségben ragyogó tájai. Ilyen dúsan pompázó zenei díszkert az 1695-ben Bergamóban született Pietro Antonio Locatelli életműve. Korának roppant népszerű és igen nagyrabecsült komponistáját a kivételes képességű orosz hegedűművész, Igor Ruhadze és együttese, az Ensemble Violini Capricciosi támasztotta föl életművének összkiadásával. Erről halljuk elsőként a C-dúr hegedűversenyt, az opus 3-as sorozat ötödik darabját.
Locatelli kora, a barokk még alig-alig tett különbséget a különféle zenei műfajok hangvétele között: ünnepi szertartásokon udvari díszmenetek muzsikája szólt, a concertók olykor vérbeli teátrális hatásokkal operáltak, az operaházban meg valódi, bravúros versenyművek vezették be a zenedrámát. Igor Ruhadze és együttese, Ensemble Violini Capricciosi most Locatelli F-dúr színházi nyitányát játsszák.

Az olasz zeneszerző C-dúr szonátáját Failoni Donatella,
a Holdfény című francia dalra írt Fantáziát Andrea Staier tolmácsolja.

Elhangzó mű:
J. S. Bach: h-moll partita és a d-moll partita IV. Chaconne tétele