Kép a tükörben?

Elhangzott: 2020.06.13. 10:04

Adás információk:

Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József

Archívum: hallgassa meg!

Gyászol a Magyar Katolikus Újságírás: Boór János, 88 éves korában, 2020. június 9-én befejezte földi életét. Előzőleg egy hónapon át ápolták otthon, családja körében. Ahogy felesége, Márta írta: Bizalommal készült találkozni a végtelen Szeretettel.
Boór János 1932. augusztus 3-án született Budapesten. Székesfehérváron érettségizett, majd jezsuita novícius lett, közben természettudományi tanulmányokat is folytatott az ELTE-n. 1956-ban részt vett a forradalomban. Mindszenty József hercegprímás számára jegyzeteket készített a diákok követeléseiről, röplapokat sokszorosított és terjesztett. A forradalom bukása után harminc papnövendékkel együtt először Ausztriába, majd Münchenbe került. 1961-ben elhagyta a rendet, de továbbra is barátságban maradt a jezsuitákkal. Az európai és észak-amerikai Magyar Pax Romana mozgalom egyik vezetője, illetve a Mérleg című katolikus folyóirat egyik alapítója és szerkesztője volt. Boór János a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének második elnöke, 2006 óta a MAKÚSZ örökös tagja.
A Mérleg folyóirat alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából 2017-ben készített beszélgetéssel emlékezünk Boór Jánosra.

Legutóbbi adások:

2020. október 24.
szombat
11:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
2020. október 10.
szombat
11:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
2020. szeptember 26.
szombat
11:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
2020. szeptember 12.
szombat
11:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Vendégünk: Andrónyi Kolos, Nagy-Bozsoky József és Hajnal Gergely.
Az "Ő és én" című filmsorozat alkotóival beszélget a szerkesztő, Szikora József.

» bővebben...
2020. augusztus 29.
szombat
11:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
2020. augusztus 15.
szombat
11:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
2020. augusztus 01.
szombat
11:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József
2020. július 18.
szombat
11:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
2020. június 27.
szombat
10:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
2020. június 13.
szombat
10:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...


Következő adások:

2020. november 07.
szombat
11:04
Kép a tükörben?
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József

Partnereink: